Napról napra

Arról beszél, hogy egyszerre rettenetesek a férfiak, és vagyunk rettenetesek mi, nők. Hogy milyen egyediek ezek a történetek, és milyen tipikusak. Mennyire szívszorító az egész, és olykor mennyire nevetséges.

A mélyben élők világába vezet, s a megszokott súlyokat riasztó természetességgel viselő embertársaink testi-lelki otthontalanságához visz közel bennünket a Trafó két egymástól eltérő témájú, de megvalósításában egyaránt figyelemre méltó, rangos távszínházi produkciója.

…az online térben megvalósuló színházi kísérletek között sok a részvételi előadás. Feltehetően azért is, mert a Zoomhoz hasonló médiumokban eleve adott a részvételiség, hiszen pont a kommunikáció, az aktív együttes időbeli jelenlét a céljuk.

Az orosz népdalra (a Valahol a Volga mentén dallamára) költött német szöveg kapcsán azt a szakadékot demonstrálja az (…) előadás, mely a dalban tárolt emlékek és a Zahn emlékezethiánya között alakult ki. A rés a felejtés kitágított momentuma, melybe egy digitális, archív hangfelvétel ékelődik be.

Teljes az őrület, csak kapkodom a fejem, egyik szobából a másikba megyek, olvasom a kommenteket, próbálom összerakni a sztorit: az immár szibériai csodamacskává avanzsálódott Mihaelát mindenféle lehetetlen helyzetben kapják rajta, nehéz eldönteni, hogy mi igaz, és mi hírtévé.

… talán még azokban a nézőkben is oldódott az aggodalmas „megküzdési” görcs, akik el is feledték már a játékok örömét. Meglehet, ez is a Momentán akciók rejtett tantervének része.

Az Illés Márton által írt kiadványban tárgyalt három, még a második hullám előtt született előadás egyrészt formájában reflektál a koronavírusra, másrészt a „cigány középosztályként” hivatkozott identitás autentikusnak ható képét festi elénk, kapcsolódási pontokat felmutatva különböző csoportok között egy olyan helyzetben, amikor egyébként a bezárkózás van soron.

Volt azért előnye is a rettenetes pandémia miatt online térbe kényszerült 7. Interferenciák fesztiválnak, amelyet 2020. november 19-29. között szervezett a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Nem kellett hajat daueroltatni, tupírozni, cipőt fényesíteni, kihízott zakót kibővíttetni a színházba járáshoz.

Azt is meg kell jegyezni, hogy „a férfiak rosszak, mindenre képesek”, de közben a sok kérdés mind kimondatlan marad. Eszterben mindössze a megmagyarázhatatlan zavart s a szégyent ülteti el: most valahogyan másként kellene viselkedni, de hogyan is?

Hogy miért lett a darab címe És, már nem emlékszem. De azok a színházi alkotók, akiknek módjukban áll írni és rendezni, sőt a saját írásukat rendezhetik, előbb-utóbb elkészítik a saját „színházról” szóló előadásukat. Nos, nekem ez volt az.

Az egyik koreográfia drámai művön alapul és történetet mesél szavak nélkül, a másik drámai művé válik, pedig nincs is története.

Míg a színházak többsége ősszel bemutatta a koronavírus járvány miatt tavasszal lemondott előadásait, az RS9 Színház és az Anyaszínház új előadásában épp a járványt használja alapként az Underground Project című „apokaliptikus groteszk játékában.”