TARTALOMJEGYZÉK
A regény megjelenése után mindenki felfedezte, hogy a főszereplő Bogusławski maga Major.
Sokan próbálták megfejteni Major jellemét életében is, halála után, mikor már nem tiltakozhatott, még többen.
A fiatalok sokat vitatkoznak a „művészetekről”, amelyekről biztosan van valami lila gőzös, esetleg „forradalmi” elképzelésük.
Bebizonyította, hogy nemcsak anekdotákkal és pontatlan emlékezésekkel lehet beszámolni egy színház múltjáról: értékes és elmélyült munkák születhetnek a források felhasználásával, a kritikák újraolvasásával.
Visszaemlékezéseimet azok számára írom, akiket a magyar színészet egy eddig csak részben feltárt, így még mindig hiedelemnek kitett korszaka érdekel, a harmincas, negyvenes, ötvenes évek világa.
A színművek nagy része azonban – és ez még néhány Spiró-textusról is elmondható – jelenkori és társadalomkritikai szemlélete ellenére alig vagy egyáltalán nem mutatja fel azt a specifikus és konkrét történeti időt, pontosabban politikai aurát, amelyben játszódik.
Történelmi előadás – nem azért, mert történelemről szól, a közelmúltról, hanem mert megtör valamit: hallgatást, tabut, félelmeket, kultúrákba zárkózást.
Nem akartam olyan előadást csinálni, ahol mindenki „barát”, és nem akartam az éleket lecsiszolni. Mindenkiben vannak előítéletek, és ez normális.
Az előadás aktualitását a Gogol művében megírt kettősség tökéletesen biztosítja, ezért semmi egyéb konkrétumot nem is pakolnak a produkcióba, hiszen nem nehéz elképzelnünk, hogy ez az eset bárhol és bármikor megtörténhet.
