Az első újkori olimpiát 1896-ban rendezték Athénban. Az olimpizmus eszmeiségének megalkotása báró Pierre de Coubertin francia pedagógus, történész nevéhez fűződik, aki a francia–porosz háború után úgy gondolta, az ősi versenyek hagyományának felélesztése és a megmérettetés nemzetközivé tétele segíthet, hogy a sport beépüljön az emberek mindennapi életébe, hirdesse a sportszerűséget, és a nemzetközi kooperáció révén a háborúk kitörését is megakadályozza. Egyesítve a sportot a kultúrával és a neveléssel, az olimpizmus olyan életforma kialakítására törekszik, amely a munkavégzés örömén, társadalmi felelősségvállaláson és az egyetemes erkölcsi alapelvek tiszteletén alapszik.

Szép gondolat, hogy a közös versenyen keresztül a nemzetek túlléphetnek érdekellentéteiken – kár, hogy 1920-ban, alig huszonöt évvel az első újkori olimpia után már több ország nem vett részt az eseményen, mert az első világháborúban vesztes országokat nem hívták meg. Mindenki, aki követi az olimpia történetét, pontosan tudja, hogy az olimpia egyben politikai ügy. Onnantól kezdve, hogy melyik évben hol rendezik meg, milyen az esemény reprezentációja az adott ország szervezésében, egészen odáig, hogy kik bojkottálják az eseményt, vagy mely országokat nem hívják meg.

Theodórosz Terzopulosz. Fotó: Johanna Weber

Ezt a szellemiséget továbbgondolva a kultúra területén is megszületett egy olimpia. 1994-ben Theodórosz Terzopulosz görög színházrendező kezdeményezésére megalakult a Színházi Olimpiai Bizottság, amelyben nyolc neves színházi rendező, drámaíró, színész kapott helyet: maga Terzopulosz, Nuria Espert, Antunes Filho, Tony Harrison, Jurij Ljubimov, Heiner Müller, Tadasi Szuzuki^[1] és Robert Wilson. Az első Színházi Olimpiát 1995-ben Delphoiban rendezték meg. Azóta a 2023-as magyarországival együtt összesen tíz Színházi Olimpiára került sor 2-5 éves gyakorisággal. A rendezvény közel sem olyan közismert, mint a mintájául szolgáló sportesemény, szakmai körökben sem tartozik a legfelkapottabb nemzetközi színházi fesztiválok közé, talán azért sem, mert rendszertelenül és mindig más országban rendezik meg.^[2] Az igazat megvallva 2023-ig magam sem tudtam, hogy létezik más olimpia is, mint az, amire az olimpiai játékok kifejezés hallatán asszociálunk, de talán nem haszontalan áttekinteni a fesztivál történetét, nemzetközi hátterét, és azt, hogy milyen értékrendet vall magáénak. Azt remélem, hogy ez új szempontokat adhat a 2023-as rendezvénysorozat értékeléséhez.

A Színházi Olimpiai Bizottság mindig az adott országból választ főszervezőt, aki kijelöli az az évi fesztivál tematikáját, és a fesztivál után automatikusan bekerül a Színházi Olimpiai Bizottságba. Bár a grémium állandó, tagjainak nincs semmilyen jogköre, minden egyes fesztivált teljes egészében az adott évi kurátor határoz meg, ezért minden Színházi Olimpiának egyedi felépítése és infrastruktúrája van.^[3] A kurátoroknak ezért nemcsak az esemény megszervezése a feladata, de a helyi szervezetekkel, kulturális szereplőkkel való kapcsolat kialakítása és a pénzügyi forrás megtalálása is, aminek eredményeképp a fesztivál létrejöhet. Nevével ellentétben a Színházi Olimpia azonban nem verseny, díjakat sem osztanak ki, hanem egy nonprofit módon szervezett eseménysorozat, amelynek formáját mindig az adott év főszervezője alakítja ki. A 2023-as olimpia után a Bizottságnak immáron tizenöt tagja van öt kontinensről (bár még mindig csak egyetlen nő van köztük). Az elmúlt tíz év Színházi Olimpiáit áttekintve elmondható, hogy a fesztivál színvonala évről évre változó, és az eseményt sok kritika éri, amiért nem képes egységes értékrendet felmutatni, illetve belső működési ellentmondásaira reflektálni.^[4]

Az 1995-ös delphoi rendezvény még kis léptékű volt utódaihoz képest. Az első Színházi Olimpiát megelőzően a Bizottság kiadott egy chartát, „Crossing Millienia”, azaz „Az új évezred kapujában” alcímmel. Ez a dokumentum tartalmazza a Bizottság működésének és az esemény szervezésének szabályait. Maga a rendezvény az antik tragédiák kortárs színpadi adaptációja köré szerveződött, a programban összesen 7 rendező 9 produkcióját mutatták be a delphoi színház feltárt romjai közt. A fesztivál résztvevői napközben konferencián vettek részt, ahol az előadásokról folyó diskurzus mellett külsős kutatók bevonásával különböző szempontokból vizsgálták az antik tragédiákat. A nézők visszajelzéseit az alkotók később beépítették az előadásokba, és hazavitték az anyaországba. Összességében ez az esemény még jóval inkább szakmai workshop volt, mint nemzetközi látványosság.

Képernyőmentés A maszk útja: az útifilmből.

De már rögtön a második, japán Színházi Olimpia léptékugrásnak tekinthető. Közeledett a millennium, ezért az az évi kurátor, Tadasi Szuzuki úgy döntött, hogy az 1999-es esemény hívószava „Creating Hope”, azaz „Reményt teremtünk” lesz.^[5] Előkészítéseképp Arata Isozaki építész Suzuki felkérésére Sizuokában felépített egy kulturális centrumot^[6] a semmiből. A város korábban is jelentős turizmust vonzott, de nem rendelkezett színházépülettel. Az 1999-es fesztivál a prefektúra támogatásával, tehát tartományi pénzekből valósult meg, és programja az előzőnél nagyobb szabású lett: 20 ország 42 előadása vett részt a fesztiválon. A fesztivál célja volt többek közt a nyugati és keleti színházi hagyományok közti kapcsolatteremtés, a tradicionális ázsiai színházi műfajok népszerűsítése és a Korea, Kína és Japán közti kulturális kapcsolatok fellendítése.^[7] Az előadások mellett a fesztivál programjában workshopok, szimpóziumok is szerepeltek, valamint egy kiállítás, amely a Színházi Olimpiai Bizottság korábbi tagja, az 1995-ben elhunyt drámaíró, Heiner Müller életművét dolgozta fel.^[8]

A 2001-es Színházi Olimpia hívószava Moszkvában „Theatre for people”, azaz „Színház az emberért” (vagy „Színházat a népnek”) volt. Ez a tematika arra a problémára kívánt megoldást találni, hogy ez volt az első alkalom a fesztivál történetében, hogy az esemény állami támogatásból szerveződött. Moszkva mellett szólt, hogy ugyanabban az évben került megrendezésre a negyedik Csehov Nemzetközi Színházi Fesztivál,^[9] így a két program egymás mellett, egymást erősítve jöhetett létre. A támogatásért cserébe viszont az orosz kultúrpolitika a nemzetközi eseményt egy kedvezőbb nemzeti imidzs felépítésére kívánta felhasználni. De hogy a Színházi Olimpia mégse válhasson puszta propagandaeszközzé, a kurátor, Jurij Ljubimov teljesen új formát talált ki, és felkérte a világhírű orosz bohócot, Szlava Polunyint, hogy a szokásos kísérőprogramok mellé egy nagyszabású utcafesztivált és karnevált is szervezzen. (Szlava Polunyin neve onnan lehet ismerős a magyar közönségnek, hogy a cirkuszművész a Nemzeti Színház MITEM fesztiváljának visszatérő vendége több mint 20 éve nagy sikerrel játszott Slava’s Snowshow című előadásával, amellyel idén is részt vett az Olimpián.) Ezáltal a fesztivál nemcsak egy szűk szakmai közönségnek szólt, vagy a középosztálynak, amelynek tagjai képesek kifizetni a színházi belépőket, hanem mindenkinek, aki a fesztivál ideje alatt Moszkvában tartózkodott. A karneválhoz a felvonulás színeibe öltözve bárki csatlakozhatott, így nézőből maga is résztvevőjévé vált az ünnepnek és a látványosságnak. Mivel a fesztivál időtartama két hónapot ölelt fel, ezért közönsége elsősorban oroszokból állt, a program összetétele pedig eltolódott a hagyományos, szövegcentrikus előadásoktól a vizuálisabb produkciók felé.

A 2006-os isztambuli eseményhez a Bizottság nem talált török kurátort, ezért ez lett a második Színházi Olimpia, amelynek Theodórosz Terzopulosz volt a főkurátora, aki társszervezőnek Dikmen Gürünt kérte fel, az Isztambuli Nemzetközi Színházi Fesztivál^[10] vezetőjét, így ez a két fesztivál is egymással kölcsönhatásban szerveződött. A török-görög koprodukciónak ezért a „Beyond borders”, azaz „Minden határon túl” hívószó adta a tengelyét, utalva ezzel a két ország közti feszült politikai viszonyra. Az olimpiát segítette, hogy a kapcsolódó fesztivál mögött az Istanbul Foundation for Culture and Arts nevű nonprofit, nem kormányzati alapítvány állt, amelynek bevétele szponzorációból és cserekereskedelmi megállapodásokból származik, tehát maga a fesztivál az államtól anyagilag független maradt.^[11] Dikmen Gürün célja a nemzetközi kapcsolatok építése mellett az volt, hogy segítse török művészek elhelyezkedését a nemzetközi piacon, ennek érdekében a korábbi éveknél nagyobb hangsúlyt fektetett a fesztivál ideje alatt létrejövő koprodukciókra. Ilyen típusú együttműködés, ahol különböző országokból érkező alkotók együtt hoznak létre új előadást kimondottan a fesztiválra, korábban nem volt jellemző. Isztambulban öt új előadás született: egy török-görög, három török-amerikai és egy török-francia koprodukció. A török-görög előadást maga Terzopulosz rendezte: Aiszkhülosz Perzsák című drámájának közös színpadi változatában a görög és török résztvevők együtt jelenítették meg a szalamiszi csatában a görögökkel szemben hatalmas veszteséget elszenvedő perzsákat, ezáltal egy oldalra állítva a görög–török háborúk kárvallottjait.

Nameless Flowers Fall by Wind, r.: Cshoi Cshirim. Forrás: theatre-oly.org

Az ötödik Színházi Olimpiát Szöulban rendezte Cshoi Cshirim^[12] dél-koreai színházrendező 2010-ben, egy évben a szöuli G20^[13] találkozóval. Az esemény hívószava a „Sarang: Love and Humanity” lett (a ’sarang’ koreai szót szeretetnek lehetne fordítani). Ezt a Színházi Olimpiát a dél-koreai kormány támogatta, és amiképp a G20-as találkozóval, úgy a fesztivállal is azt szerették volna bizonyítani, hogy Dél-Korea sikeresen elindult a globalizáció útján. Mivel Dél-Koreában 1996-ig cenzúra volt érvényben, ez komolyan hátráltatta a koreai kortárs dráma és színház fejlődését. Az esemény célja volt a koreai színház fellendülésének bemutatása, ám minden igyekezet ellenére a koreai programok nem emelkedtek ki színvonalban.^[14] A fesztivált kritika érte amiatt is, hogy bár a szeretet jelszavát tűzte zászlajára, az egész rendezvénysorozat alatt egyetlen említés sem esett Észak-Koreáról, pedig egy ilyen, nemzetközi esemény kiváló alkalom lett volna a görög-török szervezőkéhez hasonló gesztust gyakorolni.

A hatodik Színházi Olimpiát Pekingben tartották 2014-ben Liu Libin szervezésében. Bár hívószava a „Dream”, azaz „Álom” volt, ennél a fesztiválnál három alkategóriát is meghatároztak: „In the memory of classics” (A klasszikusok emlékezete), „Vitality & Creativity” (Életerő és kreativitás) és „Audio-visual feast”(Audiovizuális ünnep). Az első kategóriába Shakespeare-drámák új színpadi adaptációit várták, a második olyan rendezőknek és producereknek kívánt teret engedni, akik a hagyományostól eltérően nyúlnak drámai szövegekhez, a harmadikban pedig elnevezésének megfelelően nem szövegcentrikus előadások szerepeltek.^[15] Ezenkívül a fesztivál célja volt a hagyományos kínai drámák megismertetése a szélesebb, nemzetközi közönséggel. A fesztivált eredetileg a pekingi Központi Színművészeti Akadémia és a Kínai Színházművészeti Kutató Egyesület (Chinese Research Association of Dramatic Arts) rendezte volna, de költségvetési problémák miatt az önkormányzat átvette a szervezést.^[16]

2016-ban Wrocławban Jarosław Fret rendező, színháztudós, a Grotowski Intézet igazgatója és a wrocławi Színművészeti Iskola oktatója volt a főszervező. Az az évi Színházi Olimpia mottója Jerzy Grotowski 1976-os beszédéből származik: „The world as a place of truth”, azaz „A világ az igazság helye”. Ugyanebben az évben volt Wrocław Európa Kulturális Fővárosa, és mivel a Grotowski Intézet városi fenntartású, a fesztivált is ezen keresztül tudták megvalósítani. Terzopulosz a 2016-os évi programleírásban a globalizáció és a technikai fejlődés hatására elidegenedett világról beszél, amelyben fontos kutatni a színház szerepét, megvédeni a színházi tradíciókat, és új utakat nyitni a kísérletezésre. A főszervező, Jarosław Fret ugyanakkor a színház a demokráciában betöltött szerepére és a közös nézői élmény egyesítő erejére hívta fel a figyelmet.^[17]

Macbeth, r.: Ratam Thijam. Forrás: creativeyatra.com

A sorozat 2018-ban folytatódott Indiában Ratam Thijam színházrendező keze alatt, „The flag of friendship”, azaz „A barátság zászlaja” jelmondattal. Az eseményeket az Állami Színiiskola és a Kulturális Minisztérium segítségével szervezték.^[18] A 2023-as budapesti Színházi Olimpiáig ez volt a legnagyobb szabású rendezvény: a programban 465 színházi előadás szerepelt 35 országból. India szerte tizenhét városban szerveztek eseményeket, a nyitóünnepség Új-Delhiben, a záróünnepély Mumbaiban volt. A különböző helyszíneknek azért volt jelentősége, mert India 28 államot és 7 szövetségi területet tömörít magába, összesen 16 hivatalos nyelve van, de az országban több mint 1600 nyelvet beszélnek. Az az évi mottó a vallási, nyelvi és etnikai megosztottságon túli egységre is utalt.^[19]

A 2019-es Színházi Olimpiát rendhagyó módon nemcsak két városban, de „Creating Bridges”, azaz „Hidakat teremtünk” üzenettel két országban is szervezték: Szentpéterváron – ismét Oroszországban – és Tojamában – ismét Japánban. Tehát ez volt a második Olimpia Oroszországban és Japánban is. A két főszervező ebben az évben Valerij Fokin orosz színházrendező és japán részről újfent Tadasi Szuzuki volt. 2019-ben tartották Oroszországban a „Színház éve” programsorozatot, az Olimpia orosz része ehhez csatlakozva jött létre, és ez biztosította az esemény tízmillió dolláros nagyságrendű költségvetését.^[20] Több program mindkét helyszínen megvalósult, ennek köszönhetően Szuzuki és Fokin előadásait Oroszországban és Japánban is bemutatták.

Képernyőmentés A maszk útja: az útifilmből.

A 2019-es Színházi Olimpia óta sok minden történt. Túlvagyunk egy világméretű járványon, kitört egy háború, és immár kilenc Színházi Olimpia tapasztalataira támaszkodhatott a Színházi Olimpiai Bizottság. A tizedik Olimpia a „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!” mottója köré szerveződött az autonómia, a szabadság és a kultúrához való hozzáférés célkitűzésével. Az, hogy mitől sikeres egy Színházi Olimpia, és hogy a tizedik, magyarországi rendezvény mennyire volt az, majd mások más írásokban megvizsgálják. Én ehhez a kiértékeléshez az első kilenc történetét végigolvasva csupán szempontokat tudok adni. Nem mindegy például, hogy a fesztiválnak mennyire sikerül erős, az adott ország problémáira jól reflektáló fókuszt találnia, és a programot ehhez igazítani. Maga a Színházi Olimpiai Bizottság sem teljesen koherens ideológiailag, gondolok itt például arra, hogy tagjai előszeretettel kritizálják a globalizmust, miközben mi egy nemzetközi fesztivál, ha nem a globalizmus terméke. Nem mindegy tehát a kurátor személye sem, és hogy az általa meghatározott koncepció mennyire áll összhangban az olimpizmus eszmeiségével. Ahogy az sem elhanyagolható kérdés, hogy a fesztivált milyen forrásból finanszírozzák, és ezért a támogatásért cserébe a szervezőknek milyen alkukat kell megkötniük. Fontos még arra való következtetéseket is levonni, milyen hatással van az eseménysorozat az adott ország kulturális életére és piacára, illetve mennyire tud a politikai reprezentáción túlmutató eredményeket elérni. Az olimpia ugyanis, mint tudjuk, mindig politikai ügy.

Az anyaggyűjtésben közreműködött: Rácz Rebeka és Vizi Abigél.

^[1] Angolos átírásban: Tadashi Suzuki.
^[2] https://www.nytimes.com/2019/12/03/theater/theater-olympics-st-petersburg-russia.html
^[3] https://www.theatre-oly.org/en/about/#charter
^[4] https://www.theguardian.com/world/2023/jun/07/europe-is-in-a-dangerous-place-theatre-olympics-staged-against-a-backdrop-of-war
^[5] Az évszámok, városok és hívószavak magyarul itt megtalálhatók: https://szinhaz.org/tortenet/.
^[6] A SPAC-ról bővebben itt: http://spac.or.jp/e/.
^[7] Jae Kyoung KIM, International Theatre Olympics: Exchanging national traditions and leading new trends in theatre (University of Georgia, 2012), PhD dissertation, 60.
^[8] Gilles KENNEDY, „A Triumphant ’Olimpics in Japan”, The New York Times,1999. június 16., https://www.nytimes.com/1999/06/16/style/IHT-a-triumphant-olympics-in-japan.html.
^[9] A fesztivál hivatalos honlapja: https://chekhovfest.ru/en/festival/history/third-world-theatre-olympics-in-moscow-fourth-international-chekhov-theatre-festival-april-21-june-2/.
^[10] A fesztivál hivatalos honlapja: https://tiyatro.iksv.org/en/the-festival/history
^[11] https://www.iksv.org/en/about-us/history
^[12] Angolos átírásban: Choi Chyrim.
^[13] A G20 egy államok közötti szervezet, amiely19 országot és az Európai Uniót tömöríti magába. A G20 csoport tagjai együttesen a globális GDP kb. 90%-át, a világkereskedelem 80%-át, a világ népességének kétharmadát, az összes mezőgazdasági földterület hozzávetőleg 60%-át és a mezőgazdasági termékek világkereskedelmének mintegy 80%-át képviselik.
^[14] Jae Kyoung KIM, International Theatre Olympics…, 157. Jae Kyoung Kim egyébként részt vett az 5. Színházi Olimpia szervezésében.
^[15] https://web.archive.org/web/20160923013457/http://beijing.china.org.cn/2014-09/29/content_33646073.htm
^[16] https://www.chinadaily.com.cn/culture/2014-12/01/content_19000899_5.htm
^[17] http://www.theatreolympics2016.pl/en/theatre-olympics-world-place-truth
^[18] Nikita SAXENA, „8th Theatre Olympics: 25,000 artists, 450 shows, 250 youth forum shows, and more!”, Hindustan Times, 2018. március 12., https://www.hindustantimes.com/art-and-culture/8th-theatre-olympics-there-are-25-000-artists-450-shows-250-youth-forum-shows-and-more/story-LsHCWa8oUKL5xpqcQ3NmSJ.html.
^[19] Lásd az indiai Kulturális Minisztérium sajtóközleményét: https://pib.gov.in/newsite/PrintRelease.aspx?relid=178521.
^[20] https://www.nytimes.com/2019/12/03/theater/theater-olympics-st-petersburg-russia.html