Napról napra

A beágyazott kritika tulajdonképpen a közönség és a színház közelítéséhez lehetne egyfajta segítség.

TARTALOMJEGYZÉK

Bodó Viktor Koldusoperája nem tesz mást a Brecht-csapat parafrázisával, mint amit Brechték tettek az eredeti Gay‒Pepusch-művel.

Engem sikerült provokálniuk: mély empátiával szemlélve a helyzetet, nem szabadulva a hatása alól, szabályos fizikai rosszullétet éreztem, átfutott az agyamon, hogy távozom, de az is, hogy közbelépek, leállítom az előadást, és megmentem a lányt.

Spiró György színművét Máté Gábor rendezésében a Teatr Dramatyczny mutatta be. A napló első részét márciusi számunkban közöltük.

Az előadás már az első pillanatokban sejteti, hogy fő témája, vezérfonala a színház.

Minden, amit a színházról megtanultam pró és kontra, és minden kérdésem, ami a színházzal kapcsolatban megfogalmazódott, mind a Vígszínházhoz köthető.

Nálunk még mindig nincsen a köztudatban, hogy a színházpedagógia mennyire fontos, hogy mennyi ága van.

Egyáltalán nem örülök, ha valami nem tetszik, és még kevésbé szeretem ezt megírni. Ilyenkor mindig lelkiismeret-furdalásom van, és azt remélem, kiderül, hogy tévedtem. Kisebb veszteség az emberiségnek, ha egyedül én tévedek, másfél-két órányi befogadás után, mint ha egy csapat hetekig, hónapokig együtt dolgozó ember.

…mintha manapság minden csak a pozíció és befolyás (valamint a vele járó, lenyúlható pénz) megszerzéséről-megtartásáról (ezért kell jól csengő, „csillogó-villogó” premierekkel előállni), nem pedig a feladat elvégzéséről, a tárgy megmunkálásáról szólna.

A tánc valójában nem más, mint zene: anélkül, hogy a koreográfus különösebb figyelmet fordítana rá, a táncosok mozdulatai önkéntelenül is zenei struktúraként kezdenek el működni, és a táncból végül zenei esemény születik.

A fesztiváligazgató kérdésemre elmondja: a független, alternatív vagy underground jelzőket nem véletlenül nem találom a fesztivál szóróanyagain.