Izgalmas látni, hogy a KET táncművészei (...) mennyire hitelesen reagálnak a két teljesen más formanyelvvel rendelkező koreográfus látásmódjára.

A Közép-Európa Táncszínházzal a közelmúltban két ismert külföldi koreográfus is dolgozott. Gustavo Ramirez Sansano Recortes című munkáját az ismert körülmények miatt a bemutató óta alig lehetett látni a Nemzeti Táncszínház színpadán, így az októberi előadás felért egy új premierrel. A másik meghívott alkotó Anton Lachky volt. Az eklektikusan lendületes Set Your Mind Free a Trafóban debütált. Izgalmas volt látni, hogy a KET táncművészei kreativitásukkal és fizikai felkészültségükkel mennyire hitelesen reagáltak a két teljesen más formanyelvvel rendelkező koreográfus látásmódjára.

Gustavo Ramirez Sansano koreográfus nem először dolgozott Magyarországon. 2008-ban a Győri Balettel (Gaudi), 2009-ben a Budapest Táncszínházzal (Flabbergast), 2011-ben a Badora Társulattal (Töredék) hozott létre előadásokat. A számos művészeti díjjal elismert Sansano a latin kultúra sokszínűségét bemutató chicagói Luna Negra Dance Theater művészeti vezetője volt, 2006-ban pedig megalapította a Titoyaya Dansa kortárstánc-társulatot, amellyel folyamatosan turnéznak mind Európában, mind az Egyesült Államokban. A koreográfus az előadás premierje előtt egy interjúban elismerően nyilatkozott a Közép-Európa Táncszínház művészeiről, akik intenzív öntevékeny munkája nagyban segítette a próbafolyamatot.

Recortes. Fotó: Kaszner Nikolett

Még világos a nézőtér, amikor megszólal Elvis Presley édes-delejes dallama. A függöny réséből előlép az első szereplő, aki – mint kiderül – már Love Me Tender párkereső hangulatban van. Tindert idéző, kartonokra írt mondatokkal reménykedik a közönség felé. Ezekkel a kivagdosott cetlikkel (erre utal a cím: Recortes), fecnivallomásokkal akarja magát vonzóvá tenni. A bemutatkozásra szánt szokványos közhelyekből egy jelenkori akárki sejlik ki, aki a boldogságát keresi. Miután leszakítják róla a „civil ruhát”, fölmegy a függöny és a steril fehérségben ő lesz az egyike annak a nyolc figurának, akik papírra vetett önvallomásaikhoz mások odapasszoló mondatait keresik szorgalmasan.

A színpad tele van szétdobált, elhasznált kartonvallomásokkal, és miközben a szereplők uniszex duettekbe lendülnek: megkezdődnek a kapcsolódási kísérletek. A változó összetételű párosok a lelki egymásra hangolódás lehetőségeit kutatják. Látszik, hogy eltérő diszfunkciókkal küzdenek, de a történetek mégsem válnak egyénivé, mert a kapcsolati kísérletek szinte ugyanabban a periódusban múlnak ki. A tökéletesen kivitelezett kontaktelemek az érintve elengedés koreográfiáját jelenítik meg, melyben vágyott a közelség, de a másiktól való távolodás éppúgy jelen van.

A duettek időnként szólókká soványodnak, hogy új párosok kapjanak lehetőséget. Olyanok a szereplők, mintha ők maguk lennének a kartonlapokra írt hiányos jellemzések: kivágott papírmasék törleszkednek össze, „akik” nem képesek tartósan egymásba gyűrődni és mélyebb vágásokat sem tudnak a másikon ejteni. A kapcsolódások hasonló stílusúak, ritmusúak, szinte repetitívek, amelyben addig látunk egy történetet, amíg az nem igazán fájdalmas. A jelenetek közé ugyanakkor a színpadi helyzeteket kissé didaktikusan illusztráló, teátrális mellékzönge is vegyül, ami bátran elhagyható lett volna.

A zenében is jelen van a papírsúrlódás, mintha a „lapozás” aktusa körbefogná az egész cselekményt. Később – mintha egy fáradt bárban lennénk – egy stilizált együttes visszahozza a Love Me Tendert, melyre válaszul egy kvartett éli át újra az első találkozásokat. A négyes tagjai tekinthetők egymás vetélytársainak is, akik – szimplán és profánul – meg akarják csókolni a vágyott ötödiket. De míg az elsőt visszatartja a második, s azt a harmadik, felmerül a kérdés, hogy a többiek jelen vannak-e valójában, vagy csak korábbi kapcsolatok kivetülései, akik megnehezítik a másikhoz való közeledést? Ez az érdekes dimenziójáték zárja az előadás első részét.

Recortes. Fotó: Kaszner Nikolett

Bár a színlap erről nem árulkodik, tájékozódva Sansano korábbi munkáiról tudható, hogy a második részben a Social animal színpadi változatát látjuk. A koreográfia eredetileg egy utcára készült street dance, amelyet „nem megszokott helyekre” terveztek, ahogy ez a Titoyaya Dansa honlapján olvasható. Az eredeti performanszban a jelmezek is kiáltvány jellegűek. A természettel való kapcsolatot fejezi ki a színes növényi ornamentika, amely felfut a nadrágon keresztül az ingre. Az élénk, kontrasztos, barlangrajzszerű állatnyomat pedig az ősi-misztikus kapcsolatunkat is felidézi a környezetünkkel. A Recortes cím mögé bújtatott koreográfia pasztell jelmezei (tervező: Szűcs Edit) azonban sterilen hatnak. A Social animal eredeti változatában a performansz elején minden táncos keres egy párt a nézők közül. A feladat, hogy közösen meg kell tartaniuk egy narancsot a homlokukkal, miközben mozognak a játéktérben. Ez a frappáns empátiajáték, amely a testi egyensúlyozással szemlélteti a lelki összhang elérését, a jelenlegi járványhelyzetben érthetően kimarad az előadásból. A narancsokat így a táncosok gurítják egymás felé, mintha üzeneteket küldenének, amelyekre válaszreakciót várnak. A külső impulzusokra markáns csoportdinamika veszi kezdetét, mindig kihagyva egy-egy táncost a bolyból, akit a többiek nem hagynak csatlakozni a tömeghez. Ez az össztánc vándorol körbe a színpadon, de rendre új csoport alakul, míg a lemorzsolódók szólója ismét megszólít valakit, ami újrarendezi a tömeget: az empátiajáték újabb és újabb fordulatokat vesz.

A táncelőadást ezen a ponton Xavier Puchades drámaíró szövege (fordította: Szűcs Alexandra) szakítja meg. A monológ lényegében az empatikus viselkedés fontosságára hívja fel a figyelmet. Ez a minden időben hasznos, ám meglehetősen sztereotip üzenet azonban egyrészt túlmagyarázza a második koreográfiát, másrészt az ember-állat empátia kérdéskörrel kapcsolatban olyan következtetésekre jut, amelyek megalapozottsága szakmailag kérdéses lehet. Amikor még azon gondolkodunk, hogy az emberek is állatok-e (csak hajlamosak elfeledkezni róla); vagy bizonyosan kijelenthető-e, hogy a gyerekek sírása a többi emberből mindig empátiát vált ki; továbbá, hogy a kutya valójában együttérez, amikor egy szomorú ember ölébe hajtja a fejét – a zenés össztánc egy musicalfinálét idéző csattanóval véget ér.

A Recortes mindkét koreográfiájában következetesen felépített koncepcióval találkozunk, amelyeket precíz táncos munka kelt életre. Az első rész könnyedsége nem ragad bele a kapcsolati problémákba, így végig működni tud a kedves humorú alaphelyzet, amelyet lendületes duettek árnyalnak. Ellenben a második rész utcai performansz jellege a színházi „átszelídítés” közben elveszik. A szöveget érdemesebb lett volna elhagyni, mert egy provokatív szabadtéri kiáltvány másképp hat, mint egy színpadi monológ – ettől függetlenül a Social animal beltéri változata is variábilis és sodró lendületű csoportdinamikát mutat.

A Közép-Európa Táncszínháznak készült másik táncest, a Belgiumban élő, szlovákiai születésű Anton Lachky munkája, aki a hazai tanulmányainak befejeztével rögtön Brüsszelben folytatta táncos képzéseit. Később az Akram Khan Company tagjaként járta be a világot, saját társulatát pedig 2012-ben alapította, amellyel kétévente hoznak létre új produkciót. Munkásságát már számos díjjal jutalmazták. Workshopjai saját pedagógiai metódusa miatt rendkívül népszerűek. A Puzzle Work azonban nem csak egy tanítási módszer, szemlélete a színpadi munkáit is áthatja. Jellemző rá az erős fizikai jelenlét, mellyel a táncosok teljesítőképességének határait feszegeti. Lachky olyan végeredményre törekszik, amely mentes a hétköznapitól. Próbáit a folyamatos újragondolás jellemzi, így a kifogástalan fizikai állóképesség mellé személyes kreatív hozzájárulás is szükségeltetik azoktól a szereplőktől, akik a közös munkába bekapcsolódnak.

Set Your Mind Free. Fotó: Dusa Gábor

A Set Your Mind Free szakrális zenére kezdődik, melynek akusztikája a sötétben még nagyobb teret sejtet, mint a Trafó színpada. Egy sárgás fényű reflektor a magasból – mintha egy katedrális ablakán keresztül szűrődne be a fény – felfelé mutató női lábakat világít meg. A levegőbe szúró lábfejek és a feszes lábmunka szinkronúszó versenyszámot idéz a háton fekve folyamatosan pozíciót váltó táncosokkal. Már ebben az első képben megfogalmazódik az ellentétek dramaturgiája, amely az egész darabot áthatja. Lachky szeret meríteni az egyes sportágak mozdulatvilágából: most az atletikus precizitás szurkál bele a visszhangos meghitt térbe. A Set Your Mind Free azt az energiát akarja megjeleníteni, amely a címben megjelölt aktushoz szükséges. Ez az energia pedig leginkább az ellentétekből generálható.

A ruhák, amelyek az első képben a szinkronúszók díszes flitterkölteményeire emlékeztetnek, később estélyi-alkalmi viseletté válnak. A színlap nem jelöl jelmeztervezőt, munkája ettől függetlenül pontos és jól érzékelhető. Az elegáns viseletek figyelemfelkeltőek, kifejeznek egy „set your mind free”-kész csoportösszetartozást, ahogy azt is, hogy különleges alkalomra készülhetünk, mindeközben pedig nem akadályozzák a szabad mozgást. Erre a következő jelenetben nagy szükség is van, hiszen intenzív szólók lepik el a színpadot, mintha egy törzsi rítus bontakozna ki előttünk. A mozgáskombinációk egyénileg variálódnak: akrobatikus és harcművészeti elemek, ugrások, vetődések, földközeli kombinációk keverednek olyan tánccá, mely mintha gyorsabban akarná elérni a következő pillanatot, mint amennyire az lehetséges. Mégsem válik szertelenné a látvány, mert a végletekig fokozott tempó és a mozdulatok gazdagsága mellett a kivitelezés mindvégig precíz. A másik fontos aktus: a figyelem. Azt, aki berobban a színpad középére, a többiek végig a tekintetükkel kísérik. A forma a street dance szabadságára emlékeztet, amikor a csoport tagjai egyesével nyaktörő mutatványokat hajtanak végre az aszfalton, majd visszatérnek a körbe, hogy tovább szurkoljanak a többieknek. Lachky vissza-visszatérően elegáns szólókkal választja el egymástól a gyors tempójú jeleneteket. Így fogja vissza az előadás sebességét egy rövid időre, hogy aztán újra eleressze a gyeplőt. A darab változatos, szívesen merít a popkultúrából, de a művészetek más tájékáról is. Néha mozaikosra osztódik a színpad, és az előző jelenetek mozdulatait ismétlik az újonnan létrejött duók, tercettek, hogy ezt követően már egyfajta fegyelmezett aszinkronban keveredjenek össze a táncosok. A csoportösszhangot kezdetben többen megbontják, majd a laza összetartozás átcsap túl szoros egymásra utaltságba, melynek komikus menetelés a vége. Élvezetes nyomon követni, ahogy a koreográfia folyamatosan feltalálja magát és állandó átalakulásokon megy keresztül. Egy szóló válik ki az összképből, mire a többiek replikázó tánckarrá rendeződnek. Klasszikusbalett-szereposztás elevenedik meg: talán épp egy (még) boldog hattyú tollászkodik előttünk, miközben a kar spétnyi szünettel visszhangozza a mozdulatait. Lachky az előadás során többször és szórakoztatóan poentíroz: A hattyúk tava tánckara például gondol egyet, és egy a kézujjaik segítségével megszemélyesített pálcikaember-tánckarként táncol tovább. És sorjáznak a képek, végeláthatatlanul. A három néptáncos legény túlcsorduló maszkulinitása a túlrajzolt férfiasságot parodizálja. A játék macsó jellege nem viseli el a felső ruházatot, mert izomcsoportokat akar mutatni, miközben a túlfeszített pózolás humorforrássá válik.

Set Your Mind Free. Fotó: Dusa Gábor

Lachky a kontrasztok dramaturgiájával hatásosan váltogatja a jelenteket: megelevenedik egy „ősi” street dance, közel hozza a szakrálisat, viccel a klasszikusokkal, miközben köznapi táncelemeket emel be egy kortárs koreográfiába. A néző a hirtelen tempóváltások miatt hajlamos a fejét kapkodni, nehogy lemaradjon valamiről, és épp ezzel a játékkal kezdi irányítani a koreográfus a közönség figyelmét. Nem a történetmesélés a játék lényege, hanem a realitás körvonalainak elmosása. Lachky – ahogy nyilatkozta – tanárként is ezt teszi: eljuttatja a tanítványait valahonnan valahová. De nem (csak) a darab szereplőit akarja felszabadítani, hanem a nézőt is. Ezért van a jelenetek többsége a közönség felé komponálva, mintha folyamatos lenne a nyílt kapcsolattartás és a részvételre való csábítás. Így a hatásos álomjáték végül nem befejeződik, csak egy ponton megszakad – és mi szabadabban „ébredünk fel”.

 

Mi? Recortes
Hol? Nemzeti Táncszínház
Kik? Előadók: Barna Krisztián, Bozsányi Liliána, Dabóczi Dávid, Gyevnár Réka, Horváth Adrienn, Joó Renáta, Mádi László, Ungi Krisztián. Fény: Fogarasi Zoltán. Jelmez: Szűcs Edit. Koreográfus: Gustavo Ramirez Sansano.

Mi? Set Your Mind Free
Hol? Trafó
Kik? Előadók: Bozsányi Liliána, Barna Krisztián, Dabóczi Dávid, Gyevnár Réka, Horváth Adrienn, Joó Renáta, Nagy Csaba Mátyás m.v., Ungi Krisztián. Fény: Fogarasi Zoltán. Zenei szerkesztő: madla. Koreográfus: Anton Lachky.

Facebook Comments