Napról napra

Három és fél évtized különbséggel születtek Peter Weiss, illetve Nyikolaj Erdman háborúk, forradalmak árnyékában írt drámái – ami nem sok, csak éppen a háttér és a nézőpont (ha úgy tetszik: a kulturális és történelmi környezet) tér el élesen egymástól. Az is nyilvánvaló, hogy a két darab előadása más-más színházi nyelvet, stílust igényel. Így nem meglepő, […]

Két előadás, amely egy-egy olyan korosztályhoz beszél, melyek számára többé-kevésbé limitált a színházi felhozatal. A Magyar Színház az igencsak kitaszított felső tagozatosokat, a győri RÉV Színház a kínálat szempontjából – legalábbis Budapesten és egy-két nagyobb városban – kissé jobb helyzetben lévő középiskolásokat célozza, hogy mára vonatkozó, releváns kérdésfelvetésekkel igyekezzen színházat szerető és értő nézőket faragni […]

„A báb nem korosztály, hanem műfaj” mottó jegyében a Budapest Bábszínház az elmúlt tíz évben rendszeresen műsorra tűz kifejezetten felnőtteknek szóló (18+ besorolású) előadásokat. Ebbe a sorba illeszkedik Gardenö Klaudia Kár, hogy anyádat nem hoztuk el… című rendezése is, mely nem csupán a színház szlogenjét, hanem azt is kiválóan alátámasztja, hogy bizony a (nép)mese sem […]

Alföldi Róbert rendezésében humor és tragédia kéz a kézben jár.

Beszélgettünk a szakma szétpolitizáltságáról, az öncenzúra mértékéről, bezáruló kapukról, a tempó-ritmus kérdéséről, a színészek kiszolgáltatottságáról, és arról, hogy mire vágyna a jövőben, ha a körülmények megfelelőek lesznek és a belső iránytűje is szabad utat ad.

Nem egyszerű ma késő huszonévesnek lenni, és egészen máshogy nehéz, mint eddig volt.

Szokás naturalista életképnek mondani a Boldogtalanokat. Látszólag valóban az. Viszont, ha annak értelmezzük, azzal a drámát szűk karámba kényszerítjük. Nehéz feladat lenne megmondani, hogy Füst Milán drámája minek tekinthető: körül lehet írni, tudunk vele kapcsolatban (például valamiféle hiányállapotra utaló) jelzőket összegereblyézni, ám sok tekintetben csak a megérzéseinkre, az ösztöneinkre hagyatkozhatunk. A szereplők címben jelölt boldogtalanságának […]

Nem állítom, hogy értetlenül állok Tracy Letts drámájának népszerűsége előtt. Ha az életszerűséget, a koncentrált dramaturgiát tekintjük a hitelesség mércéjének, akkor persze nehéz komolyan venni az amerikai színész-író darabját. A Weston család borongós történetébe a szerző annyi krízist, defektust, konfliktust, elhallgatott titkot mixel, hogy arról még leltárt készíteni is nehéz.

A 2023. októberi izraeli tömegmészárlás óta sorra maradnak el a Batsheva Társulat turnéi, így egyre kevesebb a lehetőség külföldön is látni az együttest. Idén februárban viszont ismét elkezdődtek a vendégszereplések, ám az USA-ban a palesztinok mellett tüntetők az előadások és a Gaga-kurzusok bojkottjára szólították fel a közönséget, miközben Naharin alkotása, a MOMO osztatlan sikert aratott […]

Az idei, 25. Budapest Táncfesztivál koncepciója szerint a szervező Nemzeti Táncszínház azzal ünnepelte a programsorozat emberöltőnyi történetét, hogy színpadra léptette a táncművészet minden generációját. Szép – még ha nem is túlzottan eredeti vagy izgalmas – gondolat, ám nem árt egy kicsit a marketingszöveg mögé nézni.

A Lábán Rudolf-díj kuratóriuma idén úgy döntött, hogy 2025. évi különdíját egész, a kortárs tánc ügyének szentelt életművéért Szabó György, az egykori Petőfi Csarnok, a Fiatal Művészek Klubja és a Trafó  Kortárs Művészetek Háza volt igazgatója kapja.

A 2024-es év halmozottan nehéz éve volt a hazai kortárs táncnak, amit az állami támogatások drasztikus lejtmenete miatt épp az az újításokra nyitott, kísérletező(bb) alkotói közeg sínylett meg leginkább, melyre a kuratórium is fokozottan figyel.