MAGYAR JÁTÉKSZÍN Hermann Zoltán: Pillanatkép Fényevők a Katonában PORTRÉ Forgách András: Aser, Ascer, Ascher POLITIKAI SZÍNHÁZ Lakner Zoltán: Fojtás és kötés A kurzusszínházról Váradi Júlia: Menni vagy maradni? A magyar színház a német sajtóban A színház állami monopólium Pavel Rudnyevvel Toma Andrea beszélgetetett OPERA-VITA Halász Péter: Az „értelmes” és az „értelmetlen” operajátszásról INTERJÚ A párbeszéd […]
A színpadi történés irreverzibilitása egy sajátos, politikai(-filozófiai) metaforává válik: végső soron az életünket nem tudjuk újrajátszani, az elvesztegetett – mit is? – rendszerváltást nem tudjuk újrajátszani.
Ez Ascher művészi fegyvertárának egyik legfontosabb kelléke: a sebészien okos elemzés, egyfajta szándékos, tudatos slampossággal keverve…
A teátrumok egy teátrális hatalom felvonulási területévé váltak. A politikai színház néhány jelenkori összefüggését járjuk körül teoretikusan és praktikusan ebben és a következő számban. Alább Lakner Zoltán mai magyar helyzetfelmérése, egy orosz kritikussal készült interjú és a berlini magyar színházi fesztivál ottani visszhangja olvasható. Júliusban Kricsfalusi Beatrix, Tamás Pál, Barbara Gronau írásai következnek, továbbá sajtószemle […]
A Berliner Zeitung kolumnistája, Doris Meierhenrich meglepve tapasztalja a fesztivál első és második napján, hogy egészen más, sokkal lazább és vidámabb a hangulat, mint amire az ember számított, ismerve a nehezen elviselhető magyarországi állapotokat.
Oroszországban pedig gyakorlatilag nincs színházi sajtó, a médiából teljesen hiányzik a színház értelmező megközelítése. A liberális gondolkodásúak maguk élvezkednek az efféle jelenségek megfigyelésében…
Számomra a kérdés sosem az, hogy ún. „rendezői” vagy ún. „hagyományos” opera-előadást látok-e, hanem hogy megérint-e engem érzelmileg vagy intellektuálisan (legjobb esetben mindkét módon) a produkció.
Kérdezgetnem kellett volna, hogy melyik színház melyik társasághoz tartozik?
Amikor kategorizálunk, hogy hú, ez most népszínház, hú, ez viszont művészszínház, azt felejtjük el, hogy az emberek különböző érzelmi-érettségi szinten vannak. És ez nem lehet sértő senki számára.
Rákaptam, hogy foglalkozzam a szöveggel, mert érdekelt, hogy mit kezd a színész a hangjával, hogyan juttatható el az üzenet a nézőhöz, és ezt hogyan tudom a testi kifejezéssel párosítani.
Kíváncsi voltam például arra, hogyan jelenhet meg a ready-made a táncban: a nézőket ugyanúgy sokkolta a Makarena című dal a The Show Must Go On című táncelőadásunkban, mint a Duchamp által kiállított vécékagyló a múzeumi látogatókat.
Válogatási kritérium, összefoglaló eszme, esztétikai vagy szellemi igény deklaráltan nincs a kínálatban, de ez legyen a legnagyobb baj…
