A történet üzenete a sokszor személyiségzavarral küzdő kamaszok számára, hogy ha vannak is gyengeségeink, amiken nem tudunk változtatni, azok a gyengeségek ugyanúgy a személyiségünk részét képezik. Azok elvesztése és kiiktatása bomlasztóan hathat a saját családi vagy baráti közösségünkre is, és ami nekünk kínos vagy zavaró a jellemünkben, az lehet, hogy a minket szerető és elfogadó környezetben nélkülözhetetlen személyiségjegy.

A Kenéz-trilógia

Kenéz Ágoston. Fotó: Tóth Kata

Kenéz Ágoston, művésznevén „Guszti” 2012-ben végzett színészként a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Pelsőczy Réka és Rába Roland osztályában.

Az elmúlt 10 évben generációjának egyik kiemelkedő színházcsinálójává vált: ír, rendez, játszik, néha még látványt is tervez.

Pályafutásának fontos állomása, amikor 2018-ban A háromfejű király című projekt-tervével, amelynek szintén nemcsak írója, de rendezője is volt, bekerült az V. TITÁNium Színházi Szemle nyertes produkciói közé.

Már az első találkozókon látszott, hogy alázattal és intelligenciával fordul az alkotás folyamata felé. Abban viszont kevésbé hittem, hogy pályakezdőként meg tudja teremteni előadásában majd azt a közeget, ami megnevetteti és elgondolkodtatja a gyerekeket, miközben teljes értékű előadást nyújt a felnőttek, szülők számára is. Azaz a több generációnak szóló családi színházat, ami, többgyermekes anyaként mondhatom, igazán ritka kincs.

Sikerült neki. Ebben segítségére volt a csodálatos alkotói gárda, melynek legtöbb tagja Guszti osztályából érkezett a csapatba. Guszti személyiségére és gondolkodásmódjára jellemző visszafogott, finom és intelligens munka született. A kortárs zene, a darab nyelvezete, a sztori, no meg a bravúros díszlet és jelmez igazi elvarázsolt kastélyt teremtettek meg a színpadon.

Mindeközben egy súlyos és egyetemes témát jár körbe: a családon belüli gyászfeldolgozást. Személyes érintettségem, saját gyerekkori veszteségem segített abban, hogy nagyon is tudtam menni ezzel a mesével felnőttként is. Újra gyerekké váltam és kívülről néztem az akkori énem vívódásait, ki nem beszélt traumáit.  Milyen az, amikor egy gyereknek hamarabb kell felnőnie a körülmények miatt. Mégis a mesebeli világnak köszönhetően, amit a szöveg és a rendezés teremtett, valahogy felszabadultam és végül örömkönnyeket morzsoltam el a szememben.

A háromfejű király legnagyobb értéke a különleges nyelvezet. Gyerekeknek szól gyerekekről, de közben nem egyszerűsíti le a szókincset, hanem elemeli egy hétköznapi szintről, magasra teszi a lécet, ennek köszönhető a varázsa, a légiessége.

A háromfejű király után a kisgyerekektől az iskolásokig jutott következő színházi kísérletével, Az ízetlen paprikáskrumpli című munkájával. Az előadás egy formateremtő színházi kísérlet is volt, amelyet egy friss független formáció, a DanteCasino állandó alkotójaként hívott életre színházkedvelő fiatalokkal és közösségi színházzal foglalkozó csapatával. A mesejátékot Ágoston írta a színészeknek, akik azt egy egynapos próba keretében igyekeztek közös alkotói folyamat eredményeként színre vinni aznap este. A próba ráadásul nyílt próba volt, bárki nézhette, sőt be is kapcsolódhatott asszisztensként, súgóként, zenészként. A darab témája a cserkészet ; ahogy Ágoston is nyilatkozta korábban, ő már több mint 10 éve maga is cserkész, innen meríthette az inspirációt. Az előadás olyan sikeres lett, hogy annak ellenére, hogy egyszeri kísérletnek, fricskának szánták, muszáj volt műsoron tartanunk a Jurányi Házban, sőt még fesztiválokat is bejárt a nyár folyamán. Valószínűleg a témaválasztás miatt is olyan lett az egész, mint egy jóleső, tábortűz melletti mesélés és örömzenélés. Közben pedig egy magasszintű tárgyszínház, bravúros ötletekkel, szándékosan minimalista eszközrendszerrel.

Ágoston írói munkásságának különlegessége, hogy ennek a szövegnek a másikkal ellentétben nem az az erőssége, hogy mélyre megy, hogy egyetemes problematikát állít középpontba, hanem sokkal inkább a nyelvezete, a szófordulatai, ahogy a mai szóhasználatunkat régiesíti vagy éppen a régies kifejezéseket aktualizálja ízesen, magyarosan, mégis valamiféle kortárs szövetté emelve azt.

Szentmihályi Hajnalka leszámolja önmagát, r.: Kenéz Ágoston, DanteCasino. Fotó: Gulyás Dóra

És el is jutottunk a trilógia harmadik állomásához a Szentmihályi Hajnalka leszámolja önmagát című tantermi ifjúsági drámához.

A szövegkönyv a színészek improvizációiból és workshopokból, közös gondolkodás nyomán született.

A darab a fiatalokat érintő önértékelési kérdéseket helyezi középpontba. A történetben Hajnalka szembenéz gyengébb személyiségvonásaival, és úgy dönt, egyik pillanatról a másikra megválik tőlük. Legnagyobb meglepetésére ez sikerül is neki, nem is akárhogyan. Hajnalka hirtelen olyan emberré válik, amilyen lenni szeretett volna, személyisége teljesen átalakul. Ennek azonban ára van, hiszen ezzel egyidőben megjelenik mellette egy fiú, Misu, aki Hajni összes korábbi rossz tulajdonságát magában hordozza, pontosabban megtestesíti mindazt, amit Hajnalka nem szeretett magában. A lánynak el kell viselnie a fiú bosszantó társaságát, aki lassan átveszi Hajnalka szerepét saját életében és közösségében. Hajninak szembesülnie kell a ténnyel, hogy bár olyanná vált, amilyenné szeretett volna, így olyan ember lett, amilyen sosem szeretett volna lenni.

A történet üzenete a sokszor személyiségzavarral küzdő kamaszok számára, hogy ha vannak is gyengeségeink, amiken nem tudunk változtatni, azok a gyengeségek ugyanúgy a személyiségünk részét képezik. Azok elvesztése és kiiktatása bomlasztóan hathat a saját családi vagy baráti közösségünkre is, és ami nekünk kínos vagy zavaró a jellemünkben, az lehet, hogy a minket szerető és elfogadó környezetben nélkülözhetetlen személyiségjegy. Ahogy Ágoston maga nyilatkozott erről, a színdarabot a színészekből inspirálódva írta meg: „A próbafolyamat első heteiben a színészekkel beszélgetések és játékok által, valamint egy közönség számára nyitott műhely alkalmával kirajzolódtak a karakterek, a főbb csapásirányok, problémák, amikkel – úgy éreztük – érdemes foglalkoznunk. Ezek alapján a színészek improvizálni kezdtek, ahol a felépített karakterek saját történeteiket alakították. Hosszú improvizációs módszerrel dolgoztunk, amely során a színészek szerepbe helyezkednek és együtt néznek szembe az eléjük görgetett akadályokkal, bonyolódnak konfliktusokba és jutnak megoldásokra. Ezután következik a csendes fázis, hogy ebből a sűrű és izgalmas masszából, ami a közös munkából született, én egy olyan történetet gyúrjak, ami a közösbe bedobott kérdéseket vizsgálja és a korosztály problémáit helyezi górcső alá.”

A három művet érdemes egymás mellé állítani, ezért is nevezem trilógiának. Három egymástól teljesen különböző színházi szöveg, eltérő hang, változatos nyelvezet. Ami közös bennük, hogy mindhárom igazi színházi kísérletként született meg és vált írott drámává. Egy erős alkotói gondolat, teremtő szándék megvalósulása csapatjátékban, közösségben. Talán éppen ez adja azt ez erejét, hogy azon túl, hogy olvasni is jó, abszolút mindhárom színpadért kiált. Függetlenül attól, hogy egyik sem hagyományos színházi térben készült.

A Kenéz-trilógia további jellemzője, hogy mindhárom szöveg egy-egy konkrét generációról és generációnak szól. Róluk és velük. Hitelességét az adja, hogy a szöveg mindig alkalmazkodik az adott célcsoport (kisgyerek, kisiskolás, kamasz) nyelvi világához, mondhatjuk úgy is, hogy létrehoz egy kvázi rétegnyelvet az adott generáció szubkultúrájának, amitől egyértelműen fogyaszthatóvá, ismerőssé válik a befogadó számára.

Erre egy példa, tini szleng-részlet a Szentmihályi Hajnalkából:

HAJNI
Ne üzit küldj! Ha éjfélkor akarsz tőlem valamit hívjál fel!

MISU
Gyökér.

VERA
Miért baj, hogy ír?

HAJNI
Nem az, csak ez a játszmázás. „Rád gondolok. Lol.”

VERA
Jesszus.

Közben pedig egy-két helyen váratlanul elemeli a hétköznapi, már-már vulgáris szóhasználatot és átvált egy jóval líraibb, szinte regénybe illő szentimentalista hangnemre:

MISU, VERA EGYÜTT
Sznikersz szerda.

VERA
De ez pénteken volt, szóval nem vettünk sznikerszt, hanem csak megvártál, hogy együtt mehessünk haza busszal. Fél órát vártál rám, csak, hogy együtt buszozzunk tíz percet. Még nem volt kész a megálló, már ott volt a pad, de nem volt teteje. Esőre állt egész nap ezért volt nálad esernyő, de végül nem esett. Te azért kinyitottad az ernyőt és ott ültünk alatta ketten. Nagyon hosszan nem jött a busz. Vagy 20 percig ültünk és vártunk. Tök csöndben. Aztán egyszercsak azt mondtad.

MISU
Nem akarok vizilabdázni. Szinkronúszni akarok mint te.

VERA
Aztán ültünk csendben az ernyő alatt. Pedig nem is esett.

Mindenkit arra bátorítok, hogy olvassa el mindhárom Kenéz-drámát, és azok után erősítse meg vagy cáfoljon rá arra az állításomra, amire az ajánlóm elején is utaltam: hogy Kenéz Ágoston igazi kortárs színházi polihisztor, sokrétű ifjúsági író, akinek a nevével még remélem, évtizedeken keresztül fogunk találkozni.