Sokféle vágy viszi színházba a nézőt. De idővel rájön, fontos, hogy egy-egy előadás előtt kellőképpen kiüresítse magát. Ha jól ismert műből születik a produkció, sőt, látott is már belőle vagy féltucat bemutatót, első feladata elhessegetni ezeknek még az emlékét is. A legjobb, ha nem vár el semmit, csak arra vigyáz, hogy koncentrált állapotban legyen, amikor átadja magát az eseménynek. Akkor aztán, fogadva az előadásnak nevezett térbeli és időbeli folyamat érzékekre ható „támadását”, az impressziók töredékeiből összerakhatja a személyes hazavinnivalót. Ez a rákészülés megtanulható. De mi van akkor, ha nem a darab, hanem a rendező vagy a színész munkájának láthatása vonz bennünket? Fogalmam sincs. A velük kapcsolatban föllobbanó bizsergő várakozást, ezt az „Ó, de jó lesz!” sóvárgást én eddig nem tudtam hatástalanítani.

Fotók: Eöri Szabó Zsolt, Nemzeti Színház

A Nemzetiben 2012-ben bemutatott Angyalok Amerikában óta tudom, hogy a nagyvonalú teatralitást Andrei Şerbantól érdemes ellesni manapság. Az ő színpadán minden célszerszámként működik, s akkor kerül használatba, amikor a legjobban tud hatni. S nem feledhetem, hogy a III. Richárd miképp változott a keze alatt mocsárillatú, csúfondáros rémdrámává 2018-ban a Radnóti Színházban. Egyszerre volt elegáns és elviselhetetlen, friss és örökérvényű, s közben nem tartalmazott központilag megtorolható aktualitást.

2002 kora nyarán Kisvárdán láttam a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház produkcióját, a Defoe Moll Flandrers című regényéből Példás történet címmel Barabás Olga által írt és rendezett, bájjal és iróniával teli játékot. Ebben játszotta Mollyt, az utcalányt a holdvilágszemű, egyszerre törékeny és macskaruganyosságú B. Fülöp Erzsébet, káprázatos iramban száguldva és repülve végig a vacogtatóan hideg szabadtéri estét. Rá egy évre, 2003-ban a Csíki Játékszín mutatta be ugyanott Euripidész Íphigeneia Auliszban című drámáját. Változó szintű, de igen tisztességes előadás volt ez, s benne B. Fülöp Erzsébet volt Klütaimnésztra. Élményemet az akkor még létező Kritika című lapban rögzíthettem, s azért idézem, mert szeretném, ha jobban ismernék B. Fülöp Erzsébet nevét: „Íphigeneia anyja, ez a törékeny, izgága, nyugtatókhoz s talán egyéb vegyi segítséghez szokott, szerencsétlen, magára hagyott nő, hirtelen a közönség torkára fut. Alig hiszünk szemünknek, fülünknek. B. Fülöp Erzsébet Parászka Miklós rendezői segítségével az évad legizgalmasabb – meglehet, sokak által vitatható – női alakítását nyújtja. Sistereg a klasszikus szöveg odafönt. Váratlan rándulások, görcsök és nevetések dobálják a szegény királynét, aki sok jót nem vár az élettől, de teljesíti kiszabott feladatát. Irónia és maró gúny keveredik itt depresszióval, s az arisztokrácia fegyelmezettségével, s ezeknek a bizarr pillanatoknak hiteles a végeredménye. Ez a nő itt él velünk.” (Kritika 32, 9. sz. [2003])

B. Fülöp Erzsébetet a marosvásárhelyi színháztól hívták vendégségbe a temesváriak, hogy – Éder Enikővel váltott szereposztásban – 2022 karácsonya előtt a Kolozsvárt élő költő, slammer és szerkesztő, André Ferenc fordításában és Şerban rendezésében bemutathassák Robert Icke A Doktor című darabját. A MITEM-en B. Fülöp Erzsébetet láthattuk a darab koloratúr főszerepében, amint biztonsággal viszi hátán a produkciót. Ez az általa megformált doktor tényleg itt él velünk, heroikus erejű kortársunk ő.

Az 1986-ban született Robert Icke-ot már attól fogva a brit színház nagy reménységeként emlegették, hogy Orwell 1984 című regényét társával együtt színpadra írta. Művüket 2014-ben mint legjobb első színpadi művet jelölték is a nagy jelentőségű Laurence Olivier-díjra. Aztán 2015 és 2019 között Icke el is nyert 5 kiemelkedő díjat, igaz, rendezőként. A Doktor című, 2019-ben írt darabját 2020-ban jelölték dráma kategóriában, de végül nem díjazták.

Icke rendezői sikereit a saját kezűleg átírt klasszikusok színpadra vitelével aratja. Adaptációt készített Aiszkhülosz Oreszteia, Csehov Ványa bácsi, Schiller Stuart Mária, Ibsen A vadkacsa című művéből, sőt, a Hamletből és Arthur Schnitzler Bernhardi professzor című orvosetikai drámájából is. (Ezeket az „előadásszövegeket” nyomtatásban az Oberon Books adja ki.) Elmélete is van a saját módszerére: az adaptációt áramátalakító adapterként értelmezi. Azt mondja, meg kell találni a „dugót”, amely átengedi az elektromosságot a kor és a művek között. Igaza van, a klasszikusok érvényes színpadra vitele is egyfajta műfordításként él csak meg, a színpadra vitel bonyolult folyamata maga az átalakító művelet.

Schnitzler 1912-ben írt darabjának bécsi bemutatását annak idején a szociáldemokraták méltatlankodása ellenére sem engedélyezték. Pók Lajos írja Bécs – 1900 című könyvében (Budapest: Helikon, 1989): „1913-ban Schnitzler Katharina Schrattot, a császár intézményesült barátnőjét kéri meg, interveniáljon a császárnál. A császár valóban foglalkozott a drámával. Az eredmény: »Ha a hivatalnokok sértődnek meg, el lehetett volna intézni. De az egyház sértődött meg, ezért maradjon betiltva.«” A 200 oldalas darabot egyébként a berlini Kleines Theater már 1912-ben bemutatta, de hozzánk csak később érkezett el. 1991-ben a Vígszínház Babarczy László rendezésében és Gábor Miklós főszereplésével mutatta be, 2015-ben pedig – felére rövidítve – az Örkény Színház nézői láthatták Ascher Tamás rendezésében, Mácsai Pállal a címszerepben.

Az eredeti sztori, amelyet Icke mint saját művéhez szükséges haszonjárművet alkalmazott, nagyjából a következő: egy klinikán – tiltott abortusz miatti vérmérgezés következtében – haldoklik egy lány, akihez a klinika vezetője nem engedi be az utolsó kenetet feladni kívánó papot, hogy a lány ne érzékelje, hogy utolsó óráit éli, békében tudjon megválni a világtól. Valaki azonban szól a lánynak a pap jelenlétéről. Ez heves riadalmat okoz a betegben, aki rövid időn belül meg is hal. Az eset kitudódik, s mindenki fél a dagadó botránytól. Kárhoztatják és ki is készítik az orvost, mert nem azt látják, hogy két különböző hivatású ember próbál érvényt szerezni elveinek – egy harmadik védelmében –, hanem az lesz a fontos, hogy az orvos zsidó származású, a pap meg katolikus. A darab írásakor 1912-ben vagyunk, a borzalmak előtt, még nem tudja a világ, mire lesz képes maga ellen az ember.

Icke a harmadik évezred elejére s Amerikába helyezi a történetet. Egy erős kezű, okos, leszbikus, zsidó nő, Ruth Wolff (B.Fülöp Erzsébet) a főszereplő, körülvéve vegyes származású és képességű klinikai munkatársakkal (Mátyás Zsolt Imre, Tokai Andrea, Aszalos Géza, Tar Mónika). A doktornő a játékban kísértetként bolygó szerelmének (Magyari Etelka) Alzheimer kórja miatt ásta bele magát a betegségbe, intézményt vezet, de pártfogol egy labilis idegzetű, transznemű kamaszt (Vajda Boróka) is. A szakklinikára, mivel épp ügyeletben volt, befogadta az egészen más bajjal küszködő lányt, akinek szülei közeledő repülőjükről szerveznek utolsó kenetet adó fekete papot (Bandi András Zsolt) haldokló gyermeküknek. Ruth a papot nem engedi be, de egy rezidens itt is elárulja a jelenlétét. A történtekről a kinti világ is tudomást szerez: először a közösségi média kezd fodrozódni, majd a hivatalos sajtó, s persze a minisztérium puha gerincű alkalmazottját (Borbély B. Emília) is elkapja a kárhoztatás mámora. A doktornő macskáját is elpusztítják a fölháborodottak, lincselnének is, de ezt a doktor már nem várja meg, elhagyja a világot.

A forgóra épített szűk díszlet egy-egy cikkelyt juttat a kórházi és az otthoni jeleneteknek. Különösen a kezdő, kórházi szituáció nyomasztó. Șerban, akinek ez már a második Icke-rendezése, hamar észrevehette, hogy porlik ez az anyag. Gyors, plakátszerű játékot diktált, amely hol szövegösszemondássá szegényedik, hol a filmek csúszkáló hangsúlyú szinkronmagyarjára emlékeztet, s amelynek erőtlen pillanatait asztalcsapkodtatásokkal próbálja menteni. Mindvégig sokat ad azonban a játékhoz Cári Tibor zenéje, Kiss Attila gitárjátéka és Bogdan Buica folyamatos, ragyogó dobszólója.

A második rész térben tágasabb, de érzelmileg még nyomasztóbb televíziós vitaműsorában a műsorvezető (Czüvek Loránd) rászabadítja a doktorra az őt föltrancsírozni kívánó, s a kárhoztatás jogát hovatartozásuk és képviselt ügyeik miatt maguknak kisajátító meghívottakat (Molnár András Csaba, Kiss Attila, Lajter Márkó Ernesztó, Vadász Bernadett, Hegyi Kincső). A doktornő arcát közelről mutatja egy magasra helyezett képernyő, s B. Fülöp Erzsébet alakítása és az elrettentő, de szakmailag szépen kivitelezett, megsemmisítő összjáték következtében mind közelebb kerül hozzánk a főhős.

Az előadás reklámanyagai azt jelzik, hogy Icke darabja a „woke” jelenség ellenében született dráma, de ennek sulykolása egyrészt leegyszerűsítené, másrészt torzítaná a művet. Mindenesetre ember legyen a talpán, aki ezt a fogalmat ma teljes biztonsággal képes használni. Ez az eredetileg az éberséget, figyelést, felelősséget vállalókat jelző szó az utóbbi időben a leminősített társadalmi tudatosság szinonimájává vált. Régebben a másokért szót emelőket, az egyenlőség és szolidaritás éber hirdetőit jelezte, később viszont a fölháborodás jogát valóban kisajátították olyanok, akik maguk is szenvednek alacsony státuszuk miatt, s csak a vádemelés kétes energiájából nyernek fölényérzetet. A darab tévéshow-jelenete szép példa a lelki lincselés elszabadulására, még ha közben fölösleges rejtvényfejtésre kényszerül is a néző, hisz a szerző kérésére a színészek jelöletlenül kell játsszanak figurákat, nőket férfiak, férfiak nőket, feketék fehéreket és fordítva.

Nagy mintája van a „Feszítsd meg!”-kórusoknak. Amikor a főpapok rávették a tömeget, hogy ne Jézust, hanem Barabbást mentsék meg, Máté szerint a csodálkozó Pilátus újra megkérdezte a sokaságot: „Mit kívántok, a kettő közül melyiket bocsássam szabadon? Azt mondták: Barabbást. Pilátus így szólt hozzájuk: Mit tegyek akkor Jézussal, akit Krisztusnak mondanak? Mindnyájan így kiáltottak: Feszítsd meg! Azután ezt kérdezte: De mi rosszat tett? Azok pedig még hangosabban kiáltoztak: Feszítsd meg!” Pilátus „De mi rosszat tett?” kérdésére nem érkezett válasz.

Jó volt látni és hallani a kiváló vezető színésznőt, s észrevenni, hogy a vaskezű rendező miképpen tömörít egy hevenyészett művet. Robert Icke egyetemidolgozat-szerű, komputertechnikával összegyűjtött problémákat csokorba kötő darabja itt a gond. Szellemi élvezetekre született, rendkívül okos, kifejezetten problémaérzékeny ifjú lehet ő, csakhogy amiről beszél, az nem fáj neki igazából.

Mi? Robert Icke: A Doktor
Hol? Nemzeti Színház, Gobbi Hilda színpad – 9. MITEM / Színházi Olimpia
Kik? Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Temesvár (Románia). Játsszák: B. Fülöp Erzsébet m. v., Mátyás Zsolt Imre, Tokai Andrea, Aszalos Géza, Bandi András Zsolt, Tar Mónika, Jancsó Előd/Erdős Bálint, Lőrincz Rita, Magyari Etelka, Vajda Boróka, Borbély B. Emília, Czüvek Loránd, Molnos András Csaba, Kiss Attila, Lajter Márkó Ernesztó, Vadász Bernadett, Hegyi Kincső. Zenészek: Kiss Attila, Bogdán Buica. Díszlet – és jelmeztervező: Irina Moscu. Zeneszerző: Cári Tibor. Társrendező: Daniela Dima. Rendezőasszisztens: Erdős Bálint, Patrícia. Gavril. Hang: Bayer Sebastian. Fény: Gidó Zoltán, Bledea Ioan. Ügyelő: Kertész Éva. Rendezte: Andrei Şerban

Facebook Comments