Napról napra

2018 februárjában ünnepeltük lapunk egykori főszerkesztő-helyettesének, a Színház Alapítvány kuratóriuma elnökének, kedves tanárunknak és kollégánknak a 80. születésnapját. Fodor Tamás színházrendező és Nánay István színikritikus 2012. március 29-én vette át a Független Előadó-művészek Szövetségének életműdíját. Ebből az alkalomból Angelus Iván beszélgetett velük egy készülő kötet számára. Ebből közlünk részletet.

Albert Dorottya (1992) műfordító, kritikus, egyetemi hallgató, Budapesten él Albert Mária (1968) a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem adjunktusa, fordító Angelus Iván (1953) színházi ember, táncos, rendező, pedagógus, a Budapest Kortárstánc Főiskola alapító rektora, Pilisszentkereszten él Bálint Orsolya (1978) újságíró, Budapesten él Boros Kinga (1982) teatrológus, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem oktatója, Csíkszeredában él Fáy Miklós (1964) kritikus, […]

A kortárs tánc az elmúlt évtizedekben új, autonóm médiumra talált a mozgóképben, ami oda-vissza hat mind a tánc-, mind a filmművészet jelenére. A ma készülő táncfilmek nagy többsége már nem meglévő táncelőadások filmes adaptációját jelenti, hanem olyan koreografikus mozgóképet takar, amelynek nincs és nem is volt színpadi változata.

A dán Lind munkája elsősorban a jelenre koncentrál, s egy professzionális táncosi életút fordulópontjának dokumentálását vállalja. A horvát Stojević ellenben egy élet teljességének felidézésére törekszik, így a múltat ugyanolyan súllyal és terjedelemben idézi fel, mint a jelent. S mindkét rendező a szakmai pálya mellett a művészek magánéletét sem kezeli tabuként, sőt, miután táncosnőkről van szó, […]

Sokféle módon közelíthetünk a koreografikus mozgóképekhez. Tekinthetjük a filmtörténeti kánon részeként műfaji filmnek. Vagy állíthatjuk, hogy a film története egyúttal a táncfilm[1] története is (Erin Brannigan). Gondolhatjuk valamiféle „hangoltságnak” vagy „karakterjegynek”, ami a mozgókép médiumának kommerciális és artisztikus területén is tetten érhető, a reklámoktól a videojátékokon át az experimentális filmig vagy a mozgóképet felhasználó táncszínházi […]

Hú, de rossz most Polgár Csaba. Nem úgy rossz, hogy mit is művel, hanem ahogy kiment az előadás alól a világ, a friss hatás, a tét meg az izgalom, ki ne mondd, a politika, ő mintha megakadt volna a levegőben. Azt játssza, hogy hogyan is játszotta, amikor mindez még friss volt, amikor elismerően bólintott az […]

Először a kiszolgáltatottság érzése kezdett el működni. „Menjetek haza!” – ordítja nyitásként a közönségnek a nézőtér hátteréből érkező, fehér nadrágot és atlétatrikót viselő Cinna (Szűcs Ervin). És tényleg, magára vessen, aki marad: itt mészárlás lesz, kínzatások, borzalmak, káosz, nagy emberek csúfos bukása. Mi, nézők azonban maradunk, megvettük a jegyünket, beültünk a helyünkre – én, bónuszként, […]

Az ördög próbája című marosvásárhelyi előadásban nyújtott alakításáért 2015-ben a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat kapta a Román Színházi Szövetség (UNITER) gáláján. Berekméri Katalin egyszerre alapember és „csendestárs” a Tompa Miklós Társulatban: szakmai sikere nem olyan zajos, mint férfi kollégái esetében sokszor, de akár Adélt játssza Az üvegcipőben, akár mellékszereplő a Retromadár… harmincfős szereposztásában, alakítása […]

Az őszi termésből 2017. december elején négynapos miniévad szerveződött, amely a többnyire esetlegesen szervezett vendégjátékok mellett a másik „mesterségesen természetes” alkalom arra, hogy a társulat az állandó közönségén kívüli kíváncsi szemeknek is megmutassa önmagát. Itt még a kritikus is szívesen látott, sőt invitált vendég, bár ez alighanem csak a hazai szakma ellenséges beidegződései felől tűnik […]

A kecskeméti színház idei bemutatói közül a Csárdáskirálynő és A képzelt beteg is Mohácsiék köpönyegét hordja magán. A nézőteret azonban nem lengi be a levendulaszag, mert Béres Attila és Rusznyák Gábor újrafazonírozták az alapanyagokat. A végeredményt maradéktalanul élvezi a szűz szemű közönség, és az pedig, aki a megátalkodott, sokat látott törpe minoritáshoz tartozik – a […]

Frunză visszafogott, a szöveget és a színészi játékot érvényesülni engedő hozzáállással látszik dolgozni. Elsősorban reprezentálja Tony Kushner szövegét, de azt gondolom, van annak jelentősége, hogy ez az előadás éppen itt és éppen most jött létre. Frunză ugyanis rendezőként nem kell semmit sem csináljon ahhoz, hogy a néző ijesztően aktuálisnak érezze a nyolcvanas évek Amerikáját, a […]

Fekete Ádám (ha lehet ezt a sokszorosan elkoptatott kifejezést alkalmazni a helyzetre mindenfajta irónia nélkül) szinte „üstökösként tűnt fel” a hazai színházi életben színészként, íróként, dramaturgként vagy éppen rendezőként; első szerzői színházi előadásának szigorúan véve a 2015-ben bemutatott Csoportkép oroszlán nélkül tekinthető. A legalább háromórás Csoportkép annak idején végletesen megosztotta közönségét, sokan – ami a […]