Kicsit hasonlít ez a 16 éven felülieknek ajánlott játék Ödön von Horváth színművére, a Kasimir és Karoline című szívszorító történetre, csak itt a pénzhez jobban hozzászokott franciák lökdösik hozzátartozóikat a semmibe, s az is tény, hogy a fürge tollú szerző szövegében – a Horváth-művel ellentétben – költészetnek, sajnos, nyoma sincs.

A most 61 éves, színész végzettségű francia írónő nem ismeretlen Magyarországon, magyar származású, hegedűművész édesanyja révén kicsit magunkénak is tudjuk. Egy-egy hazai bemutatója alkalmával el szoktuk mondani, hogy az ő Moszkvából kivándorolt üzletember édesapja nemcsak mérnök volt, de zongorista is, Yasminának volt tehát honnét örökölnie a dialógusépítésben is megnyilvánuló muzikalitását. Ő maga Jacques Lecoq iskolájában szerzett diplomát, jó ideig sikerrel játszott Molière és Marivaux darabjaiban, s nem volt még harminc éves, amikor legelső darabja már Molière-díjat kapott. Az igazi nagy siker erre hét évre, 1994-ben jött el, amikor „Művészet”(»Art«) című csikorgós komédiáját bemutatták. Ez a műve, és a 2006-ban született Az öldöklés istene (Le Dieu du Carnage) végig söpört a világon, nem utolsósorban állandó fordítójának, Christopher Hamptonnak köszönhetően, Magyarországon is játszották, sőt, játsszák mindkettőt, Bognár Róbert fordításában.

Pesti Színház: Bella Figura. Fotók: Dömölky Dániel

A Pesti Színházban most Török Ferenc rendezésében bemutatott, s egyelőre képernyőn látható Bella Figura című játék fordítója is Bognár Róbert, de – noha a magyar szöveg most is ugyanolyan gördülékeny, mint az említett két másik mű esetében – Yasmina Rezának ez a darabja aligha az írói életmű csúcsa. Mutatósan kellemetlen, épp úgy, mint az Átriumban látható, formás gonoszkodás, Az öldöklés istene, s ennek sincs egyetlen egy figurája se, akivel azonosulni tudnánk, vagy akivel szívesen indulnánk hosszabb utazásra. A felszíni történések mögött derengő bajok viszont, ha lehet, még jobban elveszik a kedvünket a holnapi naptól. Kicsit hasonlít ez a 16 éven felülieknek ajánlott játék Ödön von Horváth színművére, a Kasimir és Karoline című szívszorító történetre, csak itt a pénzhez jobban hozzászokott franciák lökdösik hozzátartozóikat a semmibe, s az is tény, hogy a fürge tollú szerző szövegében –a Horváth-művel ellentétben – költészetnek, sajnos, nyoma sincs.

Adott egy épp a csőd szélén álló, középkorú építési vállalkozó, Boris (Stohl András), aki Andreát (Petrik Andrea), a szeretőjét, négyévi húzd meg-ereszd meg kapcsolat után, elviszi végre egy – saját felesége által jónak tartott – méregdrága helyre vacsorázni. Andrea gyógyszertári asszisztens, egyedül neveli a lányát, és szívesen nyitva állna érdekesebb kapcsolatokra is. Hogy az ő horzsoló közönségessége valami elkeseredett bosszúállás megtervezett technikai fogása-e, vagy egyszerűen az a gond, hogy nem elég okos, azt nem lehet tudni. Megérkeznek a Bella Figura nevű, békáktól hangos és szúnyogoktól hemzsegő tóparti vendéglőhöz, s már a parkolóban elgázolják, jobban mondva meglökik kicsit Yvonne-t (Halász Judit), a habókos öreg hölgyet, akit fia, Eric (Wunderlich József), a menő ügyvéd hoz épp ide, hogy anyja születésnapját illőn megünnepeljék. Velük van Francoise (Kovács Patrícia), a még hervadás előtt álló bisszig porcelánbaba, Eric élettársa, s a gond ebből adódik, mert Francoise, aki Boris feleségének legjobb barátnője, mindent lát, és mindent el is akar majd mondani a barátnőjének.

A szereposztás egészen nagyszerű. A tartóember alul Boris, a pénzügyi káosz, a személyesen megélt társadalmi összeomlás, és kicsit a kapuzárási pánik megtépázott gazdája is. Sprőd barátnőjéhez erősen kötődik testileg, így aztán rendre felajánlja neki a döntést: „Jó, akkor mi legyen?”. Boris az egyetlen alak, akiben maradt még valami érzékelhető emberség, két lábbal áll a földön, ám de bűnei miatt szemlátomást süllyed és csúszik lefelé. Hozzá csak azért nem lenne érdemes csapódnunk, mert elviselhetetlen, hogy nem tudunk rajta segíteni. Nincs rá kidolgozott jelenet, de sejthetően ő az, aki valamivel, talán a múltból ismert tényekkel ráveszi, vagyis hát megzsarolja Francoise-t, hogy ne árulkodjék majd a feleségének.

A Boris fölött való lelki emeleten lakik Francoise, aki épp annyit érzékel a valóságból, amennyi még fáj neki, de mikor már nagyon fáj, szisszen egyet és az egészet elfelejti, elejti. Óriási pillanat, amikor Kovács Patrícia Francoise-a fölfogja, mi ez a véletlenül kialakult helyzet, amiben leledzenek. A pénzes elit jól konzervált, gőgös asszonykája ő, inkább csak kérge van, de belseje – és pláne magja – az nincsen. Wunderlich Józsefre csak egy márkás szemüveget kellett biggyeszteni, a figurát amúgy is igen szépen hozza, collstokszerűen összehajtogatott végtagokkal, könnyed úrifiú modorral, jól nyírt hajzattal, letehetetlen telefonnal. Lépeget a társadalom mocsarában, de csak mint egy kényes gólya, kövérebb és kövérebb békákra várva. Halász Judit, a magány és az aggkori önzés delikát kevercséből teremti meg Yvonne-t, a szétszórt, s piruláktól bódult öregasszonyt, aki érzékelhetően elszökőben van már tőlünk. Ez a gyermeteg nénike egyre inkább valahol a magasban császkál, emlékei és tévképzetei között, örökkön nyitott táskával, s mindjobban bezáródó agyvelővel.

Mindenki remekül van öltöztetve. Füzér Anni találmánya a mintapár utolsó divatot mutató, homokszínben és bézsben játszó, kényesen lezser szerelése, Yvonne sötétkék vizitáló kabátkája s egész lígő-lógó ruházata, Andrea már-már kurvás, fölsliccelt, zöld szoknyája, laza kék blúza, vagyont érő, világítókék, magassarkú cipője, s Boris márkás, de nagyon sárga, galléros pólója is, a bőrdzseki alatt.

A tér, amit látunk, nem tűnik véglegesnek, s amit rá vonatkozóan most leírok, az sem. Elképzelhetőnek tartom ugyanis, hogy később, amikor nem kamerára, hanem a teljes színpadra kell figyelnünk, érzékelhetővé válik az előadás egészének tere, ami jelenleg egyben nemigen létezik. Khell Csörsz képernyőn át látható díszlete lehetőséget ad a jelenetek önmagukban való, jól fényképezhető lejátszására, van tópart, van mélyfoteles kávézó és osztrigát váró vacsoraasztal, van síkban nyitott éttermi mosdó, akkurátus vécéfülkével, de mindezek csak látnivalók, snittelhető képek, amik nem adnak ki egy, az egész előadásra érvényes, lüktető, háromdimenziós teret. (Telitalálat viszont Borisék jobb oldalról való, vánszorgó beérkezése az aprócska, piros autóval. Bármily közhelyes is a jobbára szájhagyományként terjedő, alapszintű térhasználati törvény, hogy a hős az európai színpadon – tekintettel tán írásunk balról jobbra haladására – általában balról érkezik, s átlósan halad a győzelem felé, itt és most működni látszik: Boris kocsijának erőtlen begurulása maga a baj aláereszkedése, mellyel szemben ellenirányú akció viszont csak elvétve és zötyögve indul, ha indul egyáltalán.)

Összefoglalható cselekmény talán nem is létezik, bőséggel van viszont kínlódás, nyavalygás, félrészeg vendéglői indulatoskodás és tehetetlen szerelmi marakodás. Némely rendezőileg és színészileg is kiválóan felépített pillanat olyan ismerősen kínos, hogy a fogunk összekoccan. Egészen biztos, hogy az előadás minden erénye megduplázódik, ha élő közönség reagálhat a színpadi eseményekre. A most látott játékban is szinte kihagyott helye van a nézőtéri felnyögéseknek. Életük kritikus időszakát élő házaspárok mindenesetre a jegy mellé kaphatnának majd egy titkos üzenetet, miszerint: „Az istenért, bármi is jutott itt eszükbe, ma este, ha lehet, ne kérdezzenek rá otthon semmire! Elmúlik.”

Mi? Yasmina Reza: Bella Figura

Hol? Pesti Színház, online előadás

Kik? Rendező: Török Ferenc. Szereplők: Stohl András (Boris), Petrik Andrea (Andrea), Eric (Wunderlich József), Kovács Patrícia (Francois), Halász Judit (Yvonne), valamint Juhász Petra, Ötvös Bianka, Aranyi András Csaba, Nánási Attila (Pincérek)