Valószínű, hogy 2018-ban sem a rendező, Jan Klata, sem alkotótársai nem sejtették, hogy pár éven belül mennyire aktuálissá válik a gdański Wybrzeże Színházban bemutatott előadásuk. De mivel az idei MITEM fesztiválon két feldolgozását is láthattuk Euripidész Trójai nők című drámájának, talán mégsem véletlen egybeesésről van szó, hanem benne volt a levegőben, hogy a darabot többen is elővegyék, meditálva a háborúról, de inkább a háború következményeiről.

Fotók: Nemzeti Színház / Eöri Szabó Zsolt

Ahogy A trójai nők másik feldolgozásának japán rendezője, Suzuki Tadashi, úgy Jan Klata is Poszeidón bevonulásával kezdi az előadást. Csakhogy amíg az előbbinél az istenség a játék folyamán végig szótlanul, szoborként áll a térben, és nem törődik azzal, mi történik körülötte, addig Klata rendezésében nemcsak ő, hanem Athéna^[1] is megjelenik, majd a görög istenektől nem idegen módon civakodásba kezdenek, aminek az az eredménye, hogy ők ketten rombolják le a Tróját jelképező homokvárat.

A lengyel előadás meghatározó eleme, hogy a teljes színpadot homok fedi. Mirek Kaczmarek díszlet- és jelmeztervező ezzel egyrészt Trója tengerparti elhelyezkedését jelzi – ha történelmi kontextusban akarunk gondolkodni az előadásról –, másrészt a homokba állított, üszkösnek kinéző torzók miatt a modern kori háborúk pusztítását is megidézi, az atomfegyverekét, amelyek után nem marad élet, csak terméketlen homok. Azonban a homok nem csak a múlt- vagy jövőbeli világégésre utal. Befolyással van a szereplők mozgására is. A süppedős talajon nehézkesebben esik a mozgás, a csupasz színpadhoz képest a színészek járása módosul. Az extra erőkifejtésre pedig könnyű úgy rájátszani, hogy az a háború utáni fásultságot, fáradtságot érzékeltesse. Bár a jelmeztől többnyire nem látni a Hekabét alakító Dorota Kolak lábait, mégis érezni, hogy a gyászoló nőnek minden lépés erőfeszítésébe kerül.

Jan Klata rendezésében nem csak a veszteségeik felett lamentáló asszonyokat látjuk. Az előadás szövegében ugyanis Olga Śmiechowicz dramaturgi munkájának köszönhetően helyet kaptak Euripidész Trója végnapjait tematizáló korábbi drámájának, a Hekabénak a részletei is. Például Polüdórosz árnya, aki elmeséli, hogy Polümésztor trák király, akinek a gondjaira bízták, elárulta és megölte. Így viszont nem maradhat el Hekabé bosszúja sem, aki később megöli a kapzsi Polümésztor gyermekeit, őt magát pedig megvakítja. A Hekabéból származik Akhilleusz sírjánál Polyxena feláldozása is, amelynek történetét nemcsak a hírnök elmeséléséből tudhatjuk meg, de a rendezés végig is nézeti velünk, hosszan, ahogy a görög sereg meggyalázza a haldokló nőt.

Az előadás hol stilizál – Polümésztor megvakítása és gyermekei meggyilkolása Hekabé és lányai vagy a kar jelmeze alatt történik –, hol nagyon is konkrét: a haldokló Polyxenán esett erőszakot kiemelt helyre, a színpad mértani középpontjába, egy hevenyészve összehúzott homokbuckára helyezi a rendező. Az erőszak mindkét esetben mellbevágó. A görögök kíméletlenek, álnokak és kegyetlenek, de a hírmondóba maradt trójai nők is törlesztenek, még ha áldozatok is, bizonyos esetekben agresszorokká válnak.

De az előadásra egyébként sem jellemző, hogy csak egy oldalról mutatná be a szereplőit. Bár a görögök sok aljasságot elkövetnek, Meneláosz tépelődésében azt is láthatjuk, hogy a görög sereg egyik vezére, a hadüzenet megküldője is tud tanácstalan lenni, hogy mit kéne tennie hűtlen feleségével, Helenével. Maga Hekabé sem egydimenziós alak, sőt, őt a rendezés a jelmez révén meg is sokszorozza: Hekabét és másik hat színésznőt egy hatalmas szoknyaként vagy köpenyként funkcionáló lepedő láncolja egymáshoz. Utóbbiak alkotják a kart vagy testesítik meg Hekabé lányait, de néha úgy tűnik, mintha Hekabé mitológiai hidraként manifesztálódó személyiségei és különböző arcai lennének. A közösség biztonságot ad, de amikor egyikük-másikuk kilép ebből a kötelékből, a közösség ereje érezhetően megrendül, arról nem is beszélve, hogy általában a távozóra sem vár semmi jó.

A Hekabét alakító Dorota Kolak mellett az előadás másik emblematikus szereplője a Kasszandrát alakító Agata Woźnicka. (A szervezők hibájaként róható fel, hogy a színlapon nem jelzik, hogy az eredeti szereposztáshoz képest két szerepátvétel is történt a felújításkor: Kasszandra szerepét Małgorzata Goroltól Agata Woźnicka vette át, míg Enyo szerepében Agata Bykowska helyett Karolina Kowalskát láthatta a budapesti közönség. Ez alapvetően nem pénzfüggő – noha pénzben a fesztivál bővelkedik a magyar színházi élet egészéhez képest –, hiszen nyomtatott színlapot a MITEM egyik előadásán sem osztogattak, csupán odafigyelés kérdése lenne.) Kasszandra a színpad mélyén egy homokba süllyedő emelvényen, mólón áll. Elektromos gitárok veszik körbe, ezeken játszik is, amivel megteremti az előadás akusztikus terét. Hatásos pillanat, amikor az erősítő csatlakozóját saját bőréhez érintve szólaltatja meg a hangfalakat, ezzel jelezve, hogy a háború feszültségét az ember – szó szerint – a bőrén is érzi. A zúzós gitárriffek még a háború szörnyűségeit visszhangozzák, valamint előrevetítik a balsorsot, amelyet Kasszandra jóslatai hordoznak. Kasszandra alakját nem csak az emelvény emeli ki a többi szereplő közül: fehér ruháját tüll szegélyezi, frizurájával és sminkjével egy punk énekesnőre emlékeztet leginkább. Fehérben rajta kívül csak az előadás elején besétáló két istenség, valamint Hektór és Andromakhé fia, az áldozatnak szánt Asztüanax van. (Érdekes, hogy utóbbi tengerészeti díszegyenruhában, és bár nyilvánvalóan harcképtelen – még úgy is, hogy az előadásban idősebb, mint a mitológiai hagyományban –, ő az utolsó trójai férfi, akit még élve látunk.) Mivel Kasszandra papnő, ráadásul különös képességgel megátkozva, ezért ő is valamennyire az isteni szférához tartozik. Athénát is az lobbantja haragra az addig általa pártolt görögök ellen, hogy a kis Aiasz az ő templomában erőszakolta meg Kasszandrát.

Ezzel szemben a görögök, akik között hemzsegnek a nagy formátumú mitológiai hősök, teljesen egyformának, szinte felcserélhetőnek tűnnek. Mindannyian ugyanolyan vagy nagyon hasonló dzsekit viselnek, alatta az ókori görög vértek divatjának megfelelően kockahasat imitáló pólót. Sokszor tesznek fel antik görög szobrokat mintázó maszkot, amely még az arcuktól is megfosztja őket. De a hajukat is ugyanolyanra fazonírozza a hosszú, csapzott paróka. Ahogy a sokarcú Hekabénál, úgy náluk sem fontos, hogy melyikük kicsoda. Ez a gesztus tovább deheroizálja az amúgy is minden dicsőségüktől megfosztott hódítókat.

Az előadást Lengyelországban három év után vették vissza a repertoárra – nyilván nem függetlenül a szomszédban vívott háborútól. Köztudott, hogy a lengyel közvélemény homlokegyenest más gondol az orosz-ukrán háborúról, mint a hivatalos magyar álláspont. Jan Klata és Suzuki Tadashi rendezése mögött is ott lappang a második világháború pusztításának tapasztalata, valamint a rettegés az újabb világégéstől. Vajon mi elfelejtettük, milyen volt egy háború következményeivel együtt élni? Ha igen, ezek az előadások emlékeztethetnek, mert arról tanúskodnak, hogy egy háborúban csak veszíteni lehet.

^[1] A szereplők nevének írásmódjánál – minden következetlenség ellenére – az előadás színlapjára támaszkodtam: https://mitem.hu/program/eloadasok/a-trojai-nok-gdansk.

Mi? Euripidész: A trójai nők
Hol? Nemzeti Színház – 9. MITEM / 10. Színházi Olimpia
Kik? Wybrzeże Színház, Gdańsk, Lengyelország. Színészek: Dorota Kolak, Jacek Labijak, Sylwia Góra-Weber, Piotr Biedroń, Magdalena Boć, Agata Bykowska/Karolina Kowalska, Małgorzata Brajner, Cezary Rybiński Małgorzata Gorol/Agata Woznicka, Magdalena Gorzelańczyk, Michał Kowalski, Antoni Łaciński/Marcel Pawłowski, Katarzyna Dałek, Michał Jaros, Grzegorz Gzyl, Katarzyna Figura, Robert Ninkiewicz, Krzysztof Matuszewski, Jacek Labijak. Díszlet- és jelmeztervező: Mirek Kaczmarek. Koreográfus: Maćko Prusak. Dramaturg: Olga Śmiechiwicz. Zeneszerző: Michał Nihil Kuzńiak. Rendező: Jan Klata.