Napról napra

Gajdó Tamás (1964) színháztörténész, Budapesten él Kovács Bea (1991) esszéíró, kritikus, a Játéktér szerkesztője, Marosvásárhelyen él Kricsfalusi Beatrix (1975) irodalom- és színháztörténész, a Debreceni Egyetem adjunktusa Lőwy Dániel kutató vegyész, tudományos igazgató, egyetemi tanár, helytörténész, Budapesten él Rachel Merrill Moss (1986) színháztörténész, színikritikus és színházi művész, jelenleg Varsóban él Oana Stoica (1973) színház- és kortárstánc-kritikus, […]

Annak ellenére, hogy a kifejezetten zsidó helyi színházak New Yorkban manapság sokkal kisebb számban vannak jelen, mint a metropolisz dicsőséges jiddis színházi múltjában, máig városszerte érzékelhető a zsidó és jiddis színház befolyása és az irántuk való érdeklődés. Még New York régi „Jiddis Broadway”-ének nyomai is fellelhetők azok számára, akik tudják, hol kell keresni. A Második […]

2021 Pészahján Maia Morgenstern, a bukaresti Állami Zsidó Színház igazgatója gyalázkodó, őt, családját és az általa vezetett intézményt fenyegető e-mailt kapott. A levél éles antiszemitizmusa nagy felháborodást váltott ki, sokan fejezték ki szolidaritásukat a színésznővel és a színházzal.

Jérôme Bel 2019-ben elkötelezte magát amellett, hogy a jövőben alkotótársaival a repülőutak teljes kiiktatásával fogják folytatni munkájukat, amivel jelentős feltűnést keltett a táncosok és koreográfusok – még a nyelvi különbségek által sem korlátozott – mobilitásán alapuló, nemzetközi produkciós házak, turnék és fesztiválok hálózata köré szerveződő kortárstánc-szcénában (és persze még azon túl is).

Kedves Jérôme! Egyszer régen hallottam egy történetet. Miközben tudósok egy csoportja egy vándormadárfaj vonulási útvonalát tanulmányozta, egy furcsaságra lettek figyelmesek: a raj egy része elszakadt a többiektől, és leszállt egy kis szigeten, kockáztatva ezzel az egész faj túlélését. A tudósok végül kiderítették, hogy a szigeten egy idős asszony eteti a madarakat, ezért maradnak ott. Elmentek […]

Esszémben két oldalról közelítek a színház és fenntarthatóság témájához: a hiány narratívája helyett a bőség, a „van” narratíváját választom, és (olykor csekély mennyiségűnek tűnő) példákon keresztül megnézem, hogy környékünkön a színházak és az előadóművészek milyen infrastrukturális és/vagy művészi lépéseket tettek már azon az úton, hogy „zöldebbé” váljanak; illetve megvizsgálom, hogy a digitális média korszakában hogyan […]

A Föld el fog pusztulni, és ez ellen semmit sem tehetünk. A vörösre duzzadó napunk ugyanis előbb egy picit távolabb lök majd magától, azután pedig egy spirális pálya mentén magába szippant. Elgőzölgünk, atomokra és még kisebb részecskékre bomlunk. Ezt persze meg is kellene érni. Néhány évtizeddel korábban a tudósok még unokáink unokáinak korára datálták a […]

A klímakérdés színreviteléről szólva olyan, közelmúltbeli előadásokra hagyatkozom, amelyek egymás mellé helyezve meglehetősen esetleges összképet adnak ki. Kézenfekvő kérdés, hogy a téma iránti érdeklődésen túl mi köti össze őket. És kézenfekvő a válasz, hogy a disztópia és a posztapokaliptikus képzelet – miközben a disztópia (társadalom)kritikai potenciálja az egyes alkotásokban eltérően, a színházi ábrázolási kérdésektől és […]

Az elmúlt három-négy évben Sardar Tagirovsky e lehetőségek nagy részét végigjárta: rendezett Pesten, vidéken és határon túl, dolgozott kőszínházban és független színházban, nagyszínpadon és stúdióban, s miközben számos társulattal működött együtt, saját csapatot (Laboratorium Animae) is verbuvált maga köré. Miközben tartalmi, formai, minőségi szempontból is heterogén produkciók jöttek létre, egyre markánsabban és mind rétegzettebben rajzolódik […]

A két világháború között román közigazgatás alá került Kolozsváron a zsidóság – Gáll Ernő mára szállóigévé vált metaforájával – kettős kisebbségi sorsúvá vált;[1] mind anyanyelvéért, mind vallásáért hátrányos megkülönböztetés érte. Nagy Románia egyik korai antiszemita diáktüntetésére Kolozsváron került sor, 1922. november 29-én: román orvostanhallgatók kezdeményezték, és magyar társaik is csatlakoztak hozzájuk. Összerombolták a Zsidó Nemzeti […]

Ha zsidó színház hazai előzményeit keressük, nem sok sikerrel járunk. Egyetlen adatunk van a Tanácsköztársaság idejéről: „Budapest Főváros Népbiztossága bemutatja Csók György Géza kérvényét, amelyben zsidó nyelvű [sic!] színház engedélyezését kéri. A VIII/1. ügyosztály rámutat arra, hogy a folyamodvány 37 aláírójának túlnyomó többsége burzsoá származású. A maga részéről nem ért egyet a kezdeményezéssel […].”[1]

A Gólem Színház honlapján olvasható bemutatkozó szerint a Gólem elsősorban színház, másodsorban zsidó, harmadsorban budapesti. „A Gólem a zsidóság sok ezer éves hagyományát és kultúráját tekinti alapnak, mindezek mellett tisztában van azzal, hogy Európában, Magyarországon, Budapesten kell teljesítenie kulturális misszióját. […] A Gólem a közösségi színházakkal ellentétben a teljes magyar színházba járó közönséghez szól. Éppen […]