Napról napra

TARTALOMJEGYZÉK

– A valóságban is minden jóra fordul? – A valóságban? Nem. Sajnos nem. – Akkor ez egy nem igazi mese volt? – Dehogynem. Azt jelenti, hogy mi mind a ketten nagyon-nagyon akarjuk, hogy a valóságban is jóra forduljon minden. – Én is nagyon-nagyon akarom. Te mondtad, hogy nagyon-nagyon kell akarni. Akkor is, ha nem biztos, […]

Vajon ma hány olyan előadás, alakítás, tervezés, rendezés születik, amit maradandónak, mérföldkőnek, emlékezetesnek, tehát kulturális értéknek tekinthetünk? Vajon a mai színházi rendszer, a finanszírozás, a fenntartás módja, a szakmai és közigazgatási irányítás segíti-e a művészetet abban, hogy ennek az elvárásnak megfelelhessen?

A mindenkori hatalom politikai színezete és a közösségi hagyományok felől nézve megkülönböztethető egy szociális és egy piaci megoldási irány.

…amellett nem lehet szó nélkül elmenni, ha egy színház előadásai silányak voltak, a nézőket nem érdekelték, a kritika lehúzta őket, és a fenntartóval való párbeszéd során a vezetés nem volt nyitott arra, hogy mindezen változtasson. Ennek biztosan lenne következménye, de szerencsére jelenleg nincs ilyen fővárosi színház.

Azok is, akik másfajta színházideálban gondolkodnak, többnyire egyetértenek velünk abban, hogy a színháznak társadalmi ügyekről kell beszélnie. Ez olyannyira nem új gondolat, hogy sok ezer éve ezért jött létre, és emiatt tudott fennmaradni a színház.

Felvetődik a kérdés, hogy egy szórakoztató zenés színház, amely ráadásul jelentős számban musicaleket tart műsoron, miért kap nemzeti minősítést és kiemelt támogatást.

1985-ben a Színikritikusok Díjának szavazásán még kimagasló kaposvári előadás nélkül is taroltak a vidéki színházak. Szolnok, Eger, Tatabánya, Pécs színházaiban is volt egy-egy kategóriagyőztes teljesítmény. 2015-ben az összes (!) lehetséges szavazatnak csak alig 6 százaléka jutalmazott vidéki színházakban realizálódott teljesítményt.

A kortárs tánc dekonstruktivistái nem látszódnak ezekben a városokban.

Nagyon szeretem, hogy a színházban úgy lehet csatlakozni mások elképzeléseihez, hogy önmagamat se veszítem el bennük.

Lehet, hogy már korszerűtlen ezt gondolni, hiszen a színház valóban performatívabb lett. Ugyanakkor mostanában többször hallom, hogy egyesek mindinkább térnek vissza a klasszikusokhoz: szerzőkhöz, játékmódokhoz. Színészként persze azt is meg kell oldani, hogy itt is és ott is legyek.

…a színházban dolgozó emberek életéről van szó, és arról, hogy a színház jelenthet-e még egyáltalán valamit a társadalom számára?! A legtöbb fiatal színházi embernek, akivel beszélgetek, elege van ezekből a hierarchikus struktúrákból, egész egyszerűen azért, mert nem lehet kibírni. Közösségi hálózatokat hoznak létre, és más eszközöket keresnek. A meglévő színház tartálya ezen a ponton léket […]