Napról napra

Ahogyan a honi politikai (úgynevezett) kultúra (nevezzük néven) kultúrálatlanságának lett egyenes következménye a közélet teátrumában a Kétfarkú Kutya Párt anarchista dadaizmusa, mint a cinikus valóságtagadás és primitív nyelvrongálás fokozhatatlan paródiája, úgy terebélyesedett az emberszerű répa dicstelen története a következő művészeti tengelyen:

Egészen különleges projektbe fogott a szegedi Kövér Béla Bábszínház, amikor a már évek óta futó Hány éves a kapitány? elnevezésű, felnőtteknek szóló bábszínházi, idáig elsősorban vendégjátékokból álló programsorozatuk keretein belül saját, tizenhat éven felülieknek ajánlott előadást készítettek. A Patkányfogó Projekt hivatalos bemutatóját október 31-ére, Halloween estéjére időzítették, ami remek választás, tekintve, hogy a produkció a […]

A szombathelyi Weöres Sándor Színház nyitóelőadása, a 9700 című „zenés időutazás” anno a színház létrejöttének történetét mesélte el. Az éppen nagykorúvá váló színház friss ősbemutatója, a Takarásban arról beszél, hogy milyen ma (fiatal) színésznek lenni Szombathelyen. Varázsmese kontra valóság: 18 éven felülieknek.

Tavaly decemberben jelent meg a Telex tárcarovatában Háy János Istenes vers című írása, amely címének megfelelően az istenes versről szól, versszakról versszakra ismertetve, Háy módra, a költői műfaj jellegzetességeit. Kicsit olyan ez az opusz, mintha a Szavalóverseny című korábbi Háy-darab kiegészítő melléklete lenne.

Egy újabb előadás a hiúságról és önzőségről, amely zombitámadás esetén sem apad ki az emberi természetből? ,,Nem.” – feleli Preiszner Miklós Vérmedve című szövegkönyve, hiszen olyan tükröt tart nekünk, amelyben az emberi kicsinyesség csak nevetséges karaktervonásnak tűnik, nem szükségszerűségnek.

A színikritika alapvetően szubjektív műfaj, kritikusként az ember mégis, amennyire csak lehet, igyekszik eltávolítani mondandóját a saját személyétől. Ám vannak olyan előadások, amelyeket igenis fontos, hogy a kritikus úgy igazán átfolyasson magán, s írás közben a szigorú eltartás helyett egy lépéssel közelebb engedje magát a látottakhoz.

Az alábbiakban tárgyalt két darabot nem csupán az időbeli közelség köti össze. Egymás mellé helyezésüket elsősorban az indokolja, hogy mindkettő vallomás és vallatás, beszéd és hallgatás viszonyát boncolgatja – még ha teljesen más eszközökkel, témában és módszerrel is.

Alighanem csupán a véletlen sodorta időben egymás mellé a Duna pesti, illetve budai partjára a két, klasszikusokat újrahangoló premiert. Az viszont nem véletlen, hogy az utóbbi években megszaporodtak azok a bemutatók, amelyek nem pusztán rendezői eszközökkel, kisebb-nagyobb dramaturgiai beavatkozásokkal értelmezik át, helyezik mai kontextusba a klasszikus drámákat, hanem új szövegváltozatot, illetve az eredeti nyomán készült […]

Rágcsáljuk az árpafüvet, a ciberét, a sóskaleveleket, és szürcsöljük a homoki bablevest bivalytejföllel és alakor lisztből készült csipetkékkel a Trafó Nagytermében, az évadnyitó fókusz Aszályvacsoráján. Az asztalok egy kiterjedt dominójáték alakját adják ki, rajtuk papírterítő az aszály sújtotta Magyarország térképével. Egymás után emelkedik szólásra porkutató, őstermelő, étteremvezető, antropológus. A londoni Cooking Sections-duó részletes leírást ad […]

Bevallom, fenntartásaim voltak, amikor először hallottam a Trafó PerformanszBuszáról. Az esemény koncepciója szerint a nézők Budapestről indulva Magyarország különböző térségeibe utaznak, hogy helyi közösségekkel, társadalmi ügyekkel és művészeti projektekkel találkozzanak. Első asszociációm a „menjünk le vidékre”-tendencia volt, amely rendszeresen, de legalábbis minden kétharmados győzelem után fellángol, és amelyben (főleg budapesti) értelmiségiek szinte katasztrófaturistaként próbálják megérteni, […]

Arról szóltak a hírek, hogy a 2009-ben még Butoh Fesztiválként indult BODY.RADICAL idei kiadása egyben az utolsó is, tehát nincs, nem lesz folytatás. A döntés okairól a mindenkori főszervező Bata Rita (művésznevén: Batarita) táncos-koreográfus valószínűleg hosszan tudna mesélni.

A Delta Produkció szeptember végén bemutatott Mindent bele, avagy a lelkek nyugalma című előadása Németh Gábor és Biró Zsombor Aurél együttműködéséből született. Két szerző – két történetszál. Az előadás alapvető hibája, hogy az egyfelvonásosok között nem sikerült dramaturgiai összhangot teremteni. A pozitívumok között a színészi játékot és az egyszerű, gyorsan átalakítható díszletet említhetjük.