Többedszerre futunk neki, hogy kibontsuk, de legalábbis boncolgassuk, milyen szerepet töltenek be a városi színházak az ország kulturális vérkeringésében. Már az elnevezés is fontos, hogy vidéki helyett – külföldi mintára – a városi színház terminust használjuk. És bár egyáltalán nem könnyű, megpróbáltuk függetleníteni magunkat a nemegyszer romboló kultúrpolitikától, és kizárólag szakmai alapokon vizsgálódni. (Lehet egyáltalán?) Korábbi lapszámainkban (nem fővárosi) színigazgatókat kérdeztünk színházvezetési credójukról. Önkormányzatokat, fenntartókat az általuk elképzelt/preferált színházi működésről, mit tartanának jónak a helyi közösség érdekében. Rendezőket, színházi alkotókat, szakembereket – olyanokat, akik nem érintettek a Budapesten kívüli kőszínházak működésében – álmaik városi színházáról, hogy az utópiának is teret engedjünk. Párbeszédet generálni persze nehéz egy olyan szakmai közegben, amely alapvetően nincs hozzászokva a párbeszédhez. De a magunk szerény eszközeivel törekszünk arra, hogy ez változzon. Most Budapest és vidék, azaz a fővárosi és nem fővárosi színházcsinálás viszonyát, helyzetét, gyakorlatát tesszük terítékre. Ezzel is jelezni akarván, hogy a törésvonal nem a földrajzi és helyi adottságok mentén, hanem jó és rossz színház között húzódik.