TARTALOMJEGYZÉK
D. Gorbov, a húszas évek jeles kritikusa már 1928-ban figyelmeztetett arra, hogy Gorkijt nem lehet a modernizmus – így a szimbolizmus – hatásaitól elkülönítve tárgyalni
Mintha valami reménytelenül mocsaras tájon akarna megépülni a vasút, s a mocsár itt természetesen metaforikusan értendő.
Számtalan tanulsággal szolgál Zsótér Sándor két rendezése, de akárhogy is nézzük, e darabok a polgári társadalom halálát éneklik meg.
A vicc az, hogy Euripidész fantasztikus tragédiájában minden benne van, amit Alföldi Róbert mint rendező beleolvas és kibont.
Bond minden helyzete fikció, még sincs bennük semmi sci-fibe illően rendkívüli vagy elképzelhetetlen: a világvégjáték ördögien emberre szabott.
Az egymással torzsalkodó és csatázó, diskuráló és szövetkező, kibabráló és haláltáncot járó felek históriai anyagon láttatott, de jelen érvényességű parabolája túl sok újdonságot nem tartogat.
Meggyőződésem, hogy egy dokumentarista dráma – bármilyen személyiségjogi kérdéseket vet is fel, és természetesen sokkal nehezebb kutatói terepmunkát igényel – közelebb hozta volna a nézőhöz a valóságot.
Claudio Collovà Woyzeckje a töredékességével az interpretáló művésznek nagyfokú szabadságot biztosító Büchner-mű atmoszféráját próbálja közvetíteni, ám csak részleges sikerrel.
Miről beszélgethet egy fiú és egy lány a világvége után?!
