Napról napra

Aradi Hanga Zsófia (1996) a PTE irodalom- és kultúratudomány mesterszakos hallgatója, Pécsett él Balassa Zsófia (1987) színházmenedzser, színháztörténész, Budapesten él Bazsányi Sándor (1969) irodalomkritikus, Klotildligeten él Bogya Tímea Éva (1997) színházkritikus, Budapesten él Dömötör Adrienne nyelvész, színikritikus, Budapesten él Gabnai Katalin (1948) drámatanár, színikritikus, Budapesten él Gajdó Tamás (1964) színháztörténész, Budapesten él Gemza Melinda (1973) […]

Milyen kihívásokat jelent, ha az ember egyedül áll a színpadon? Hol találkozik a színpad és a valóság, ha a monodráma főszereplője valós személy? Fontos ügyekről könnyebb monodrámán keresztül beszélni? Hogyan látják ezt belülről az előadók? FULLAJTÁR ANDREÁval (Az átnevelhetetlen), MÉSZÁROS PIROSKÁval (Call Girl), SZAMOSI ZSÓFIÁval (Pali) és TENKI RÉKÁval (Egyasszony) RÓBERT JÚLIA beszélgetett.

A butaság bűn Christopher Hampton: Egy német sors. Brunhilde Pomsel élete és tanúvallomása alapján / Orlai Produkció / 6Szín A nyitott színpadon embermagas asztali állólámpa, alatta barna, kerek asztalka, rajta jó nagy, lefedhető porceláncsésze. Egy fiatal nő kerekesszékben betolja Molnár Piroskát az asztalhoz. Ősz haja szorosan hátra van simítva, vastag, meleg, földig érő slafrokot visel. […]

Óriási szerencséje volt a költőként induló Térey Jánosnak a kilencvenes évek elején: valósággal tenyerén hordozta az olvasóközönség és a szakma. Aranygyümölcsként ezüsttálcán. És méltán. Mintha valamilyen eleve neki üresen hagyott térbe érkezett volna retorizáltan „természetes arroganciájával”, hogy ott azután nagy poétikai leleményességgel gyakorolja kivételes nyelvi „térerejét”.

Esterházy Péterre nem szokás színpadi szerzőként gondolni. Annak ellenére, hogy a 20–21. század fordulójának egyik – itthon és külföldön is – legismertebb és legelismertebb magyar írója volt, a színházi szakma soha nem fedezte fel magának igazán a szövegeit. Ez már abból is látszik, hogy az egyébként híresen termékeny szerző összesen tíz olyan művet írt, amelyeket […]

Nagyszínpadi, kortárs ősbemutatóval jelentkezett a Vörösmarty Színház. Az ember tragédiája 2.0-ban négy magyar drámaíró – a Térey János hiányát pótló Darvasi László, valamint Márton László, Tasnádi István és Závada Pál – folytatta Madách művét, amelyet maga a Tragédia 2018-as színpadi adaptációjához hasonlóan ugyanaz a négy rendező – Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba és Szikora […]

Ignotus a Budapesti Újságírók Egyesületének 1909. évi Almanachjába írt „Nemzeti-e a mai magyar irodalom?” című cikkének címében feltett kérdésére – amelyet különben eleve rosszul feltett kérdésnek titulál – így válaszol: „Igen is, nem is.” Később így folytatja: „[…] annyira szükségképpen való, hogy nemzeti az a művészet is, ha művészet, amely nemzetietlen, sőt idegen utánzó. Mert […]

Azt szoktuk gondolni, hogy monodráma – vagy monodrámából készült előadás – az, amelyben a színész végig egyedül van a színpadon. De tényleg ennyi lenne a monodráma lényege? Túl azon, hogy a műfaj maga a színtiszta praktikum: olcsó, könnyen utaztatható, kis térben is elfér, bárki kitalálhatja saját maga számára – azaz biztosított a főszerep –, kevés […]

„Van olyan színész, aki kívülről indul el egy figura megalkotásánál. Alapul veszi valamelyik ismerősét, bajuszt, szakállt ragaszt, parókát, műorrot tesz fel, s ezúton igyekszik megközelíteni a figura belső mozgatórugóit. Nálam ez a módszer soha nem járt volna sikerrel, akármilyen maszkot készíthettem volna, semmilyen hatást nem gyakorolt volna a fantáziámra.”

Korunk talán egyik legismertebb drámatanára, Dorothy Heathcote mindig arra biztatta a tanítványait, hogy kísérletezzenek. Ez derül ki legalábbis egy interjúból, amelyet Bethlenfalvy Ádám készített vele: „[…] amikor megérint minket egy irodalmi mű, egy festmény, egy vers, valakinek a színpadi játéka, […] akkor kiterjesztjük a tudásunkat arról, hogy mit jelent embernek lenni. Növelhetjük az empátiánkat, és […]

A Corvina Kiadó két színházi témájú kötete arról tanúskodik, hogy a beszélgetőkönyvek egyre népszerűbbek. Vajon mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy ma már alig készül olyan televízió- és rádióműsor, melyben népszerű színművészek szerepelnek, gyermekkorukról vallanak, elmondják a pályaválasztás nehézségeit, beszámolnak karrierjük kezdetéről, megemlékeznek a kollégákról és barátokról, s hangot adnak annak is, mi […]

Jó ideje figyelem Fincziski Andrea színészi pályáját, sokszor rácsodálkoztam egy-egy alakítására, de számon tartottam egyéb „fincziskedéseit” is. Nagyváradon született, volt színész Temesváron, majd alapítása óta tagja a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznak, ahonnan csak egy rövid svájci kitérő miatt hiányzott. Régóta gondolom, hogy megérdemelné a szélesebb körű, magyarországi figyelmet is, ezért is beszélgettünk. KÖLLŐ KATA interjúja.