Napról napra

Recsegnek a csontok és folyik a művér. Bár a függönyt egy-egy percre behúzzák szolidan a gyilkosságok (majd később a darabolások) idejére, a Fóbia alkotói nem kímélik a közönséget. A rémült gyurmafigurákká maszkolt szereplőkkel, a fehér falakkal és a hidegséget sugárzó, kevés és személytelen berendezéssel kontrasztba kerülő mocsok, amit a hömpölygő erőszak hoz magával, (már-már fizikailag) […]

Tavaly azzal zártam az Angyalok Amerikában első részének (Küszöbön az ezredforduló) Radnóti színházi bemutatójáról szóló írásomat, hogy a Nagy Péter István rendezte kimagasló előadás erős várakozást kelt a második rész, a Peresztrojka műsorra tűzése iránt. Szerencsére ez a várakozás nemcsak bennem született meg – így egy év után Nagy Péter István színre vihette a Radnótiban […]

Milyen messzire kell menekülni Magyarországról, hogy valaki vállalni tudja identitását, elveit, saját magát? Biró Zsombor Aurél drámája szerint 1307 kilométer már elegendő. Ha Budapesten leszúrunk egy tűt, az 1307 kilométer sugarú kör áthalad Párizson, Harkivon, Stockholm külvárosán, a Peloponnészoszi-félsziget legdélibb csücskén egyaránt.

„A fesztiválnak vállalt célja, hogy népszerűsítse, illetve egyáltalán megteremtse a kortárs cirkusz hazai szcénáját, s mivel itthon a műfaj infrastruktúrája gyerekcipőben jár, a fesztiválprogram példamutatóan a minimális eszközhasználat koncepcióját követi.”

A két zeneszerző-karmester hét pontban foglalta össze javaslatait a hazai operajátszás újraszervezéséhez annak érdekében, hogy segítsék korrigálni a prózai és a zenés színház láthatósága közti egyenlőtlenséget. Pólya Emesével a központosítás megszüntetéséről és egy életképes kultúr-ökoszisztéma lehetőségéről beszélgettek.

„[A szerző] ideális jelölt arra, hogy komplex, tudományos módszerekkel nehezen vizsgálható témákat dolgozzon fel. A Színészet ideje – Színészettörténet négy esettanulmányában például jelentős magyar alkotók színészi játékán keresztül tekint a 20-21. század magyar színháztörténetére.”

„A 21. Lábán-díj átadóján – elismerve a hazai kortárstánc-élet kiemelkedő, hosszú távú művészeti teljesítményeit – négy különdíj talált gazdára. Ladjánszki Márta az egyik díjazott, mégsem ünnepelni készül: az elismerés pillanatában inkább számvetést tart.”

Baroness Elsa von Freytag-Loringhoven a New York-i dada mozgalom tagja volt, aki talált tárgyakból készített öltözékeivel és objektjeivel, verseivel és utcai akcióival szó szerint megtestesítette a dada szellemét. Neve, arca, munkássága mégis hosszú ideig hiányzott az avantgárd panteonból. Az ő életével és alkotásaival foglalkozik a SENSE INTO NONSENSE című „performansz, koncert, városi intervenció”, mely a […]

Noha Caligula császár kedvenc lovának konzuli kinevezését történelmi tényként szokás kezelni, nem nehéz a korlátlan hatalom abszurditásának szimbólumát látni benne. Ebben hasonlít kései és távoli rokonaihoz, a hatvanpusztai zebrákhoz, amelyeknek a létezése némi huzavona után megerősítést nyert, és amelyek egy későbbi hatalom korrupciójának és pazarlásának lettek a jelképei.

A Szegedi Nemzeti Színházban működő Kooperáló Színházpedagógiai Alkotótér évek óta magas színvonalon hoz létre különböző közösségi színházi produkciókat és színházi nevelési előadásokat. A Minden ember halandó Kállai Ákos, az alkotótér vezetője és Farkas Atilla drámatanár negyedik közös munkája – láthatóan jól működő páros az övék.

A Budapest Kortárstánc Főiskolán végzett, mire azonban befejezte, már szívesebben ült a világítópult mögött. Dézsi Kata fénytechnikusnak nevezi magát, közben ő a hazai kortárstánc-előadások egyik meghatározó fénytervezője. Munkásságát Lábán Rudolf-különdíjjal ismerték el.

Hárman mutatkoznak meg a Drive című előadásban a munka témájával foglalkozva: két autóipari és egy színházi dolgozó. Te jó tanuló voltál? – kérdez közbe egyikük a mesélő másiknak. Igen, osztályelső – feleli mosolyogva és folytatja a történetét. A dokumentumszínházi előadásban három embert, három világot mutatnak be nekünk az alkotók.