Pár hete kaptam egy lakonikus SMS-t anyámtól a következő szövegezéssel: „Előbb-utóbb fel kell nőnöd.” Egy hosszú közös történet sokadik állomása volt ez, amelyben a tónus, a hangsúlyok és az igeidő állandó változásban vannak. Mosolygós, ábrándos mondatokkal kezdődött gyerekkoromban: „Majd ha egyszer te is felnőtt leszel, megérted…”. Ezt követték a kamaszkor obligát „Amíg az én kenyeremet eszed” típusú kifakadásai, majd a tényszerű, bár indulatoktól semmiképp nem mentes deklarációk a húszas éveim első felében: „Itt az ideje, hogy a saját lábadra állj”. Mivel anyám egy ideje spirituális átalakulásban van, úgy tippelem, a következő hasonló üzenet kb. öt év múlva fog megérkezni WhatsAppon, és ez lesz benne: „Valamelyik következő életedben, amikor már tényleg sikerül felnőnöd, megérted majd, hogy…”.

A fene se érti, miért akar az ember rögtön valami vicceset mondani, csak mert egy stand-up estről ír. Főleg, hogy egyértelmű, hogy a fellépő, akiről szó lesz, ezt sokkal jobban csinálja. Azt eddig is lehetett tudni, hogy Rainer-Micsinyei Nóra nagyon vicces, és ennek a ténynek sokat köszönhetnek a magyar színház- és mozilátogatók. (Hogy mást ne mondjak, ő volt szinte az egyetlen igazán jó dolog a méltán elfeledett Űrpiknikben.) A Dumaszínházzal való együttműködése sem újkeletű: a Magyarország Kedvenc Műsora állandó résztvevőjeként már megismerhettük milyen, amikor humoristaként vicces. (Nagyon vicces!) Első önálló estje, az Innen szép nyerni, amolyan első randi: bemutatkozás, amelyben a másik a legszellemesebb, legszerethetőbb arcát mutatja, miközben halványan azért érzékelhető, hogy ezeket a családi anekdotákat nem neked meséli el először ezekkel a szavakkal és hangsúlyokkal.

Rainer-Micsinyei Nóra. Fotó: Almin Zrno

Az est anyaga tehát túlnyomórészt személyes témákat dolgoz fel: család, egyetemi évek, barátok, szerelem (bár ez utóbbi, jelzi az előadó, „mobilblokk”: ha ne adj Isten rosszra fordulnának a dolgok, azonnal eltávolítható a műsorból). A közélet csak annyira szüremlik be a szövegbe, amennyire hétköznapi tereferéléseinkbe is: hisz kinek ne jutna eszébe egy-két velős általánosítás „a magyarokról”, amikor elveszik a bürokrácia útvesztőiben? És kinek ne jutna eszébe Orbán Viktor… hát, lényegében tetszőleges pillanatban?

Még ez a pár elejtett megjegyzés is világosan kirajzolja – legalábbis a közeg ismerőinek, egyben az est célközönségének – a generál pesti ellenzéki értelmiségi képét: félszívű busongás az ország állapotán, antirasszizmus, egy kis metoo, továbbá felmenőink szüntelen számonkérése azért, mert szemmel láthatóan nem érezzük magunkat olyan jól a világban, ahogyan ezt elvárnánk. Ennek a habituscsomagnak meg is képződik a maga fiktív ellenségképe: a sokat emlegetett Nana nagymama, akinek az est legvidámabb pillanatait köszönhetjük, és aki a Vekerdy Tamás-féle szabadjáték helyett abszurd korlátozásokkal, represszív szexuális tabukkal és rasszista lózungokkal mérgezi unokája elméjét.

Mindez kicsit sem karcos, és néhol talán lehetne karcosabb: a kaposvári színészképzésről szóló élménybeszámolók ugyan egyértelműen problematizálják a hatalommal való visszaélés különböző formáit, de a gesztusban kevés az él és az indulat (mondjuk ez utóbbi nem is tenne jót a műsornak). Nem is az a gond (már ha van gond egyáltalán, mégiscsak egy stand-up estről beszélünk), hogy a szöveg nem elég szigorú. Hanem hogy talán egy picit túlontúl ismerős: az előadó annyire keresi velünk, nézőkkel a közös pontokat, a Covid-hipochondriától a ’90-es évek generációs Kacsamesék-élményéig, hogy időnként már nem a poénokon nevettem, hanem keserűen beleborzongtam abba, hogy hát igen, ilyenek vagyunk, ennyit tudunk, ennyit látunk a világból.

Az est akár Grosan Cristina A legjobb dolgokon bőgni kell című filmje folytatásának is tekinthető, amelynek Rainer-Micsinyei nemcsak főszereplője, hanem társforgatókönyvírója is volt. A film fókuszában a „kapunyitás” nehézségei és a felnövés problémája áll: az, hogy tudunk-e, harmincon kicsivel innen és túl olyan módon beleállni az életünkbe és felelősséget vállalni érte, ahogyan azt egy „felnőttől” elvárják. És ha tudunk, vajon akarunk-e? Van-e kedvünk meghozni a szükséges kompromisszumokat, meglépni a szükséges lépéseket, cipelni a szükséges terheket? Mit nyerünk és mit veszítünk, ha ezt megtesszük? És egyáltalán egyetlen hatalmas lépésről van-e szó, vagy inkább egy hosszan elnyúló, időnként fájdalmas folyamatról, amelyben úgy próbálunk felnőni a saját életünkhöz, hogy közben ne veszítsük el a spontaneitást, az önfeledtséget, az örömöt?

Az Innen szép nyerni nem teszi fel ezeket a kérdéseket, de ugyanazzal a félgyermeki állapottal szembesít, amelyet Rainer-Micsinyei A legjobb dolgokon bőgni kell főszerepében is nagyon hitelesen jelenített meg. A harmincas nőt, aki az anyjától várja a megoldást, amikor elveszik a „felnőtt” intéznivalók tengerében; aki titkon abban bízik, hogy ha különösen frusztráló vagy szorongató helyzetbe kerül, még mindig megérkezhet egy szülő, aki hazaviszi. (A „Mikortudtokértemjönni?” visszatérő, jól kitalált humorforrása az estnek.) Ebben a pózban rengeteg lehetőség rejlik, és Rainer-Micsinyei ezt tökéletesen ki is aknázza. Ha bárkihez hasonlítani kellene, akkor vállvonogatásaival és biggyesztéseivel ez az egyszerre magyarázkodó és bátortalan, mégis az önzés határáig önkifejező karakter talán a Csajok (Girls, HBO) című sorozat Lena Dunham által megformált Hannah-jára emlékeztet leginkább.

Remekül működnek a blokkok közti visszautalások és átcsatolások (többet is elbírtam volna belőlük), amelyek koherens műsorrá formálják az egymást követő, hasonló dinamikájú blokkokat, amelyek másként könnyen repetitívvé válhatnának. De a műsor cementje végső soron mégiscsak a Rainer-Micsinyei Nóra által megformált figura, aki egyszerre megkapóan és irritálóan gyerekes, és aki hol infantilis daccal fordul a világ jelenségei felé, hol azzal az igénnyel, hogy végre ő is felnőtt résztvevőjükké válhasson. A műsor utolsó három szava végül egyértelműen az előbbi felé billenti a mérleget. De ezt már nem lövöm le. Ígérem, vicces lesz.

Mi? Innen szép nyerni – Rainer-Micsinyei Nóra önálló estje
Hol? Dumaszínház
Kik? Rainer-Micsinyei Nóra

Facebook Comments