TARTALOMJEGYZÉK
Mohácsiék átigazítása úgy forgatja fel – totálisan – a darabot, hogy ettől a rituális és filozofikus vígjátéki dramaturgiától, Molière-től a legkevésbé sem akar eltávolodni.
A nyíregyházi színház kétnapos, hat előadásból álló „menüt” tálalt fel: három nagyszínpadi, két kamaraszínházi és egy stúdió-előadást ajánlott megtekintésre, kritikai megméretésre.
…egy operaprodukció akkor tud igazán sikert aratni, ha a társadalmi gondolkodás részévé tud válni. Ljubimov Don Giovannijának nagyon is sikerült.
Fesztbaum véletlenségből mindig túlnő a szerepen, mindig árnyalatnyit mókásabb, sunyibb, csinovnyikabb, groteszkebb, perverzebb az illedelmesen háttérben maradó epizodistánál.
Egy táncos harminc-harmincöt éves korára éri el teljesítőképessége maximumát, negyvenéves kora után pedig már legfeljebb néhány évig, és akkor is csak kínnal-keservvel képes fenntartani színpadképességét.
Vajon elérik ezek a sorok (esetleg az egész könyv?) azokat a bizonyos mindenkori művészeti tanácsadókat, és megteremtődnek végre (a „hungarikumok” és kultúrhaknigruppok ellenében) a valódi művészi munka feltételei?
…szinte mindegyik előadás középpontjában a testi-lelki erőszak legváltozatosabb formái álltak, kínzók és megkínzottak, fogvatartók és foglyok vallottak valós vagy elképzelt emlékeikről a nagy nyilvánosság előtt.
A fesztivál jelen pillanatban azzal küzd, hogy megtalálja és újradefiniálja a helyét, egy olyan országban, amely a délszláv háborúk ideológiai, morális és gazdasági veszteseként óriási hátrányban van a volt Jugoszlávia nemzetállamaival szemben.
A szerző-rendező általában nem készen hozott drámával érkezik, inkább kérdésekkel, témákkal, problémákkal bombázza színészeit, akiknek nem csupán ötleteikkel, de teljes személyiségükkel, világnézetükkel, politikai nézeteikkel kell jelen lenniük.