Török Ákos: A kocka el van vetve

2in1 kritika: Budapest Kortárstánc Főiskola: Debüt – MU Színház; Horváth Attila–Kiss Rebeka Petra: A kimondhatatlan jókedv játéka – Trafó
kritika
2023-06-07

Egymás mellett a Budapest Kortárstánc Főiskola (BKTF) új első évfolyamának bemutatkozása és a Horváth Attila–Kiss Rebeka Petra alkotópáros A kimondhatatlan jókedv játéka című előadása beszédes ívet húz. Akár egy disztópikus életpályamodell.

Lehetne cizellálni a dolgot azzal, hogy amíg a Debüt az Angelus Iván nevével fémjelzett BKTF berkeiben jött létre, a Horváth–Kiss duó tagjai a Táncművészeti Egyetemen végeztek pár éve, a képlet azonban mindkét intézmény esetén hasonló: a végzett növendékek egy/nagy része a független táncszférában keresi a szakmai boldogulás lehetőségét.

Kilences. Fotó: Hevzso Photography

A Debüt a BKTF elsőéveseinek tűzkeresztsége fizető nézők előtt. A főiskola ars poétikájának megfelelően a növendékek itt nem pusztán és nem is elsősorban tánctechnikai jártasságukat és alapképességeiket mutatják be, hanem alkotóként is számot adnak önmagukról. Az intézmény ugyanis első pillanattól kezdve saját munkák létrehozására ösztökéli őket. Most ezekből láthattunk hat rövidebb darabot, amelyek mellett a kilenc növendék Angelus Iván Kilences című alapkoreográfiáját töltötte fel saját mozgással – ez minden évfolyam elsőéves táncrendjébe belekerül –, és a Fülöp László által komponált Here and now című opuszban mutatták meg, mire mennek együtt, és mennyire képesek kilátszódni a közösségből.

Hofbauer Réka Nézlek című koreográfiája a tónusos és a tónustalan test kölcsönösségével játszik el az egymásra figyelés és a támogatás tiszta képein keresztül. A két előadó, Szőke Johanna és Hofbauer Réka technikailag jól megoldja a feladatot, de ami ennél is fontosabb, hinni is tudunk nekik. Dabis Barbara Mussa című szólója a Közel-Kelet zenei, mozgásos és gondolati atmoszférájából meríti az ihletet. A kvázi rituális mozgássor és az előadó egyszerre tud kapcsolódni az égi szférához és az őt figyelő nézőkhöz. Az esztétikus, továbbgondolásra érdemes koreográfia súlyát Dabis Barbara előadói készsége és színpadi kiállása adja. Szőke Johanna saját munkája, a Mindenki máshogy gyászol egy jól szerkesztett, érzékletes zenés kompozíció négy táncosra. A kínt jelző nehézkedés közös mozgóképében pontos ritmusra jelenik meg a személyes fájdalmak képzete.

Kiss Lea Egy perc a levegőben című munkája poétikus képsor öt táncossal az egyént támogató és felemelő közösségről. A mozgássor második részét azonban nem sikerül technikailag megoldani, így a négy társa hátán lépkedő előadó mozdulatai inkább tűnnek nehézkesnek, mint testköltészetnek. A Dzseru című egyperces nem csupán azért tér el a többitől, mert a csapat egyetlen fiú táncalkotója készítette és adja elő, abban is unikális, hogy egyedüliként ez a jelenet él a komikum eszközével. A rövid darab ugyanis afféle fanyar, angolos tánchumorral mintha a műfajon és benne önmagán is ironizálna. Tény, hogy a dolog tréfaszintjét voltak, akik a cikk szerzőjénél jól hallhatóan többre tartották. Az est legizgalmasabb darabja Guba Dorka Beszél a keleti szél című, saját maga által előadott szólója. A kreatív, gondolatébresztő koreográfia valójában egy duó: a mozgó test és a folyamatosan változó helyzetű fények tánca egy hallhatatlan zenére.

Horváth Attila – Kiss Rebeka Petra: A kimondhatatlan jókedv játéka. Fotó: Bobál Katalin

A tapsrend után kintről behallatszott a csapatból kiszakadó öröm. Ez tehát az első fotó, amely a kortárs táncos pálya előtt készült. Az egyik, harminc év körüli táncalkotó a nézőtéren utalt az „utána” készült felvételre is. Megjegyezte, jól emlékszik, milyen boldogok voltak ők is hasonló helyzetben, és „most hol vagyunk? sehol”, tette hozzá nevetve. Kiss Rebeka Petra és Horváth Attila a fenti kollégához képest néhány évvel közelebb áll az iskola, ebben az esetben a Táncművészeti Egyetem elvégzéséhez, A kimondhatatlan jókedv játéka című produkciójuk alapján mégis körülbelül ugyanott tartanak, ahol az előbb hivatkozott idősebb pályatárs.

Az előadás egy szellemes ötletre épül: az alkotó-előadók egy társasjáték keretén belül mutatják meg, milyen kihívásokkal kell megküzdenie egy pályakezdő független táncosnak. A háttérben látható filmen dobókockás táblás játékot játszanak, amely a Gazdálkodj okosan! alaplogikájára épül, de itt a kártyákon nem lottónyeremény hozza és lakástűz viszi a szerencsét, hanem egy-egy pályázaton való győzelem szerez örömet és bevételt, és lábficam okoz nehéz hónapokat és anyagi veszteséget. A két táncos pedig a filmen szereplő tábla felnagyított verzióján élőben le is lépi a lépnivalót és eltáncolja a táncolnivalót. Merthogy közben olyan feladatokat is kiró rájuk a játék, hogy állítsanak össze egy rövid koreográfiát egy frissen kiírt pályázatra.

Miközben a két eleven bábu a játék során szép lassan anyagilag és lelkileg is leamortizálódik, a nézők pontos információkat kapnak a független táncosokat támogató ernyőszervezetek és befogadóhelyek egy-egy vezetőjéről, és azokról is, akiknek ők ketten sokat köszönhetnek. A független táncosok és alkotók helyzete fontos probléma, kérdés, hogy mennyire kell bárkit is érdekeljen ez a szcénán kívül, illetve miért érdekelne bárkit jobban, mint például a tánckritikusok, a szövőnők vagy a bányászok helyzete, amely szintén nem irigylésre méltó. Az előadók személyes érintettségének ereje és az előadás ebből nyert igazsága a dolog mellett szólhat, azonban a produkcióban szereplő konkrétumok bennfentessé és szűkössé teszik a látottakat.

Horváth Attila – Kiss Rebeka Petra: A kimondhatatlan jókedv játéka. Fotó: Bobál Katalin

Az elvi ellenvetésen túl az igazi probléma az, hogy az előadás nem tud sokat hozzátenni a szellemes alapötlethez. Lehet szeretni a hableány- és hablegénygúnyában önmagukat egy pályázat elnyeréséhez produkáló táncosok jelenetét (a cikk szerzője szerette is), ahogy a különféle produkciós igényeknek és saját testüknek kiszolgáltatott előadók gondolata is megérint, mégis mintha az előadás nem lenne kidolgozva, sem egészében, sem részleteiben. Viszonylag hamar elveszítjük az érdeklődésünket, az előadás ugyanis egy idő után már nem tud meglepni, és a koreográfiák, amelyeket kapunk, erőtlenek és elnagyoltak ahhoz, hogy önmagukban élvezzük őket, vagy játékosan felháborodjunk azon, hogy a táncosok a társasban végül nem kapnak zöld utat a megvalósításhoz.

Ha ez egy másik írás lenne, lehetne hosszan elemezni, miért vannak nehéz helyzetben a pályakezdő kortárs táncosok, de ez nem egy másik írás. Ez a cikk azt mutatja meg, milyen darabokat csináltak azok a fiatalok, akik még a táncalkotói pálya elején állnak, éppen csak belekóstoltak, és azok, akik már egy-két éve bandukolnak rajta. Két pillanatkép. Ha egy játékot ajánlhatunk még a végére: végy egy dobókockát, ha egyest, kettest, hármast, négyest vagy ötöst dobsz, hidd el, hogy szinte kilátástalan a pályakezdő független táncosok helyzete – ha pedig hatost, dobj újra!

Mi? Budapest Kortárstánc Főiskola: Debüt
Hol? MU Színház
Kik? Előadók: Dabis Barbara, Gelb Nikolett, Guba Dorka, Hofbauer Réka, Lendvai Máté, Kiss Lea Virág, Murányi Emese, Szőke Johanna, Weisz Anita. Alkotók: Fülöp László, Angelus Iván, valamint a diákok. Az est rendezői: Bakó Tamás és Furulyás Dóra évfolyamvezetők
Mi? Horváth Attila–Kiss Rebeka Petra: A kimondhatatlan jókedv játéka
Hol? Trafó
Kik? Alkotók-előadók: Horváth Attila, Kiss Rebeka Petra. Koreográfus: Horváth Attila. Zene, vetítés: Bagi Anna. Fény: Dézsi Kata. Jelmez: G. Szabó Zsuzsanna. Mentor: Stefanovics Angéla

Ha teheted, támogasd a munkánkat bankkártyás fizetéssel vagy átutalással, hogy az 55 éves Színház folyóiratnak ne csak múltja, hanem jövője is legyen.