Bogya Tímea Éva: Részvételiség online 3.

A Káva Színház két előadása: Tisztás és Fényeskedjék neki
2021-02-23

Az online tér sajátos, az élőtől eltérő kommunikációs formája kihívásként nehezedik a Kávásokra is. De pont ez a másfajta jelenlét teszi lehetővé, hogy az online részvételi előadások, a Káva online-ra adaptált előadásai a legszínházszerűbb és potenciális műfajteremtő kísérletek legyenek.

Korábbi cikkemben a Magyar Drámapedagógiai Társaság szervezte Színház-Dráma-Nevelés konferencián az online előadások kapcsán megfogalmazott módszertani tanulságokról írtam beszámolót. A Káva Színház Tisztás és Fényeskedjék neki előadásaiban a módszertan gyakorlatba ültetését volt szerencsém követni.

Káva Színház: Tisztás

Mindkét előadás után kérdezhettem az alkotóktól (akiknek nyitottságát és segítőkészségét köszönöm). Ők mesélték, hogy a jelenlegi helyzetben (online előadások) a kisebb korosztály jellemzően sokkal nyitottabb az interakcióra, mint az idősebbek. Ehhez persze hozzá tartozik az is, hogy az alsós gyerekek bejárhatnak az iskolába és együtt, egy térben vehetnek részt a színházi játékban. Így volt ez a kaposvári Honvéd utcai Tagiskola 4. osztályában is, akikkel a Tisztás című előadást néztem (játszók: Milák Melinda és Patonay Anita).

A gyerekek első feladata az volt, hogy mutatkozzanak be és mondják el mi jut eszükbe arról, hogy szabály. A címbéli Tisztás egy képzeletbeli város, ami amúgy semmiben nem különbözik az igazi városoktól, azt leszámítva, hogy soha, semmilyen körülmények között sem szabad bemenni a város melletti erdőbe, az erdő veszélyeitől egy fal is védi a lakókat. A gyerekek megismerkednek Tisztás város legidősebb polgárával, Margit nénivel, aki egy tévéshow vendége. Ahogy a mikrofon a tévés kérdező szerepét jelezte, úgy az összes többi karakternek is volt egy saját kelléke. A tévé interjú után egyre beljebb kerülünk Tisztás városába, a gyerekek az ottani iskola első osztályosait alakítják (fontos, hogy nem önmagukat, hanem egy kisebb korosztályt), akik közé új osztálytárs érkezik, Kriszta. Ő fogja felborítani az egyensúlyt, ugyanis kiderül, hogy több mint egy hónapja kijár az erdőbe. Azt nem tudjuk meg, hogy istenigazából mit is rejt az erdő, a gyerekek fantáziájára van bízva, hogy rémtörténeteket találjanak ki róla. Az alapszituáció, a tiltás, az ismeretlentől való félelem és védekezés nagyon szépen illeszkedik a gyerekek által is komolyan megélt karantén tapasztalatához. Ezért talán nem is meglepő, hogy amikor a gyerekeknek felajánlják a lehetőséget, hogy kimenjenek az erdőbe, a legtöbben igennel válaszolnak.

De itt nincs vége a játéknak, mert összetartásuk, közösségként létezésük, most kerül igazán próbára. Erika néni,  Tisztás első osztályosainak tanítója számonkéri a gyerekeket, miért olyan álmosak és nem igazán akarja elhinni, hogy előző este házibuliban voltak, ami nem is volt házibuli, hanem titokban ajándékot készítettek Erika néninek, amit véletlenül otthon felejtettek. A kollektív büntetést elkerülve végül Kriszta bevallja, hogy ő kint járt az erdőben, mire az összes többi gyerek is bevallja, hogy ők is kint voltak. A játék utolsó fázisaként a gyerekek saját szüleiket játszották el, és egy mondatban megfogalmazták, hogy mit mondanának, mikor megtudják gyerekük nem csak megszegte a város közösségének legalapvetőbb szabályát, de még hazudott is róla. A gyerekek nagyon pontosan tudtak reflektálni erre és olyanok is voltak, akik a „gyerekeik” mellett álltak ki és a város szabályainak felülvizsgálatot kérték. Az előadás után a játszók elmondták, hogy amióta online játsszák ezt a darabot, sokkal többen „mennek ki az erdőbe” és sokkal összetartóbbak a közösségek.

A Fényeskedj neki előadás középiskolásoknak tesz fel olyan komplex kérdéseket a gyászról és a tradíciókról, melyekkel ideális esetben még nem találkoztak. A fikciós történet Shakespeare Hamletjét veszi kiindulópontul, azt egy kortárs környezetbe helyezve a gyász folyamatát, szertartását vizsgálja. Az előadás nagy hangsúlyt fektet az osztályközösségre  is, a diákoknak először olyan emlékezetes pillanatokat kell elmondaniuk, amiket egy képzeletbeli osztálytalálkozón örömmel felemlegetnének. Ezután ki kellett találniuk egy osztály fiktív szereplőit, három kérdés megválaszolásának segítségével. Ezek adják az anyagot a képzeletbeli osztálytalálkozó eljátszására. A fikciós keretet Benkő-Kovács Gergő teremti meg, egy Ádám nevű osztálytárs szerepében beszélgetni próbál a résztvevőkkel, úgy, mint egy osztálytalálkozón. Itt nyilvánulnak meg legerősebben az online tér jelentette nehézségek, hiszen a játszók nem igazán látják a résztvevők nonverbális jeleit.

Ahogy az alkotók elmondták, ezúttal sokkal kevésbé erőltetett, ha valakit néven szólítanak azért, hogy beinduljon a részvétel. A Zoomon – vagy bármilyen más közösségi médián – történő bejelentkezés egy részleteiben más fajta részvételt, bekapcsolódást jelent, hiszen a diákok nemcsak fizikai valójukban mutatkoznak meg, hanem saját otthonuk egy szelete is óhatatlanul bekerül a képbe. Pár kérdés után Ádám elmeséli saját történetét, hogy édesapja nemrég elhunyt és iszonyatos dolgok derültek ki a múltjából. A chaten Youtube linkeket kapunk, ezeken a videókon láthatjuk a balul sikerült megemlékezést. A gördülékenység érdekében mindenki nyom egy like reakciót, miután megnézte a videót. A színészek játéka a szavalás és a hétköznapi beszédstílus között váltakozik, eltávolítva minket a jelentől. A felvételek megtekintése után először közösen, majd kisebb csoportokba osztva beszélgetünk a látottakról. Olyan kérdéseket tesznek fel a drámatanárok, mint hogy mi a halotti tor szerepe, mi a gyász. A diákok aktivitása eleinte nehezen indul be, mivel online más eszközökkel, technikákkal kell megteremteni a bizalmat, mint élőben. De ahogy telik az idő, egyre többen, egyre többet beszélnek, megismerjük, hogyan gondolkodnak a gyászhoz kapcsolódó tradícióinkról.

Az online tér sajátos, az élőtől eltérő kommunikációs formája kihívásként nehezedik a Kávásokra is. De pont ez a másfajta jelenlét teszi lehetővé, hogy az online részvételi előadások, a Káva online-ra adaptált előadásai a legszínházszerűbb és potenciális műfajteremtő kísérletek legyenek.

Mi? Tisztás, résztvevő színházi játék, online változat

Hol? Káva Színház (MU Színházban)

Kik? Kollektív alkotás. Színész-drámatanárok: Milák Melinda, Patonay Anita

 

Mi? Fényeskedjék neki, résztvevő színházi előadás, online változat

Hol? Káva Színház (Mu Színházban) + színész-drámatanárok otthona

Kik? Író-rendező: Szivák-Tóth Viktor. Színész-drámatanárok: Benkő-Kovács Gergő, Bori Viktor, Gyombolai Gábor, Milák Melinda, Patonay Anita

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.