Category Archives

Archive of posts published in the category: 2021. március, Folyóirat

Trencsényi Katalin: The Show Must Go On(line)

Hogyan formálja át a pandémia a brit színházat?

Az erősen önfenntartó, üzleti alapokra épülő brit színházi szakmában (amely egyébként szerves része annak a művészeti és kulturális szolgáltató ágazatnak, amely évente 7,7 milliárd fonttal járul hozzá a gazdasághoz) alapvetés az a szállóige, miszerint „The show must go on!” – azaz előadás semmilyen körülmények között nem maradhat el. Élő ember emlékezetében az, hogy a West…

Néder Panni: Tószínpad, mélygarázs, parkoló

Vírusszínházi körkép Németországból

A koronavírus első hulláma alatt a múltban rögzített előadások online közvetítése helyettesítette a németországi színházak hirtelen felborult műsorát, 2020 nyarától viszont megjelentek a kényszer szülte, újfajta színházi formák.

Dramaturgia II.

Dramaturgiáról szóló tematikus fókuszunk második részében tíz gyakorló, több korosztály hangját is felerősítő dramaturg válaszolt körkérdésünkre, amelyben szűkebb szakmájuknak és a dramaturg státuszának a kortárs színházban betöltött szerepét (szerepváltozásait?) firtattuk. Emellett gondoltunk egy merészet, és kiadtuk tanulmányozásra a dramaturgia ma aktuális trendjeit széltében-hosszában összegző The Routledge Companion to Dramaturgy (2015) című vaskos könyvet néhány, a…

Mi változott?

Körkérdés dramaturgokhoz – a dramaturgiáról

„Ő foglalkozik a szöveggel.” „Külső szem.” „Okos elméleti ember.” Megannyi közhely és féligazság, amit a dramaturg munkájáról gondolni szokás, és ami egyre kevésbé fedi a valóságot. De akkor mit csinál ma egy dramaturg? Változóban van-e a dramaturgia, a dramaturgok szerepe, és ha igen, miben és mennyiben? Ezek azok a kérdések, amelyekre általánosságban aligha lehetséges válaszolni,…

Varga Zsófia: Kell egy meló? Találd fel!

Magda Romanska (szerk.): The Routledge Companion to Dramaturgy

Az elmúlt évtizedek technológiai újításai – az újmédia forradalma, a streaming, az interneten keresztül a hírekhez, eseményekhez való közvetlen és azonnali hozzáférés lehetősége, a kapcsolattartás, a kommunikáció formáinak bővülése, a mesterséges intelligencia kutatása, a robotika, a számítógépes játékok – kiszélesítették a színház fogalmát is. Ezek a változások a színházi dramaturgiát és a dramaturgokat is új…

Upor László: Aki már tegnap

A láthatatlan dramaturg láthatóvá válásáról

(a láthatatlan, amint eltűnik) Úgy tűnik, a láthatatlan dramaturg a múlté. Vagy legalábbis feltűnően előtűnőben vannak a dramaturgok. Persze ez sem így igaz. Tapasztalható bizonyos fáziscsúszás. (Miért pont ebben ne?) Míg bizonyos vidékeken a dramaturg – mint afféle 21. századi színházi szüfrazsett – még bőségesen az egyenjogúságért (sőt: éppenséggel az elfogadásért, a láthatóságért) harcol, addig…

Ahogyan jó lenne dolgozni

Dramaturgia a gyakorlatban

A Routledge dramaturgiakötetből GÁSPÁR ILDIKÓ rendező és három dramaturg munkatársa, ARI-NAGY BARBARA, GYARMATI KATA és KHALED-ABDO SZAIDA a devised módszerrel foglalkozó fejezetet választotta beszélgetésük kiindulópontjául. Szakmai eszmecseréjüket, amelyből a módszer mibenlétéről is sok minden kiderül, kérdésekkel segítettük.

Adorjáni Panna: A dramaturgia mint készség

Amikor 2009-ben beiratkoztam Kolozsváron a dramaturgia szakra, már írtam egy-két drámát annak az ifis színicsoportnak, akikkel az éves egyházi színitalálkozón felléptünk. Akkoriban még nem tudtam, hogy lehet másképp is előadást csinálni, mint szövegből kiindulva, vagyis meglehetősen hagyományos alapokról indultam, bár visszatekintve úgy gondolom, hogy a hozzá nem értésünk, a színházunk szegényessége, a szöveg szikársága, a…

Input nélkül nincs output

Az Imre Zoltán Programról – kommentlánc

Az Imre Zoltán Programot (IZP) 2017-ben hozta létre a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) a hivatásos táncművészet pályakezdő alkotóinak támogatására az akkor már évek óta működő Cseh Tamás és Halmos Béla Program mintájára. A(z első) hároméves ciklus alatt a négyfős kuratórium évi 100-100 millió forintot oszthatott szét különböző altémákban. KRÁLL CSABA tánckritikus KOVÁCS GERZSON PÉTER és…

Bérczes László: Rükverc I.

Nánay István

Pista, én izgulok. Mitől? Szoktam, amikor feladat van. Most meg, hogy veled beszélgetek… Pedig készültem, Tanár úr. Kezdjük el! Kérdés persze, hogy ki tudsz-e húzni belőlem bármit is. Mi érdekel? Ebben a pillanatban az, hogy miért is kellett nekem a világ végére kivillamosoznom, amikor régen, amikor még mindketten a Déli közelében laktunk, én most is…