Élet és mű összefüggései általában is érdeklik a közönséget, egy olyan szerző esetében pedig, aki irodalmunk sötét legendái közé tartozik, ez még jobban így van. Csáth Géza neve azonnal előhívja a morfium, önsorsrontás, gyilkosság, öngyilkosság szavakat. Jó esetben az életrajzi tények után az olvasónak eszébe jut az is, milyen sokoldalú tehetség volt, felidéződnek novellái, néha a kegyetlenségig kíméletlen írói hangja.

A Csáth és démonai már címével is arra utal, hogy elsősorban a szerzőt szeretné megidézni, és ezt a vállalását teljesíti is. Az előadás dokumentumszövegekre épít, és ha az író irodalmi szövegeit idézik, akkor sem marad el az életrajzi tényekkel való összevetés. Balassa Eszter dramaturg és Vörös Róbert rendező Csáth Géza naplójából, a családtagokkal és másokkal való levelezéséből, zenekritikáiból, orvosi szakszövegekből (beleértve az Egy elmebeteg nő naplóját is) rajzolják ki az életutat, melyet az előadás elején és végén eldördülő pisztolylövések foglalnak keretbe. A dokumentumjelleget erősítik azzal is, hogy a szereplők folyamatosan papírlapokkal a kezükben beszélnek, hol felolvasnak (vagy úgy tesznek, mintha felolvasnának), hol csak néha pillantva a szövegbe, szabadon beszélnek, majd mondandójuk végeztével a papírlapokat szerteszét szórják.

Vígszínház: Csáth és démonai. Fotó: Gordon Eszter

A primer irodalmi szövegek közül a leghosszabb idézet A Janikából eljátszott jelenet, amelyben a kisfiú megbetegszik, meghal, és kiderül az is, hogy nem a férj volt a vér szerinti apja. A jelenet közben Horváth Szabolcs kettős szerepben van jelen: egyrészt mint a szerző, Csáth Géza, aki ötévesen, agyhártyagyulladásban meghalt húga halálát írta meg a színdarabban, és miközben nézi, a testvére halálára emlékezik; és a színdarab szereplőjeként, Kálmánként, aki Janika vér szerinti édesapja. Vagyis a jelenetet az önéletrajziság prizmáján keresztül mutatják meg. Az előadás egyik legjobb, legintenzívebb részlete lesz belőle, ami arra utal, hogy a másik oldalról, az irodalmi szöveg felől megmutatott önéletrajziság akár jobb út lehet a direkt megközelítésnél.

Vígszínház: Csáth és démonai. Fotó: Gordon Eszter

A színlap nem tüntet fel díszlettervezőt. Három piros ajtó és a felettük függőlámpák határozzák meg a színpadképet. Csáth mindig előttük, sőt, sokszor köztünk, a nézők között tartózkodik. Élete szereplői ellenben felbukkannak és eltűnnek, ki-be járnak az ajtókon. Mögéjük pillantva rá lehet látni a színpad hátsó részére is, de annak van némi szedett-vedett jellege, mintha a bútorraktárból válogatták volna össze a kanapét és a műzöld növényeket.

Horváth Szabolcs igen nagy energiával játssza Csáth Gézát. Túlfűtöttnek, izgágának, helyét nem találónak. Mint egy robbanásra kész kazán. A mimikája, a tekintete képes túlzások nélkül megidézni az őrületet. Ennek az izzásnak az ellenpontja az a katatón állapot, amelyben már tudomást sem vesz a körülötte lévő világról. A Házi Színpad kicsiny teréhez (különösen az első sorokhoz) azonban néha túl sok ez az erő, indulat és hangerő. És ez nemcsak Horváth Szabolcsra, hanem a többi szereplőre is vonatkozik. A folyamatos ordítás (ami nyilván rendezői döntés) például akkor, amikor Antóci Dorottya elmebeteg nője a teljes erejéből a zongorát verő Mester Dávidot is túl akarja kiabálni, egy idő után kontraproduktívvá válik.

Vígszínház: Csáth és démonai. Fotó: Juhász Éva

Szilágyi Csenge mind Csáth feleségeként, mind A Janika Petricsnéjeként az előadás egyik legjobbja. Az előbbi túlfűtött erotikáját és az utóbbi fanyalgó, majd kétségbe eső szépasszonyát is jól eltalált, arányos gesztusokkal jeleníti meg. Ugyanezért az arányos, mértéktartó, mégsem súlytalan jelenlétért jó nézni Zoltán Áront is. Csapó Attilának két kisebb, szinte csak villanásnyi szerep jut, mindkettőt korrektül oldja meg. Hirtling István Csáth apjának szerepében jól hozza a tekintélyes jogász apát, aki minden aggodalma és ellenérzése mellett is hajlandó teret és választási lehetőséget adni a fiának. A legelrajzoltabb jelenet a Gyulai Katót, Csáth állapotosan maradt szeretőjét játszó Antóci Dorottyának, és a lány anyját alakító Gilicze Mártának jut. Nevettető humora mellett azonban van benne valami közhelyes és kissé lesajnáló túlzás. Az előadásban közreműködik Mester Dávid zongorista is, Csáth Géza darabjait játszva erősíti a zaklatott, diszharmonikus hangulatot.

A Csáth és démonai nem az alkotásokra, inkább a tragikus emberi életútra fókuszálva idézi meg az író alakját. Azok számára, akik már olvastak róla és tőle, nem hoz revelációt, új felismeréseket, inkább csak ráerősít a bennük élő képre, és érzékletesebbé teszi azt. Az írót nem ismerőkben felébresztheti az érdeklődést a művei iránt, ezzel teljesítve a színlap ígéretét, hogy hozzájáruljon az irodalmi köztudatból időről időre kiszoruló szerző alakjának felidézéséhez.

Mi? Csáth és démonai
Hol? Vígszínház, Házi Színpad
Kik? Szerkesztő – rendező: Vörös Róbert. Szereplők: Horváth Szabolcs (Csáth Géza / Boér Kálmán), Hirtling István (Kosztolányi Dezső / Pertics József / id. Brenner József, Csáth apja), Zoltán Áron (a fiatal Kosztolányi / Tolnay, a háziorvos / dr. Ferenczy Sándor, pszichoanalitikus), Csapó Attila (Brenner Dezső / Sebésztanár), Szilágyi Csenge (Jónás Olga / Pertics Jenőné), Antóci Dorottya / Bach Kata (Gyulai Kató / Szobalány / Elmebeteg nő), Gilicze Márta (Kató anyja / Perticsné anyja). Zongorán közreműködik: Mester Dávid. Szerkesztő – dramaturg: Balassa Eszter. Irodalmi konzultáns: Molnár Eszter Edina. A rendező munkatársa: Efstratiadu Zoé. Ügyelő: Héjj János. Súgó: Zewde Eszter.