A BLKDOG letisztult, mégis gazdag szimbólumrendszerrel dolgozik, és akkor tud a legkevésbé hatást elérni, amikor a legdirektebb.

Fotók: Camilla Greenwell

Hogy a hiphop, ami valójában egy különböző utcai táncokat tömörítő gyűjtőfogalom, végérvényesen megérkezett a mainstream tánckultúrába, arra talán nem kell erősebb bizonyíték, mint hogy az angol Királyi Balett 2021-ben Joseph Toonga koreográfusnak adományozta a társulat történetének első emerging choreographer, vagyis feltörekvő koreográfus pozícióját. Ebbéli minőségében Toonga 2022 novemberében debütált a londoni operaház nagyszínpadán, amikor a Gyémánt évforduló című gálaműsor keretében (amelyet világszerte, így Magyarországon is közvetítettek a mozikban) bemutatták See Us! című darabját. A kísérlet – talán nem túlzás így nevezni egy ennyire gyökeresen más stílus bevezetését a klasszikus balett egyik fellegvárába – egyelőre felemás eredményt mutat: nem az a fő probléma, hogy a hiphop eszköztára némileg idegenül hatott a balettosok testén, hanem hogy a See Us! meglehetősen didaktikus eszközökkel beszélt a társadalom perifériájára szorultak problémáiról.

Ez az, ami szerencsére nem mondható el Botis Seva koreográfiájáról, a Far From The Norm társulat BLKDOG című produkciójáról. Itt pont az a jó, hogy egy percig sem érezzük azt, hogy valamiféle egzotikumot látunk, az utcai táncstílus és -kultúra színházi keretek közé passzírozását, egyszerűen egy komplex színházi eszközöket alkalmazó kortárs produkciónak vagyunk tanúi a Trafó színpadán. Sevát még 2018-ban kérte fel a londoni Sadler’s Wells a BLKDOG megalkotására, és a darab az azt követő egy-két évben sorra nyerte a legfontosabb angol táncdíjakat. Saját állítása szerint a koreográfus az elmúlt négy év tapasztalatai és kollektív traumái (pandémia, háború, Black Lives Matter mozgalom és annak kiváltó okai, hogy csak a nagyobbakat és a legnyilvánvalóbbakat említsük) nyomán azóta némileg újrafogalmazta a darabot. Az előadás eredeti kiindulópontja és magja azonban valójában még ezeknél a történelmi jelentőségű eseményeknél is univerzálisabb: a depresszió, a gyász, a reményvesztettség mindenki által ismert érzései. Maga a cím is erre utal: a black dog angol kifejezés depressziót, mély szomorúságot, enerváltságot jelent.

A koreográfus származása (családja kongói gyökerű, ő maga Londonban született és nőtt fel), a hiphop vagy a Black Lives Matter mozgalom említése azt sugallhatja, hogy Seva a feketék helyzetéről akar beszélni. Sőt, a magyar színlap is több politikai tartalmat előlegez meg, mint amennyi aztán kiolvasható az előadásból. Egyrészről a Far From The Norm táncosai között nem csak feketék vannak, másrészről Seva minden színházi eszközzel azt sugallja, hogy nem számít, kik állnak a színpadon, mert ő általános emberi tapasztalatokról mesél. Na meg arról, hogy „hogyan lehet gyermeklelkű alkotóként túlélni a felnőttkort”, ahogy az előadás weboldalán fogalmaz. A tér végig félhomályba – és jórészt ködbe (a koreográfus jellemzése szerint „a kiábrándultság ködébe”) – burkolózik, olyannyira, hogy a szereplőknek többnyire nemhogy a bőrszíne, de még a neme sem állapítható meg, legalábbis a Trafó legtávolabbi sarkából semmiképp. Ehhez hozzájárulnak az uniszex jelmezek is, amelyek az előadás nagy részében szó szerint tetőtől talpig beborítják a táncosokat. Talán távoli asszociáció, de a kapucnis fehér overallba öltöztetett, gyakran kissé groteszkül és szinte kizárólag csapatban mozgó társaságról egy ponton még Maguy Marin legendás May B című előadásának fehér leples, szánandó karakterei is eszembe jutottak. És talán mégsem annyira távoli az asszociáció: ahogy Marin alakjai sem rendelkeztek saját identitással, hanem egyfajta (abban az esetben Samuel Beckett hőseit megidéző) archetípust jelenítettek meg, ugyanígy Seva táncosai sem egyéniségeket, hanem társadalmi jelenségeket, archetípusokat (például elkövető vagy áldozat) testesítenek meg. Az együtt mozgó masszából csak ritkán bontakozik ki egy-egy szóló vagy többé-kevésbé narratív jelenet. A koreográfia leginkább attól válik időnként groteszkké, hogy a táncosok gyakran nem tudnak teljesen felegyenesedni, mintha valami felsőbb erő összenyomná őket: rengeteg guggolás, görnyedés, földközeli mozdulat jelenik meg az egyfajta félelem, kényszeresség képzetét keltő csoportos tipegések, surranások mellett.

A BLKDOG letisztult, mégis gazdag szimbólumrendszerrel dolgozik, és akkor tud a legkevésbé hatást elérni, amikor a legdirektebb: a verés, az agresszió, az állatias szex, a nemi erőszak és az ezeket követő gyász képei színpadi stilizációban csak illusztratívak, és csupán kilúgozott változatai azoknak a nagyon is valós képeknek, amelyekkel mindannyian élesben szembesülhetünk a fent említett kollektív traumák, valamint a 24 órás hírek világában. Seva alkotása sokkal hatásosabb akkor, amikor elszakad ezektől a konkrét képektől, és csak érzetekkel operál, atmoszférát teremt.

Az előadás második fele egyfajta visszatérés a kegyetlen felnőttkorból a gyerekkorba. A koreográfus nem idealizálja a gyerekkort sem, hiszen az álomszerű, kissé fenyegető légkör itt is megmarad, a többrétegű hangkulisszában pedig felsejlik egy kisgyerek és egy terapeuta beszélgetése, mégis: ez a világ talán kevésbé kíméletlen és kilátástalan. Az egyfajta páncélként funkcionáló uniformisok megbomlanak, a szoros kapucnik helyére mókás, kipárnázott tarajos fejfedők kerülnek, amelyek egyszerre sugallnak játékosságot és biztonságot. Megszűnik az a kényszerítő erő, amely miatt csak falkában és „a sorba beállva” biztonságos a létezés – itt még szabad a felfedezés, az önfeledtség. Vajon mindez csak reménytelen nosztalgia, vagy Seva egyfajta megküzdési mechanizmust talál – a maga számára, és talán a mi számunkra – a gyerekkori értékekhez való visszatéréssel?

Szépség, fájdalom és kegyetlenség keveredik a BLKDOG-ban, amelyen látszik, hogy hosszú idő alatt érlelődött előadás, ahogyan az is, hogy alkotója (manapság egyre inkább ritkaságszámba menő módon) komplex színházi látásmóddal rendelkezik. Seva nem ereszt el minket könnyen: lemond a feloldozást jelentő meghajlásról és tapsról, így mindannyian az előadás keltette érzettel távozunk. Hogy ez pontosan micsoda, és mit kezdünk vele, az bizony már ránk van bízva.

Mi? Botis Seva / Far From The Norm: BLKDOG
Hol? Trafó
Kik? Előadók: Jordan Douglas, Joshua Nash, Hayleigh Sellors, Victoria Shulungu, Naïma Souhaïr, Larissa Koopman. Jelmez: Ryan Dawson Laight. Fény: Tom Visser. Zene: Torben Lars Sylvest. Rendező-koreográfus: Botis Seva.