Zsótér Sándor farmeres, piros dzsekis Akárki figurája nyúzott férfiember a teremtés közepén.

Nem, persze, nem Babits szövegével foglalkozunk most, de egyszerűen nem lehet elhessegetni a címben idézett sort, hisz oly tömören foglalja össze az ötszáz éves játék cselekményének lényegét. Van egy ember, bármelyikünk, legyen a neve Akárki (Zsótér Sándor), akiben csalódik az elkedvetlenedett Mindenható (Kosztolányi József). Elküldi hát hozzá a zsebórás Halált (Hegedűs D. Géza), hogy értesítse – ennyi volt. Lejárt az ideje, tessék készülni a távozásra. A hír lassan ér el a címzett tudatáig, s a játék maga a főhős hiábavaló próbálkozása, hogy társakat gyűjtsön a végső útra. A megszólított Barátság (Sorbán Csaba), a Rokon (Balog József), a Vagyon (Farkas László Róbert) meg a többiek mind lelépnek a döntő pillanatban. Hátrál és elköszön a Szépség (Sebők Maya), de még a Tudás (Farkas Andrea) is, csak a bűnök által megtépázott, majd a megbánás révén új erőt nyert Jótett (Gidró Katalin) kíséri el Akárkit a sírig.

Fotók: Dusha Béla

Bár hazai amatőr együttesek nem egyszer vitték már közönség elé ezt a történetet, s köztudott, hogy a Salzburgi Ünnepi játékok minden alkalommal az ottani dóm előtt bemutatott rituáléval veszi kezdetét, ezt az Everyman-formát nálunk még nem játszották hivatásos művészek. Az osztrákok az osztrák Hugo von Hofmannsthal 1911-ben készült, Max Reinhardt nagystílű rendezésében világhírűvé lett, nagyon is gördülékeny, repkedő szövegét játsszák, azt, amit Jedermann címmel a Deutsches Theater is eljátszott a budapesti közönségnek 1912-ben. Ez a pesti előadás volt az, ami nagyban hozzájárult a Szegedi Szabadtéri Játékok 1930-as megalapításához.

Kállay Miklós 1924-es, a Geniusnál megjelent, 126 oldalas fordításában a Szegedi Nemzeti Színház is bemutatta Hofmannsthal darabját, bár csak beltéri változatban. Az eredeti Everymanből (melynek egyébként a Szabó T. Anna által számunkra is hozzáférhetővé tett, németalföldi Elckerlijc a gyökere) Weöres Sándor csak pár sort fordított le, igaz, gyönyörűen. („Kezedbe tészem, Uram, lelkemet; / Fogadd, Uram, ne vesszen el, / Mint teremtél, úgy óvjál engemet, / Ne kérkedhessék Lucifer. / Híved szentelt ostyával megjelen, / Ítéletnapkor légyen oltalom. / In manus tuas őrködj lelkemen, / Uram, commendo spiritum meum.”) Az Elckerlijcet egyébként 2016 őszén a Színház és Filmművészeti Egyetem bábos hallgatói mutatták be az Átriumban, s aki a főtéma iránt erősebben érdeklődik, az elolvashatja Tóth Miklós 2013-as, Akárki a kortárs európai drámairodalomban című, Kárpáti Péter, Borbély Szilárd, Tasnádi István, valamint Sibylle Berg, Słobodzianek és Schimmelpfennig írásait is elemző doktori dolgozatát az SZFE könyvtárában.

Mindannyiunk szerencséjére Bodolay Géza, az előadás rendezője csak szőrmentén nyúlt hozzá Tellér Gyula 1984-ben megjelent, a teljes művet átültető, 38 könyvoldalnyi műfordításához. Herczeg T. Tamás produceri tevékenységének köszönhetően így jött létre egy szívderítő közösségi jelleggel rendelkező, sok szempontból érdekes, sűrű, nyári este.

Aznap, amikor a helybéli medikusok szabad ég alatt tették le orvosi esküjüket egy közeli téren, majd szögletes kalapjaik magasba dobálása után – kezükben a friss diplomájukat rejtő, sötétkék bársonyhengerrel s oldalukon büszke szüleikkel – elárasztották Szeged utcáit, a Dóm tér már az esti, nagy szabadtéri eseményre készült. Szürkületkor aztán gomolygó, fehér füst fertőtlenített minden centimétert, s míg gyűlt a többnyire maszkot viselő közönség, fokozatosan felgyúltak a fények a Schulek Frigyes által még fehér kővel borítottnak tervezett, ám Foerk Ernő gazdaságosabb tervei szerint már téglaborításúvá lett fogadalmi templom pompás díszletté előlépett főfala előtt.

Az eseményt beharangozó híradások közül arra kapták fel a fejüket legtöbben, hogy Hegedűs D. Géza és Zsótér Sándor főszereplést vállal egy Bodolay Géza által rendezett darabban. A megvalósult produkció helyi értéke, a környékbeli vezető értelmiség szerepvállalása, és az, hogy a lakosság ingyen, csupán bejelentkezés által juthatott hozzá az élményhez, talán ennél is fontosabb.  A sztentori hangú Kosztolányi József, aki a parancsot kiadó Isten ezüst köpönyeges figurája mellett a Testvér alakjában is megjelent, matematikát tanít itt, az egyetemen. Az egy szakszervezeti vezető biztonságával fellépő, s az Akárkit hosszan gyámolító Tudás alakjában Farkas Andreát láthattuk. A Józanság szerepét is vállaló Balog József pedig, aki kommunikációt oktat az egyetemen, televíziós szerkesztő és a Thealter Fesztivál művészeti vezetője is egyben. A Szépség, Sebők Maya, a szegedi születésű, Kolozsvárott végzett, gyakorló színész hamarosan doktori fokozatot szerez majd, a szászrégeni születésű, itt piros pipacsként megjelenő Gidró Katalin pedig a pesti színművészeti után Kecskeméten és Szegeden játszott legtöbbet.

Amilyen jólesően bumfordi alakítást nyújt Sorbán Csaba az Erő szerepében, olyan figyelmeztető módon hívja fel a figyelmet Barátként egy jelenkori kommunikációs kórságra, a maga „szinkron-magyar” stílben elhangzó kezdő mondataival. Ennek kapcsán kell szólni egy már feltartóztathatatlannak tűnő, nyelvrontó jelenségről. A magyar szinkrondramaturgok és fordítók méltán megbecsült grammatikai artistamutatványai, melyek úgy illesztenek szájra szövegeket, hogy az angolul vagy épp portugálul beszélő filmszínész magyar ajkúnak hathasson, járulékos ártalomként a magyar nyelvben ismeretlen és indokolatlan szüneteket és hangsúlyokat ültetnek el bennünk. Az ifjúság körében máris észrevehető ezeknek az apróra tört megszólalásoknak a megjelenése, az íves hátú magyar mondatok használata helyett.

Azt viszont egyelőre nem tudom pontosan körülírni, mi az a jóleső érzés, ami az Öt érzék alakjában is megjelenő, testes Farkas László Róbert megnyilvánulásai során elkapja az embert, de van az alakításaiban valami azonnal ható, szkeptikus humor és joviális épeszűség. Képes betölteni az embernyi aranytéglát, és lazán viseli az érzékek jeleivel telerajzolt, fehér otthonkaszerűséget is. Ő egyébként történész és muzeológus, a szentesi Koszta József Múzeum igazgatója.

Benedek Mari élénk színezetű, gyorsan ható, informatív jelmezei és a dóm arcára is rávetített kottaképekkel hangsúlyossá tett, igen jó zenék megemelik és magasban is tartják a játékot. Sztravinszkij Zsoltárszimfóniájának és Tavaszi áldozatának hangjai, Händel Izrael Egyiptomban című oratóriumának dallamai épp olyan jól szólnak, mint Másik János Hello haláljának csúfondáros sorai vagy Morricone motívumai. Nem ritka, hogy egy előadás céljára választott irodalmi szöveget ilyen erős zenei megtámasztás vigyen fel teátrális tetőpontokig. Vidnyánszky Attila, aki munkáiban sokszor él hasonló fogásokkal, rendszerint fékezhetetlen dramaturgiai magyarázatokká hagyja terebélyesedni a rendezéseihez választott muzsikákat. Itt azonban szó sincs ilyesmiről, legjobbak tán a jókor bekövetkező, pontosan bemért, telített csöndek. Mindezekhez a működő hatásokhoz bizonyára köze van a plakáton a rendező munkatársaként feltűntetett Toronykőy Attilának, a pesti operaház szegedi illetőségű szakemberének, akit a sikeres Pomádé előadás és a gödöllői kastély remek Haydn-operájának, az Élet a Holdon című barokk gyöngyszemnek a rendezőjeként is ismerhetünk.

Minden résztvevő mást és mást hoz a produkcióba. Hegedűs D. Géza hozza a klasszikus műveltséget, a tág levegőjű, hibátlan ívű magyar mondatokat, és közben tökéletes teátrális pillanatokat képes felépíteni, akár méretes kaszával a vállán, akár a rendező által meghökkentésre szánt piros poroltó készüléket cipelve. Halálként, a testére feszülő, fekete plasztik-jelmezben vagy harminc évvel fiatalabbnak, szalmahajú Bölcsként ezerévesnek tűnik.

Zsótér Sándor farmeres, piros dzsekis Akárki figurája nyúzott férfiember a teremtés közepén. És nem csupán a jó színvonalú hangosításnak köszönhető, hogy rendkívül közelről szól hozzánk minden mondata. Olyan egyszerű minden megnyilvánulása, mintha éppen kenyeret kérne egy boltban, vagy instrukciója befogadását remélné egy tanítási órán, a Vas utcában. Aztán mégis, vagy tán épp ezért, amikor a zárás felé azt mondja: ”Irgalmazz Isten, fent az égben…”, észrevétlenül vállára ül az egész sötét, szegedi éjszaka, s a néző elkezdi nyelni a könnyeit.  S mielőtt Akárki végképp – és végképp egyedül – a sírba hanyatlik, még elbúcsúzik a Tellér fordította sorokkal: „Uram, a lelkem kezedbe ajánlom, / fogadd magadhoz: el ne vesszen. / Védj meg, ős-bűnből visszaváltóm, / Pokol gőgjétől óvj meg engem, / hadd legyek ott az üdvözült seregben, / mely mennybe megy az ítéletnapon. In manus tuas – örök s győzhetetlen / Isten – commendo spiritum meum.”

Hol? Szegedi Szabadtéri Játékok
Mi? Akárki
Kik? Szereplők: Zsótér Sándor, Hegedűs D. Géza, Kosztolányi József, Gidró Katalin, Farkas Andrea, Sebők Maya, Sorbán Csaba, Balog József, Farkas László Róbert, Herczeg T. Tamás, Tornykőy Attila.
Hang: Varga Zsolt. Világítás: Burján Zsolt. Vetítés: Sibalin Flórián. Súgó: Jánoska Zsuzsanna. Ügyelő: Stefanik Sándor. Kreatív producer: Herczeg T. Tamás. A rendező munkatársa: Toronykőy Attila. Látvány: Schulek Frigyes (1909), Foerk Ernő (1912). Jelmeztervező: Benedek Mari. Rendezte: Bodolay.