Többnyire a Liza, a rókatündér címszerepével vagy a Válótársak sorozat elviselhetetlen, rosszmájú, idegesítő Tamarájával azonosítják. Balsai Móni a színházat illetően a kitartó újrakezdők táborát erősíti. Tizenéves korától színházi stúdiókban edződött a színészi pályára. Nincs ugyan főiskolai végzettsége, a tehetségéhez, a kisugárzásához nem fér semmi kétség. Győrben végigjárta a fiatal színésznők „iskoláját” a sokféleség jegyében, majd a Pesti Magyar Színháznál töltött nyolc évadot. 2017 óta szabadúszó. A Centrál Színházat anyaszínházának tekinti, változatos szerepeket játszik. A következő évadban felújítják Molnár Ferenc Deliláját, aminek a címszerepében elbűvölően rafinált feleséget alakíthat, Alföldi Róbert rendezésében pedig egy komoly drámai szerep várja. Az elmúlt években megtalálta a Trojka Színházi Társulás, akikkel a John Cassavetes Arcok című filmje által ihletett Minden tekintetben című előadásban intim lelki közelségbe hozza a párkapcsolatot.

Fotó: Sárosi Zoltán

Harmonikus életszakaszban vagy, vidéki otthonodban szerető férj, imádnivaló kisfiú, kutya vesznek körül. Nincs meg a szakmai elkényelmesedés veszélye, ha minden így klappol?

Azért nem minden ilyen rózsaszín, a mindennapi lét összes teendőjével, problémájával és örömével élünk együtt. A Covid alatti hosszú leállások után hirtelen indult be minden. Jelenleg is sok előadásom van. Károly (Ujj Mészáros Károly rendező – a szerk.) hamarosan belekezd egy sorozat forgatásába, négy hónapig nemigen fogom látni.

Boldogabb, kiegyensúlyozottabb állapotban nem nehéz mélyebbről fogalmazni színészileg?

Nem hiszek ebben, sőt abban hiszek, hogy ha jól vagy, minden sokkal jobban megy az élet egyéb területein is. Volt idő, amikor még az is megfordult a fejemben, hogy el kéne hagyni a színészi pályát. Sok feladatom volt, úgy éreztem magam, mintha gyárban, futószalag mellett dolgoznék. Nem jutott időm feltöltődésre. Amikor elkezdjük ezt a pályát, húsztól harmincéves korunkig mindent akarunk, bírunk, szeretünk. Harmincöt után eljön az igény arra, hogy elkezdj picit befelé figyelni, onnan megfogalmazni az addig megélt sok történést a lelkedben. Hiszen az élet megy velem együtt, rossz esetben mellettem. És ha kizárólag a munkának szentelem magam, fennáll a kiégés veszélye. A járvány pozitív hozama, hogy megtanított megállni, átértékelni dolgokat. Ráadásul attól, hogy gyerekem is született, újra tudom élvezni a munkát.

A korod és a játszott szerepeid szinkronban vannak egymással?

Az életkoromnak megfelelő szerepeket kapok. Szabadúszóként a Centrál Színházban van a legtöbb előadásom, mellette a Trojka Színházi Társulatnál is játszom. Most első a család, a gyerekem; amióta ő van, egészen más élményeket, ritmusokat, tartalmakat viszek magammal. Ez is felülírta a kiégést. Pár előadást leadtam vagy nem vállaltam. Örülök annak, hogy színes a repertoár: a Trojkánál a Minden tekintetben dráma, de a Centrálban a Shirley Valentine éppúgy megdolgoztatja a lelket, a Házassági leckék középhaladóknak – szintén a Centrálban – meg vígjáték. Borzasztó lenne, ha csak olyat kellene játszanom, ahol minden este eret vágunk magunkon. Szeretem a vígjátékokat is, szeretem, ha a közönség szórakozik.

Bíró Bence fiatal magyar szerző darabjában, a magyartengerben, Alföldi rendezésében egy szétesett nőt hozol…

A magyartenger egy társadalmi abszurd, elég szélsőséges, kissé sírva nevetős a hangvétele. Pár jelenet erejéig meg kell járnom benne a poklot. Egy illuminált, egyedülálló nő vagyok, az ő életéből is elég szomorú, mély dolgok kerülnek elő, a családtagok is beletaposnak egymás lelkébe. Nagyon szeretek Alföldivel dolgozni, bírom a munkastílusát, az eszét, a meglátásait. Ő általában olyan feladatokkal bíz meg, amelyek nagyon távol állnak az alkatomtól.

Mennyire zavar a közéleti és magánéleti klíma eldurvulása, a hétköznapi durvaságok beszűrődnek a világodba?

Beszűrődnek elkerülhetetlenül, és ettől rosszul érzem magam. Óriási szerencsém, hogy a családomat nem osztja meg a mai világ, egy irányba gondolkodunk. Boldog vagyok, hogy szabadúszóként olyan társulatokban, produkciókban tudok részt venni, ahol nem vagyok belekényszerítve számomra nem jóleső, kellemetlen helyzetekbe.

Milyen ügyek mentén szoktál szót emelni, kiállni?

Főként gyerekvédelemmel kapcsolatos programokban vettem részt az elmúlt években. A Világszép Alapítvány munkáját szintén sokra becsülöm. Állami gondozásban élő gyerekeket mentorálnak, akik mellé kitanítanak, kiformálnak érzékeny, csupa szív embereket, hogy segítsék a gyerekek útját. Az Ökumenikus Szeretetszolgálatnál készült egy szép kisfilm – amiben szerepeltem – nem feltétlenül a tettleges, hanem a verbális abúzusról. Sokakat érintő probléma, akár családban, akár munkahelyen, hogy úgy bántanak valakit, amivel összetörik az életét. Fontos erről beszélni, láttatni a problémát, esetleg mutatni a megoldás felé vezető utat.

Szécsi Bence, Balsai Móni és Fehér Tibor a magyartengerben, r.: Alföldi Róbert, Centrál Színház. Fotó: Horváth Judit

A személyes érintettséged okán is vállaltad el a Hat hét című filmben az örökbefogadó nő szerepét?

A Hat hét az örökbeadó szemszögét mutatja meg. Rengeteg negatív előítélet él azokkal kapcsolatban, akik kénytelenek örökbeadni a gyermeküket, miközben ez az egyik leghumánusabb, legtisztességesebb, legfelelősségteljesebb döntés. Erről a nehéz, összetett, kényes témáról nem lehet pár mondatban beszélni, mert rengeteg tisztázatlan kérdést vet fel. És pont ebben segít ez a film. Mint ahogy nagyra értékelem Till Attila Tiszta szívvel című filmjét is a fogyatékkal élő emberekről. Nem azt tartom fontosnak a művészet esetében, hogy a politikában helytálljunk, hanem hogy az életben helytálljunk, és példát mutassunk. Én azt a példát szeretném mutatni, hogy élhetünk szabadon, egyenlőek vagyunk, hogy igenis léteznek mozgássérültek, állami gondozásban élők, verbális abúzust elszenvedők. A színháznak az életről kell szólnia.

A drámairodalom nem bánik túl kegyesen a negyvenen felüli női karakterekkel, színésznőkkel. Érzel ez ügyben hiányt, kimaradást?

A szerepvágyak elkerültek, konkrét szerepek nem forgolódnak a fejemben. Hatalmas műveket, szerzőket játszhattam el, de Csehov valahogy kimaradt. Egy irodalmi estre összeállított Három nővéren kívül nem volt vele dolgom. Tolsztojtól A sötétség hatalmát Alföldi kemény, erős rendezésében szerencsére játszhattam Budaörsön. Nem tudhatom, mit fogok még játszani, eszébe jutok-e bárkinek. Hazudnék, ha azt mondanám, nem félek ettől. Százból kilencvenöt mű férfi főszereplőkről, gondokról, eseményekről szól. A kortárs irodalomban már szerencsére fellelhetőek a nők.

Igazi jutalomjáték a párod, Ujj Mészáros Károly rendezte Shirley Valentine. Milyen analógiákat fedeztél fel a saját életed és a szürke hétköznapokból kitörő brit munkásasszony között?

Látszólag bulvárdarabnak tűnik a Shirley Valentine, holott jóval mélyebb, több réteg van benne. Nem arról kell szólnia, hogy van egy ronda, elhízott, lehasznált nő, hanem egy nőről szól, aki lehet bárki. Shirley egy olyan házasságban él, ami szerelemből köttetett ugyan, de az évek során a férje teljesen elnyomta, verbálisan abuzálja. Ahhoz, hogy az ember alkalmatlannak, rossznak, csúnyának érezze magát, bőven elég, ha valaki nap mint nap ezt ismételgeti neki. Végül elhiszi magáról. A pályámon volt egy eset, amikor el akarták hitetni velem, hogy teljesen alkalmatlan vagyok. Lehetetlenné tettek, verbálisan abuzáltak. Évekbe tellett, amíg össze tudtam szedni az önbizalmamat annyira, hogy újból élvezzem a szakmámat.

Utána mentél a Pesti Magyar Színházba?

Iglódi Pistával kezdtem el ott dolgozni. Aztán új csapat indult Őze Áron és Guelmino Sándor vezetésével. Volt egy csodás évünk, de a pénzmegvonás teljesen tönkretette a színházat. Ez a helyzet más elveket és gondolatokat hozott. Eljött a pillanat, amikor azt éreztem, már nem tudok odaadással, lelkesedéssel, egyetértésben dolgozni. Vettem egy nagy levegőt, és végül saját döntésből álltam fel.

A szelíd, jókislányos külső némi vagányságot, kalandorságot is takar?

Abszolút. A szabadúszást is azért választottam, mert azt éreztem, muszáj nem egy irányba elkötelezni magam. Boldog vagyok, hogy a trojkásokkal teljesen más világot fedezhetek fel, mint amilyen a kőszínházi lét. Mindig mosolygósnak mondanak, valószínűleg ilyen a kisugárzásom. Egyébként rendkívül vehemens, gyorsan élő, sokszor szélsőséges ember vagyok.

Balsai Móni a Shirley Valentine-ban, r.: Ujj Mészáros Károly, Centrál Színház. Fotó: Horváth Judit

Tekintsünk picit vissza a kezdetekre. Szertornáztál, búvárúsztál, mielőtt kikötöttél a színjátszásnál. Mikor dőlt el, hogy nem a sport lesz a jövőd?

A véletlennek köszönhető, hogy tornával és úszással kezdtem. A szertorna úgy adódott, hogy az óvodába bejöttek, és elvittek tornászni. Jól éreztem magam, anyukám is örült neki, de mint kiderült, teljesen alkalmatlan voltam rá. Nagyon szerettem az Újpesti Dózsába járni. Az edzőm úgy gondolta, miért ne tornászhatnék, habár látta, hogy nem lesz belőlem élsportoló. Aztán ő átigazolt egy másik csapathoz, és olyan edzőt kaptunk, aki nagyon nem kedvelt engem. Nem voltam ígéretes, balesetet is szenvedtem, el kellett jönnöm onnan. Majd jött az úszás, amit szerettem ugyan, de hiába indítottak gyorsasági búvárversenyeken, mindig utolsónak értem be. Keresztbe úsztam, bohóckodtam, inkább verseket mondtam.

A színházra való alkalmasságod korán kiderült…

Anyu egyik kolléganője kérdezte, hogy miért nem jár a gyerek színész szakkörbe. Úgyhogy tizenkét évesen elmentem felvételizni az iskola utáni színész szakkörbe Angyalföldön. Mesébe illő történet, hogy az a Kozári Ferenc felvételiztetett, akivel kollégák lettünk, egy társulatnál is játszottunk. „Kérem, hogy hordja ide a gyerekét!” – mondta anyukámnak. Ez volt életem első sikerélménye. Ezzel szemben a Színház- és Filmművészeti Főiskolára ötször próbáltam meg a felvételit, mind az ötször kidobtak.

Rájöttél az évek során, hogy miért nem feleltél meg?

Nem vagyok versengő alkat. Egyszer azzal indokolták, hogy nem vagyok se szép, se csúnya. Nincsenek rajtam karakteres jegyek, vagy egyszerűen csak béna voltam. Az utolsó felvételimen Ács János dobott ki, a következő évben pedig egy főszerepben rendezett a Győri Színházban. Annak idején a főiskolások között nem volt menő vidékre szerződni, ezért a vidéki színházak ott álltak fiatalok hiányában. Korcsmáros György nyílt meghallgatást hirdetett a színiakadémiákra fel nem vett hallgatóknak. Szabad volt számomra a pálya, kíváncsisággal, nyitottsággal fogadtak Győrben. Korcsmáros György és Ács János indítottak el a pályán. Ács a kaposvári iskolát hozta be nekem, Korcsmáros Molnár Ferencet, a népszínházi vonalat. A pályám elején életre szóló tanácsokkal látott el Béres Ilona, Gyöngyössy Katalin, Pápai Erika, Kerekes Éva. Csillogó, tiszta szívű emberek, zseniális tehetségek – szerencsés vagyok, hogy mellettük lehettem. Nemcsak a színpadi jelenlétüket, hanem az életbölcsességüket is megosztották velem. Ők tanították azt is, hogy nem szabad dühöt, haragot, sértettséget vinni magunkkal. És hogy vannak szívügyek, amikért érdemes ezt a pályát csinálni.

Hajlamos vagy azt gondolni, hogy a negatív tapasztalatok is kellettek a színészi árnyaltsághoz, érettséghez?

Nem tartozom senkihez. A kényszerszabadságom megteremtése felszínre hozta a személyiségemet, hogy a nehézségekben, az akadályokban, az elutasításokban is megtaláljam azt, amit vissza tudok forgatni magamból. Nem sikerült a sportpályám, nem sikerült a főiskolai felvételi, nem kaptam meg több olyan filmszerepet, amit nagyon szerettem volna. Rengeteg sikertelenség van az életemben, de nem szabad ezeken rágódni, mert ha az embernek van dolga, azt úgyis fogja dobni az élet.

Vágynál még társulati tagságra? Nem merült fel, hogy leszerződj a Centrál Színházba?

Több helyről is kaptam felkérést, de nem tehetem meg egy társulattal sem, hogy leszerződöm, aztán nem tudnak foglalkoztatni, mert kisgyerek mellett nem vállalhatok annyit, amennyivel megbíznának. Nagyon sokat vártam a fiamra, nagyon megküzdöttem érte, most ő a legfontosabb az életemben. Ami meg a Centrált illeti, anélkül is oda tartozom, hogy papírom lenne róla. Ez most egy szabadabb, könnyebb élet. Picit behúzott fékkel dolgozom. Mostanra tisztázódott bennem, hogy valószínűleg azért alakult így az életem, a pályám, mert szabad madár vagyok, ha kell, egy sas, ha kell, egy kis veréb, mindenhová tudok repülni. Mindig olyan helyen vagyok, ahol szeretettel fogadnak, és teljes szívvel vagyok ott.