Category Archives

Archive of posts published in the category: 2020. február, Folyóirat

Rekorder direktor

Tompa Gábor rendezőt Nánay István kérdezte

Nem sok emberről mondható el, hogy harminc éve áll egy társulat élén, de TOMPA GÁBORról igen, akit 1990. november 1-én nevezett ki Andrei Pleșu kulturális miniszter a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójának. Pár nappal az Európai Színházak Uniójának kolozsvári fesztiválja után, a Pesti Színház II. Richárdjának főpróbahetén erről a három évtizedről faggatta őt NÁNAY ISTVÁN.

Adorjáni Panna: A közösségteremtő színház nyomában

Erika Fischer-Lichte Theatre, Sacrifice, Ritual: Exploring forms of political theatre című könyvéről

Van valami olyan potenciál a színházban, ami miatt gyakran úgy érezzük – legalábbis mi, a dolgozói –, hogy valóságos változást képes előidézni mind az alkotók, mind pedig a nézők életében. Erika Fischer-Lichte 2005-ben megjelent könyve, a Theatre, Sacrifice, Ritual: Exploring forms of political theatre (Színház, áldozat, rítus: Kutatás a politikus színházi formákról) ezt a lehetőséget…

A 2019-ES ÉV (LII. ÉVFOLYAM) TARTALOMJEGYZÉKE

A Színikritikusok Díja 2018/2019   10/2 A 2018. évi tartalomjegyzék   2/53 CIKK, TANULMÁNY, ESSZÉ ADORJÁNI PANNA–TASNÁDI ISTVÁN Nem a sikernek van receptje, hanem a népszerűségnek   12/2 Levélváltás Barabási Albert-László A képlet című könyve apropóján ALBERT DOROTTYA A probléma barátja   4/29 A táncdramaturgia kontextusáról és diskurzusáról Az én rendszerváltó előadásom   11/2 Körkérdés: Barda Beáta, Bérczes László, Darida…

Kovács Bea: Trash: a ciki az új cool

Fogalommeghatározás több tételben

Amikor az ízlés és a kultúra plafonálódik, megjelenik a trash, és mindaz, amit cikinek, szégyellnivalónak, gáznak, gagyinak, trének és nevetségesnek tartunk, hirtelen inspirációforrásként kezd működni. A trash szó szerint szemetet jelent, átvitt értelemben az haute couture, a magaskultúra és a magasművészet érméjének másik oldalát jelöli.

Fritz Gergely: Utazás a kuka mélyére

Trash- és campesztétika a kortárs magyar színházban

Felruházható-e értékkel a szemét, az ürülék, a melléktermék, formálható-e esztétika az ocsmányságtól átitatott szennyből és bármiből, amit alantasnak címkézünk fel? A trash és a camp esztétikai irányzatként a művészet számos ágában jelen van, ez alól a színház sem kivétel.

Szász Emese: Vigyázz, tyúkszar, elcsúszol!

Trash a kortárs táncban

Csillámporos, meztelen testek, innen-onnan kikandikáló nemi szervek, latex, szőrme, óvszer, fekália, tudatmódosítás, pornó – ezek a dolgok tíz éve még elképzelhetetlenek voltak a (tánc)színpadon, ma mégis mindennél menőbbek.

Csabai Máté: Nem mű-hűség, hanem igazi

Kovalik Balázs-portré

Amikor 2001-ben Kovalik Balázs egy ismeretlen, a műfaji kánonba soha be nem került művet, Poulenc Tiresias keblei című operáját rendezte meg a Zeneakadémia operaszakosainak Szentendrén, majdnem hatvanöt éve volt műsoron a Bohémélet Nádasdy Kálmán rendezésében az Operában. Azóta ez a szám majd hússzal nőtt, és 2019 karácsonyán is felfelé futott. Közben Kovalik Balázs tizenhét év…

Zenéje csak a tömegnek van

Kovalik Balázs rendezővel Rácz Judit beszélgetett

A Lót – Szodomában kövérebb a fű Térey János utolsó darabja, amely Kovalik Balázs felkérésére született. Végül író és rendező már nem tudták egyeztetni, hogy ki mit hogyan gondolt. A rendező itt van velünk, de ő meg nem szereti elemezni saját rendezéseit. Azért azt elmondja, hogy mit gondol a darab vonatkozásában a hitről, és miért…

Muntag Vince: Isten, város, én

Térey János: Lót – Szodomában kövérebb a fű, Örkény Színház

Többhangú kritika Gubán Mária és Urbán Balázs kommentárjával Amikor megszületett a megegyezés az Örkény Színház és Térey János között a Lót – Szodomában kövérebb a fű megírásáról és bemutatásáról, senki sem sejthette, hogy az író utolsó munkája lesz ez. A haláleset máig nehezen felfogható váratlansága miatt kézenfekvőnek tűnhet a kérdés, hogy vajon a bemutatott szöveg…

Gabnai Katalin – Hodászi Ádám: Az oviban a harci helyzet

Négykezes kritika a Pesti Színház II. Richárdjáról

Nagy pillanatokra, nagy hősökre, nagy formátumokra nem biztos, hogy szükség van. Ahogy láttunk már nagyon sok kábítószeres tripet is, ócska jellemeket, véglényeket, a kisember elmúlását. Mintha az előadás e két végpont között keresné a saját Shakespeare-olvasatát. Ahol megfér egymás mellett a fennköltség, a pátosz és a hétköznapi, a semmilyen, a zsigeri.