TARTALOMJEGYZÉK TÖBBHANGÚ KRITIKA Előszó a többhangú kritikához Kísérlet egy új színházkritikai műfajra Margócsy István: Hogyan született meg a Margináliák ötlete? Kovács Bea: Cricital mess A változatos kortárs színházkritikáról Ady Mária: Egy széthullás margójára William Shakespeare: Lear király Kommentár: Stuber Andrea, Nánay István Rádai Andrea: Jöjjön el mindenkinek a saját országa Stúdió „K” Színház: Határaink Kommentár: […]
Nem azt állítjuk, hogy többé nem léteznek értékek, és minden relatív. Hanem azt keressük, hogy a több hang, egymás gondolatainak megismerése (ami egyre kevésbé tapasztalható) milyen többlettel jár. Mit tanulhatunk egymástól.
…teremtsünk olyan dialogikus formát, melyben az élesen és köntörfalazás nélkül kimondott egyéni vélemények rögtön a rájuk adott reflexiókkal együtt jelennek meg…
…mihez kezdett és mihez kezdhet a kortárs kritika azokkal a mediális és szemléletbeli változásokkal, amelyek az új média korában, az egyoldalú kommunikáció hegemóniáját megbontó közlésáradatban pillanatnyilag állandónak bizonyulnak? A 2009 óta működő internetes prezentációkészítő szoftver, a Prezi mára megkerülhetetlen kommunikációs platformmá nőtte ki magát; népszerűsége töretlen és a legszkeptikusabbak számára is indokolt. A Prezinek ugyanis […]
Már egyszer végigolvastam ezt a gondolatgazdag írást, tehát tudom, hogy egyetlen olyan momentum van benne, amelynek igazságát vitatnám: énszerintem az spenót.
A fekete-fehér világban az árnyalt személyiség állandó konfrontációba kerül környezetével, a világgal, önmagával. Szükségszerűen alkalmazkodik az őt körülvevő közeghez, gondolkodásából az árnyalatok eltűnnek.
Szarka Tamás művének világrendjében, ahogyan az Éden földön cím is sejteti, még rétegzettebb a bipolaritás: szemben áll egymással az égi és a földi, az állati és az emberi, az örök és a mulandó.
…mindenki mindent egyetlen hangon, egyetlen indulattal, nagyon megcsinálja egyetlen tollvonással megrajzolt jellemét…
…az új, sikeres megoldások önbizalmat adnak a nézőknek, a történet megközelíthető, sőt alakítható lesz, a fórum révén megvalósul a színházi forma demokratikus volta.
„Dobog a szív alatti szív, zubog a hang alatti szó, / hidak alatti örvény, mondat alatti mondat: / mit visz a felduzzadt vizű, mély folyó, / redőzött, bolyongó ágya mit sodorhat?”
Lehet, hogy az alkotó a „magasrendű” bölcselkedés helyett inkább nyitva hagyja a kaput, ami mögött tényleg és egyszerűen zombikat látni. Félelmetes?
Az előadás minden mozzanatában érezni a játék és komolyság, az ökörködés és professzionalizmus jóleső kettősségét, ahogyan gondolati szinten is tetten érhető ugyanez a feszültség.
