Napról napra

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) alapítványi kuratóriumának tagjait a közvélemény – az egyetem oktatóihoz és hallgatóihoz hasonlóan – 2020. július 31-én ismerhette meg a sajtóból. A névsorban egyetlen olyan személy neve sem szerepelt, akiket az egyetem javasolt. Alábbi történeti összeállításunk európai művészeti egyetemek, művészek és intézmények tiltakozó akcióinak, illetve felsőoktatási intézmények einstandolásának példáiból merít. […]

Nem így terveztük. Szeptemberi számunkban a tavasszal elindított művészeti felsőoktatási sorozatunk harmadik része következett volna – afféle szabad vízióként vagy utópiaként – a színházi felsőoktatás jövőjéről, de alánk jött a valóság: az SZFE elleni nyílt politikai hadjárat, ezért bizonytalan időre elnapoltuk a tervünket. Még a látszatát is kerülni szerettük volna annak, hogy háttérmuzsikálunk a NER […]

Szeptember 1-jével nagy változások elé néz a Színház- és Filmművészeti Egyetem: a modellváltás önmagában nem kellene hogy veszélyeztessen egy felsőoktatási intézményt, a vezetőség bizonyos korábbi jelek miatt mégis rendkívül sötéten látja a jövőt. KOVÁCS BÁLINT ennek okait ismerteti.

Az SZFE-n készülődő, konkrét szakmai elemeket egyelőre nem tartalmazó változásoknak nemcsak kritikusai, üdvözlői is vannak – elsősorban az MTT tagszínházainak vezetői között. De milyen színházképet mutat a budapesti képzés szakember-kibocsátásából nem (?) részesülő vidéki színházak 2020/21-es évada? És hogyan jutottunk idáig?

I. A felismerés A 2020-as karanténhónapokban, a bezárt színházak és az online színészképzés kialakulásának idején rendre elénk került a színházművészet egyik ismerős, alapfogalomként használt kifejezése: az önismeret. Az „offline” színészképzés, mióta csak létezik, személyes és csoportos interakciókra épült, és ennek a természetes gyakorlatnak némileg reflektálatlanul vált részévé az a látszólagos konszenzus, amely szerint a színház […]

2020. március 13-án Magyarországon is bezártak a színházak: lehetetlenné vált a fizikai együttléten alapuló színházi forma, és a magyar színházi alkotók többsége is elkezdte közvetítő csatornának használni az internetet. Az új – neutrálisan – jelenségeknek egyelőre még nincs nevük, de a megnevezéssel való próbálkozás közben nagyon hamar kialakult két, egymással szembenálló álláspont.

Rendszerint hallgatólagos alapelv a színházi szakírásban, hogy az előadás-felvételt nem tekintjük reflexióra érdemes művészeti produktumnak. Mert amit nem a saját szemünkkel látunk, hanem a kameraállásnak kiszolgáltatva, arról nem szólhatunk hiteles tanúként. A március közepén beállt pandémiás helyzet azonban derékba kapta a 2019/2020-as színházi évadot, és négy hónapon át nemcsak a kritikusoknak, hanem a nézőknek sem […]

A színháztalanság sivár hónapjai után, de még a teljes újraindulás előtt módomban állt monitoron keresztül megnézni újdonatúj nemzeti színházunk négy bemutatóját. Egyiket ugyan élőben is láttam, de az alábbi négy rövid levélben arról számolok be a bemutatók időrendjében, milyen érzés online formában találkozni az ország közepén dolgozó társulat munkáival. A több kamerával készült, igényes felvételek […]

„A német színház egész Európát ledózeroló uralma után most már végre valami másnak kellene jönni” – mondta 2020. augusztus 13-án Vidnyánszky Attila a Kossuth Rádióban. Lássunk pár szubjektíve kiragadott példát, mit hagyott maga után ez a buldózer az online térben a korona-stream idején!

A londoni Nemzeti Színház honlapját vizsgálgatva egy olyan intézmény képe sejlik fel előttem, amelyik komolyan veszi mindazt, amit a nevéből kiindulva róla feltételezhetünk. Elgondolkodtató, hogy a színházi intézmények kontextusában még lehet trendi a nemzeti név, jelen esetben például azt jelenti, hogy mindenkié.

The show must go on-line – ez lett a mottója az Aerowaves tavaszi táncfesztiváljának, a Spring Forwardnak, amely idén – ráadásul éppen jubileumi, tizedik évfordulóján – a virtuális térbe kényszerült.