Ami ekkor/itt jelent meg: 2020. január, Folyóirat

Réz Anna: Vétkes hőseink

Erkölcsileg nehezen kezelhető botrányokról

Egyetemista éveim alatt egy hamvába holt projekt keretében fel kellett dolgoznom egy, a pókerről szóló oktatókönyvet. A könyvben – ahogy az ilyenekben általában – volt egy rakás játszmaelemzés: adott a játéknak egy kimerevített pillanata, a szerző pedig elmondja, hogy ebben a helyzetben mi lenne a helyes lépés a játékos részéről. Az egyik példa egy különösen…

Tillmann Ármin: A Handke-jelenség

Peter Handke politikai profilja kellően immerzív ahhoz, hogy óvatlanul belemerüljünk a szerzői individualitásba. A moralizáló hangvételű műkritikák tömkelege gyakran a képzelőerő szabadságának, a distancia és elsősorban a tényleges probléma valódi ismeretének hiánya miatt egyfajta magasztos információátadásra szorítkozik.[1]

Kiss Ilona: Sztálin teste, Bulgakov drámája

A „Sztálin-dráma” keletkezéstörténetéhez

Kollaboránsok – ez a címe John Hodge nagy sikerű színdarabjának (2011, London), amelyben Bulgakov Batum című drámájának „alternatív” keletkezéstörténetét rekonstruálja a fergeteges komédiától a kegyetlen abszurdon át a történelmi tragédiáig terjedő skálán. A kísérlet azért is figyelemre méltó, mert a fonákjáról mutatja meg a Batum hol agyonhallgatott, hol túlhangsúlyozott ellentmondásait. Ezekre a kérdésekre keressük a…

Fuchs Lívia: Rettegve, gátlástalanul, vakon?

Szeplők életműveken: Jerome Robbins, Agrippina Vaganova, Serge Lifar, Lábán Rudolf

A színház- és zenetörténeti – hogy csak a tánccal legszorosabb szimbiózisban létező művészeti területek párhuzamára utaljak – emlékezethez hasonlóan a tánctörténet is számon tartja, ahogyan egy művészileg megkérdőjelezhetetlen életműre árnyékot vet az alkotó, előadó vagy pedagógus egy-egy morálisan aligha védhető tette.

A #metoo után

Amikor elkezdtük tervezni ezt a fókuszt, még fogalmunk sem lehetett arról, hogy 2019 végén a budapesti Katona József Színház példaértékű lépést tesz: elbocsátja Gothár Pétert, akiről mint zaklatóról egy áldozata bejelentést tett, ezért életbe lépett a színház belső eljárásrendje, és a rendezőt a folyamat végén kitiltották a színház területéről. Ismét zárójelbe került azonban a #metoo…

Tudatosan, felelősséggel kezelendő

Biztonságos terek: Rihay-Kovács Zitával és Deres Kornéliával (FESZ) Proics Lilla beszélgetett

Hogyan tud „jól” válaszolni a szakma a színházon belüli hatalmi visszaélésekre, zaklatásokra, és mi ezeknek a kiváltó oka? A Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) által kidolgozott, és egy konferencia keretében elindított  biztonsagosterek.hu program apropóján az esemény szervezőivel, RIHAY-KOVÁCS ZITÁval és DERES KORNÉLIÁval beszélgetett PROICS LILLA.

Simon-Hatala Boglárka: Vékony jég

Hatalmi visszaélés és válságtünetek a német színházi struktúrában

„Elvillan a gyors szándék, hogyha nem Száguld vele a tett.” W. Shakespeare: Macbeth, IV. felvonás, I. szín Az utóbbi évtizedben Thomas Schmidt a német előadó-művészeti intézményrendszer egyik legjelentősebb kutatójává vált. Weimarban a Nemzeti Színházban 2003-tól gazdasági igazgató, 2011–2013 között intendáns volt, de korábban dolgozott a független szcénában is. Intézményvezetőként a nevéhez fűződik az úgynevezett Weimar-modell…

Artner Szilvia Sisso: Testképviselet

Az évad szörnyei

Hatalommal való visszaélésektől hangos ismét a színházi szakma – talán most úgy, hogy ez szélesebb társadalmi dialógusra teremt lehetőséget, és nem csak a jéghegy csúcsát kaparássza. Ám arról sem szabad elfeledkezni közben, hogy hatalom a média is – a kritikától a videóblogig –, amellyel szintén vissza lehet élni. Például a más kontextusba helyezéssel, ami különösen…

Magunkról elmondott történetek

Nemzetiségi Színházak Kollokviuma – Gyergyószentmiklós

Nevének megfelelőn a Romániában élő nemzeti kisebbségek színházi rendezvénye a Gyergyószentmiklóson kétévente jelentkező Kollokvium. A szervezését 2001 óta felvállaló legkisebb erdélyi repertoárszínház, a Figura Stúdió Színház azonban rugalmasan tágítja az 1978-ban gründolt, a rendszerváltás után két nekifutásból újraélesztett fesztivál örökölt koncepcióját: a Kollokviumra rendszeresen meghívják más országok egy-egy kisebbségi magyar társulatát, a többségében magyarok lakta…

Bálint Orsolya: Beszólások és kiszólások

Hodworks–Unusual Symptoms: Coexist – Trafó

Bár földrajzilag eltávolodott Magyarországtól, koreográfusi komfortzónáján belül maradt Hód Adrienn a német Unusual Symptoms társulattal készített darabjában, amelyet a májusi brémai ősbemutató után novemberben a Trafó is műsorára tűzött. Komfortzóna alatt itt azt értem, hogy saját Jolly Jokerjeit is játékba vihette: táncosai közül Molnár Csabát, Jessica Simetet, továbbá a soundtracket keverő Gryllus Ábrist és a…