Ha egy külföldi látogató, akinek fogalma sincs róla, hogy ki volt Latinovits Zoltán, besétálna az OSZMI kiállítására, alighanem pusztán a képek láttán is megérezné nagyságát. Hatásos fotókat látunk, amelyek egy része érzékeny, mélyre hatoló portré, ha pedig nem beállításról van szó, türelemmel kivárt, sokatmondó pillanatok, melyeken átsüt a színészkirály karizmája.

Hogy a Bajor Gizi Színészmúzeum Embernek röpülni boldogság című, Latinovits Zoltán születésének 90. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás minőséget képvisel, arra biztosíték Gajdó Tamás színháztörténész, a tárlat kurátora és Kemény Gyula látványtervező személye. (Kemény „öltöztette” a PIM legsikeresebb tárlatait, s most, az ódon hangulatú színészmúzeum falai közé is friss levegőt fújt.)

Fotók: Gál Csaba.

A tisztelgő, monografikus tárlatoknak mindig nagy veszélye a teljességre való törekvés, Gajdó Tamás viszont a tőle megszokott arányérzékkel szelektált, s a főbb, többnyire sorsfordító szerepekre és eseményekre helyezte a hangsúlyt. Csak módjával kapunk kronológiát (kizárólag ott, ahol ez a rend kedvéért szükséges), a színházi, filmes, előadóművészeti fejezetek mégis pontos és méltó összképet adnak a művész pályájáról, intellektusáról és szenvedélyes személyiségéről.

De ez még odébb van, hiszen a kiállítás az ifjúkori évekkel indul. Többek között az építészhallgatóval, akinek egyetemi jegyzetlapja imponálóan rendezett és fegyelmezett. A fiatalabbak valószínűleg nem tudják, hogy Latinovits nem végzett színiakadémiát, Bajor Gizi egyetlen mondata irányította erre a pályára. Akvarellek, rajzok is vannak itt, korántsem műkedvelő szinten, láthatóan abban is tehetséges volt.

És még mindig az embert látjuk, mert tovább lépve, a fal túloldalán élete egy másik fejezete következik, mégpedig a legfontosabb, a társ, Ruttkay Éva. A nagy szerelem történetét Keleti Éva 1971-ben fényképezett fotósorozata zárja, amely megrendítő érzékenységgel tükrözi lelkiállapotukat az ekkor már vége felé járó kapcsolatban.

Latinovits színészi pályája Debrecenben indult, nem is akármilyen szerepekkel. A képeken látjuk pl. Rómeóként, Higginsként és Lipitlottyként, majd következik a vörösre festett színház témájú szoba, ahol – immár budapesti színházakban – a mára legendává vált alakításai sorakoznak.

Négy-öt képet kapott egy-egy előadás, különösen érdekes a Cipolla széria (Kresz Albert fotói), melyek kivételesen nem jelenetképek, hanem a smink, illetve maszk készülésének fáziskockái. De itt van a Várkonyi rendezte Rómeó és Júlia, a Thália Tótékja (mellette Örkény Latinovits őrnagyát méltató soraival), a Vígszínházbeli IV. Henrik és a Ványa bácsi.

A képek nagy alakításokról tudósítanak, a kísérő szövegek és dokumentumok viszont a személyes hullámvasútról. 1970-ben például elveszik tőle a Vígszínházban a Várkonyi-féle Tisztákban játszott szerepét, mert magatartásával veszélyeztette az előadást, s ugyanezen az őszön tudatják vele, hogy nem hosszabbítják meg a szerződését. A róla szóló legendáriumnak persze része, hogy lobbanékony természete miatt gyakran valóban nem volt könnyű vele együtt dolgozni.

A színházi lét utolsó előtti etapja az ezután következő, Veszprémben töltött „száműzetés”. Itt rendezett is, a kiállításon két munkájáról látunk fotókat, Németh László Győzelem és Gorkij Kispolgárok című drámáinak előadásáról, mellettük pedig – a korabeli kultúrpolitika ódzkodó viszonyulásának tükreként – langyos, óvatoskodó színikritikusi véleményeket.

Latinovits pályája – még ennyi idő után is abszurd kimondani – az Operettszínházban ért véget. Az utolsó előadás, amiben halála előtt játszott, A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak című produkció (rendező: Vámos László), fényes tehetségéhez mérten meglehetősen méltatlan zárásként.

„Milyen filmszínész volt Latinovits Zoltán? A zseni egyetlen mosolyával, egy grimaszával, egy hangsúlyával, egy gesztusával többet közöl, mint az egész könyv” – idézi Darvas Ivánt a tárlat a filmes szobában, mely a színházihoz hasonló elv szerint rendeződött, de itt vetítővászon is van, s a legfontosabbként kiválasztott nyolc mű (Oldás és kötés, Szegénylegények, Keresztelő, Hideg napok, Utazás a koponyám körül, Isten hozta őrnagy úr! Szindbád, Az ötödik pecsét) részleteit mozgóképként is meg lehet tekinteni.

Mindezek mellett a kiállítás teljes terében bőséges hangzóanyag áll rendelkezésre. Legtöbbször Latinovits hangját halljuk, de például Keleti Éva is elmeséli képeinek keletkezéstörténetét. Az előadóművészet szobában természetesen versek szólnak a fülhallgatóban, többek között Ady, József Attila, Babits, Nagy László, Illyés Gyula. Mivel a vers rövid műfaj, általuk szerzünk zsigeri élményt, s kapunk (bizonyos értelemben) teljességet Latinovits tehetségéről. Aki hol karcos, hol bársonyos, hol szinte harapja, hol simogatja a sorokat. Mint ahogyan az élet őt.

Helyszín: Bajor Gizi Színészmúzeum (1124 Budapest, Stromfeld Aurél út 16.)
A kiállítás látogatható: 2021. október 31. – 2022. augusztus 31. között szerdától vasárnapig 14 és 18 óra között.

Facebook Comments