Napról napra

Hogyan hat vissza a családi életre, ha két színházi alkotó nemcsak munkatársként dolgozik együtt, de egy családot is alkot? Melyek ennek az élethelyzetnek az előnyei és a nehézségei? Erről beszélgetett KISS-VÉGH EMŐKE színésszel és ÖRDÖG TAMÁS színész-rendezővel, TÖRÖK-ILLYÉS ORSOLYA és HAJDU SZABOLCS színház- és filmcsinálókkal, valamint DÁNYI VIKTÓRIA és BAKÓ TAMÁS táncosokkal PROICS LILLA.

Az európai táncművészetben szinte a kezdetektől megfigyelhető két, látszólag egymással ellentétes jelenség, amelyek hosszú távon egyensúlyi állapotot hoztak létre. A hivatás, a mesterség gyakran családi örökségként hagyományozódott generációról generációra, mint a Taglioni, a Petipa,[1] a Bournonville vagy a Messzerer dinasztia esetében,[2] és a famíliák gyakran össze is kapcsolódtak egymással (például Petipa lánya, Marie feleségül ment […]

Kiterjedt vizsgálatok hiányában meg kell elégednünk néhány jellegzetesnek ítélt minta bemutatásával, melyek szemléletesen reprezentálják a színészcsaládok mindennapjait, s talán további kutatásra serkentenek.

Szombathely életében a színház akarása, vagy inkább a színház akarásának nyilvános megfogalmazása összekapcsolódott – bizonyos szempontból szinte egyet jelentett – a rendszerváltással. A színházalapítás a kilencvenes évek elejétől folyamatosan napirenden volt a város életében, mind a politika, mind az erejét próbálgató civil élet szintjén. De körülbelül másfél évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy feltűnjön a szombathelyi […]

Hogyan élhetjük túl József Attilát? Pontosabban hogyan élhet túl József Attila korszakokat, nemzedékeket? Az 1936-ban írt Szabad-ötletek jegyzékének kérdésekkel, kételyekkel övezett besorolása, 1938-tól datálható töredékes közreadásai, majd a teljes szöveg nyilvánosságra kerülése, szamizdatban, hibás változatokban való terjedése már önmagában izgalmas történet József Attila életművén belül és a költő kultuszában. Az „anyag” a terápiás szándékkal írt […]

A Sztalker Csoport sok szempontból máshogy viselkedik, mint kortárs pályatársaik, akiktől egyaránt különböznek kérdésfelvetéseikben, témaválasztásukban, deklarált értékeikben vagy formanyelvükben, ez pedig könnyen heves érzelmeket is kiválthat. Erős víziójuk van a világról, és manapság kevés az olyan alkotócsoport, amelyik ennyire nyíltan és határozottan, manifesztumszerűen kommunikálja krédóját, esztétikai és világrendbeli értékeit.

Hajdanán a Nemzetit megelőzve a Víggel rivalizált, ma már jó ideje az Operettszínház mellett a magyar musicaljátszás zászlóshajója, valamint a Játékszín nagy testvére. A nevétől rég elidegenedett praxisú Madách mostanság leginkább azt kutatja, „mi kell a jó zenés színházhoz”. Így aztán voltaképp nem is olyan meglepő, hogy a teátrum jelenkori történetének alkalmasint legfontosabb főeleme nem […]

A jövőre negyvenedik születésnapját ünneplő Soltis Lajos Színház története meglehetősen rendhagyó. Esetükben nem nagyon működnek az olyan kategóriák, mint amatőr, alternatív, független vagy kőszínház. Falusi színjátszókként kezdték Sitkén, mára színházépülettel, repertoárral és hivatásos színészekkel rendelkező társulat lett belőlük. Mindezt egy 10 000 lakosú vasi kisvárosban, Celldömölkön tudták megvalósítani.[1]

Sok vihart kavart tavaly a szegedi igazgatóváltás. Elsősorban a váltás módja, kivált Gyüdi Sándor korrektnek a legnagyobb jóindulattal sem mondható „kettős szerepvállalása” okán (a színház korábbi igazgatója újra pályázott a tisztségre, ugyanakkor Barnák László konkurens pályázatában a zeneigazgatói poszt várományosaként szerepelt). Kevesebb szó esett arról, hogy a teátrum profiljában, műsorpolitikájában, illetve a megvalósítandó bemutatók színvonalában […]

„Hiszek benne, hogy a táncdramaturgia az egyén teljes anatómiájának újraformálását is magában foglalja, nemcsak a szemet (a nézést), hanem a testet is.” André Lepecki

A kortárstánc-előadások dramaturgiai kihívásairól Peer Krisztián költővel, valamint Zsigó Anna és Szabó-Székely Ármin dramaturgokkal Török Ákos beszélgetett.

Mácsai István festőművész pályájának ismerői bizonyosan hallottak szakmai körökben az életmű karakterisztikumának tekintett Oroszlán című festményéről. A pesti gangos ház lakásának előszoba-kövezetén flangáló vadállat persze több mint képzettársítás. A bárhol, bármikor felbukkanó fenyegetettség szimbóluma. A kép 1961-ben, Pál fia születésének évében került vászonra.