A személyes élmények és visszaemlékezések mellett megjelenik a kilencvenes évek társadalmi és iskolai berendezkedése is; az, hogy ezek működése és struktúrája hogyan íródik bele a fiatalok viselkedésébe.

STEREO Akt: Ex Katedra. Tanmesék a 90-es évekből. Fotók: Bartha Máté

Oh, azok az általános iskolás évek, egyeseknek soha vissza nem térő idill, másoknak éveken át tartó rémálom. Egy biztos, 2021 fiatal felnőttjeinek ez az az időszak, amiről nosztalgiázni lehet, amiről el lehet mondani, hogy a zene, a film és úgy összességében minden egy kicsit jobb volt. Ahogy Boross Martin a SzínházTv bemelegítő interjújában elmondta, két hullám és egy kijárási tilalom között a STEREO Akt társulatának volt ideje az önvizsgálatra. A társulat tagjai legutóbbi elvonulásuk alatt kezdtek el beszélgetni a kilencvenes évekről. Ezekből a történetekből állt össze az Ex Katedra. Tanmesék a 90-es évekből című előadásuk, melyben nem csak színészek, hanem táncosok, egy színház menedzser és egy animációs film-készítő szemszögéből is megismerhetjük, milyen lehetett a rendszerváltás utáni Magyarország oktatási rendszerében tanulni, létezni. A STEREO Akt egyik védjegye a zárt reprezentáció megbontása, a néző résztvevővé emelése, passzív pozíciójának megbolygatása. Kíváncsi vagyok, itt és most hogyan fog ez érvényesülni.

Az előadás kezdetekor a szereplők felsorakoznak és jelzésszerűen leveszik maszkjaikat. Most nem a vírusról lesz szó, ők negatív tesztjeik, én az otthonom biztonságában vagyok. Pár rövid videó után, melyben a szereplők önismereti kérdéseket tesznek fel, bejön Dani (Mayer Dániel, színház menedzser) és egy időutazó játékra invitál bennünket. A Skandináv Lottóban láttam először olyan sorsoló gépet, mint amilyenből Dani kihúzza, kit fog elsőként bemutatni. A szerencsés nyertes padjával előre gurul és miközben hallgatja Dani felolvasását iskola előtti életének összefoglalójáról, személyes tárgyait nézegeti a padjában. Az alkotók úgy döntöttek, kihasználják a videófelvétel nyújtotta lehetőségeket. A szereplők arcát közelről látjuk, amitől személyesebb lesz a közlés. De közelről látjuk a gyerekkori tárgyaikat is, így például a mesekönyveket, tolltartókat, illetve azok elöregedésének jeleit. A közeli felvételek nagyon jól illeszkednek a közvetlen hangvételhez, a történetek intim jellegéhez. A nézőt mintegy beszippantja az előadás, a történetek áramlása a képernyő előtt tart minket. És ahogy az a storytelling vagy dokumentarista előadásoknál lenni szokott, a befogadó is elindulhat az önvizsgálat útján.

Az előadásban ugyanis a meghatározó gyermekkori élmények kritikai felülvizsgálata (is) megtörténik, például a számítógépes játékok megjelenése párhuzamba van állítva a szülő megtévesztésével. Az előadás bátor, hiszen nem csak az első elismerésekről és az elszenvedett traumákról számol be, hanem a gyermekkori bűnökről is. Például az osztály egyetlen roma származású tagjának bántalmazásáról. Olyan dolgokról, amelyekre nem szívesen gondol vissza az ember, mert bűntudata van miattuk. De az előadás okos is, mert az ehhez hasonló horror sztorikat nem csak az arcunkba tolja, hogy tessék, nézd meg ilyen az ember, hanem felvillant egy működési rendszert. Ezzel nem felmenteni akar, hanem a pszichodráma eszközeivel megmutatni a kiskorú bántalmazó motivációit, hogy a bántalmazás kiküszöbölhető legyen.

Az Ex Katedra nem feledkezik meg előadás voltáról sem. A bántalmazás újrajátszása, amit  gyakran alkalmaznak a közösségben elszenvedett traumák feldolgozására (ez adja az egyik keretet például Oláh Judit Visszatérés Epipóba című dokumentumfilmjéhez is), rendkívül performatív jelenet. Emellett a monológokat, történeteket a szereplők személyes tárgyaival végzett bábjáték, koreografált beszéd és mozgás, kórusban éneklés és skandálás szakítják meg.

A személyes élmények és visszaemlékezések mellett megjelenik a kilencvenes évek társadalmi és iskolai berendezkedése is; az, hogy ezek működése és struktúrája hogyan íródik bele a fiatalok viselkedésébe. Ilyen például a Harvard tesztes jelenet. Tudták, hogy létezik egy teszt, amely felméri a gyerekek intelligenciáját és megjósolja, ki fog jól teljesíteni az év végén és azok tényleg jó jegyeket kapnak? Nem? Mert igazából nem is létezik ilyen teszt. Azok a gyerekek teljesítenek jól az iskolában, akik megkapják a tehetséges címkét, vagyis azok, akiket tanáraik, szüleik bátorítanak a tanulásban. Az előadásban a társadalmi emlékezet és történelem is „színre lép”, archív felvételeket látunk Antal József gyászhíréről, 9.11-ről és szóba kerül a szerb háború is. Ezeket nem követi kommentár, hiszen nincs is szükség rá, ezek az események kollektív emlékezetünkben élnek.

Az általános iskolás élményeket, mint egy jó év végi ünnepséget, a himnusszal zárják. Az előadás ott ér véget, ahol a kamaszkor elkezdődik: az első lopás, az első üveg sör, a fenségesen tragikus pillanat, amit megillet egy nagyszabású technofényes táncjelenet. Aztán a játszók egy utolsó videóüzenetet küldenek maguknak felnőtt énjükről, úgy, mintha csak egy általános iskolás beírás lenne.

Mi? STEREO Akt: Ex Katedra. Tanmesék a 90-es évekből
Hol? online bemutató
Kik? Rendező: Boross Martin. Alkotó-előadók: Ásmány Zoltán, Borsos Luca, Mayer Dániel, Messaoudi Emina, Raubinek Lili, Vass Imre