Hodászi Ádám színházi rendezőasszisztensként végzett 2015-ben az SZFE-n, korábban esztétika szakos diplomát szerzett. Szabadúszó drámapedagógus, aki, ha marad rá ideje, szívesen dolgozik dramaturgként, ír szöveget vagy épp száll be a játékba egy jó csapattal. Színházi ember, vagy még inkább: a színház embere (szolgálója és kitüntetettje). Ahogy a színrevitel során a szavak, jelenléte során ő maga is felszabadul, felszabadít. Vagy éppen ránk dobja a gondolatok álomfogó hálóját.

Hodászi Kikönnyítve című drámája 1962-ben, Kubában játszódik, amikor a comandante győzelme után még csak halványan látszódnak az új diktatúra körvonalai. A Pán Péter hadművelet keretében több mint 14 ezer kubai gyereket menekítettek ki a szabadság és álmok földjére, Amerikába. Az éppen ma tizenöt éves Martina menjen, vagy maradjon? Mind másként gondolkodnak erről: az anyja, a villámhárító-szerepbe belenémult Lucia, a nagynénje, a lázas idealista Yanara, és a nevelőapja, a vakon hinni akaró Noslen. Hármójuk halmozódó konfliktusai és a bennük terpeszkedő, veszteségeik korbácsolta irtózatos magány szervezi a darab jeleneteit. Nem csak szeretteiket, lelküket, hitüket vesztették el, hanem a lehetőséget is, hogy ők maguk olykor gyermekként érezhessenek, és kimondják, mi az, amire valóban vágynak, vagy hogy elrepülhessenek.

Kikönnyítve, író-r.: Hodászi Ádám, Apertúra Bázis. Fotó: Burkus Dávid Egon

Martina, akinek a sorsáról dönteni kívánnak, egyszer jelenik meg mindössze, akkor is lebegve, ő ugyanis már elindult, kirepült volna az ablakon, saját élete ködébe, ha nagynénje nem rántja vissza. Egyébként hiányzik, beférkőzve az olvasó/néző állandó tudatába is: beszélnek róla, de csak magukról beszélnek. A szereplők mind valamiféle hiányban tükröződnek, szavaik kétségbeesések.

Csupa olyan kérdést tesz fel Hodászi Ádám, amelyek legjobb esetben talán megválaszolatlanok maradhatnak: van-e joga egy gyermeknek saját sorsáról dönteni? Valóban mindig az idősek tudják „jobban”? Hozhat-e megváltást egy forradalom? Mi mindenre jogosíthat fel minket a fájdalom? Ha elengedem, visszatér hozzám? Vágyhatok a családom közelségére? Ki adhat felhatalmazást, hogy anya, apa lehessek? És a legégetőbb kérdés: anyaként követelhetem, hogy a gyermekem megmaradjon nekem?

Nem akarhatunk semmit, alig valamiben bízhatunk, mégis mind elrepülnénk Pan Pedróval. Mind szeretnénk hinni, hogy a kis herceg, miután megmarta a kígyó, nem meghal.

Kikönnyítve lenni – milyen akarványos szó ez, mennyire jót akar jelenteni, és mégis, valahogy a keresztre feszítést juttatja eszembe. Szeretni, vagy ugye, inkább szeretve lenni vágyunk?

A dráma letölthető INNEN.