Napról napra

Zaj van, ez a személyes történetek, világlátások ricsaja, a vélemények és indulatok kora. A színház sem kerülheti ki ezt a nézőpontot, talán feladatuk is integrálni, így felemelni, megtisztítani, kritizálni, átlényegíteni ezt a diskurzust.

Nyilván az a megoldás, amely érvényes volt a hetvenes években, hogy bekenjük Bagarollal Begányit és Sólyom-Nagyot, ma már nem játszik, de tudunk-e valamit adni helyette? Vagy kell-e adni egyáltalán valamit? Nem lehet egy opera csak úgy egy opera, szépen énekelnek, megtapsoljuk, hazamennek?

A londoni National Theatre Magyarországon is követhető közvetítéssorozatának (NT Live) egyik legjobban várt darabja az Ivo van Hove rendezte Obsession (Megszállottság) volt. Az előadásfelvétel adott is ajándékot meg nem is.

Szilágyi Bálintnak nem ez az első rendezése, melynek az elmúlás a témája, eddig azonban ez a legérzékletesebb darabja a „lenni vagy nem lenni” közti különbség keresésének.

Hétköznapi, profán tárgyakból, gesztusokból épít meglepő világot maga köré a négyszemélyes játék: a barkácsáruház-gyanús szaunaházikó, az orkánsátrak, hálózsákok izgalmas átlényegülésen mennek keresztül a szemünk előtt.

Január elején lemondott tisztségéről a tizenegyedik kiadásához közeledő temesvári TESZT fesztivál művészeti vezetője, Gálovits Zoltán. Lemondását Balázs Attila igazgató elfogadta. A döntés hátterére és a további tervekre voltunk kíváncsiak. A Gálovits Zoltánnal készült interjú itt olvasható.

Január elején lemondott tisztségéről a tizenegyedik kiadásához közeledő temesvári TESZT fesztivál művészeti vezetője, Gálovits Zoltán. Lemondását Balázs Attila igazgató elfogadta. A döntés hátterére és a további tervekre voltunk kíváncsiak. A Balázs Attilával készült interjú itt olvasható. 

Nem akármilyen kőművesmunka kellett ahhoz, hogy erről a darabról lebontsák a rákövesült fölösleget. De a részletező utasítások, a magyarázó feliratok, az előírt zenei és világításbeli effektusok elhagyása után is épen tudott maradni az építmény. A történet ma is hat.

Az egyenes labirintus alakzata egy kör lesz, melyben a kezdő- és a végpont összeér, ám mégsem esik egybe. A két pont közötti – imaginárius és végtelen – távolságot járjuk be.

A szakmában csak Pepeként ismert színész chaplini figura, vérbeli nevettető, a legtöbben talán Jancsó Miklós filmjeiből ismerik. Valószínűleg kevesen gondolnák róla, hogy bármikor is gond volt az önbizalmával.

Ezeknek az előadásoknak – még akkor is, ha alig-félházak előtt játszották őket – volt létjogosultsága. Egységes színvonalat képviselnek, és egyértelmű esélyt, hogy felkeltsék az érdeklődést a magyar színházművészet iránt.

Vagyis 25 év elteltével sem mondható, hogy a színházi nevelés általánosan ismert fogalommá vált volna. Valljuk be azt is, a „hagyományos” színházi szakma sokszor még most is elvitatná a két összetevő közül a színházat…