Ami ekkor/itt jelent meg: 2021. október, Folyóirat

E számunk szerzői

Balogh Gyula (1966) újságíró, kritikus, a Népszava főmunkatársa, Budapesten él Csáki Judit (1953) kritikus, Budapesten él Cseicsner Otília (1974) szerkesztő, dramaturg, műfordító Fuchs Lívia (1947) tánctörténész és kritikus, Budapesten él Hajnal Márton (1990) kritikus, Budapesten él Jászay Tamás (1978) kritikus, a Revizor főszerkesztője, Szegeden él Lőkös Ildikó (1957) dramaturg, Budapesten él Nánay István (1938) kritikus,…

Turbuly Lilla: Kritikusdíjak egy kritikus időszakban

A kritikusdíj negyvenéves történetében eddig egyszer fordult elő olyan rendkívüli esemény, amely meghiúsította a díjazást: 1981-ben a politika szólt közbe. Akkoriban ugyanis minisztériumi jóváhagyás kellett a díjak kiadásához, és a tagok által a legjobb új magyar drámának megszavazott Halleluja, Kornis Mihály darabja nem ment át a cenzúrán. Ezért a kritikusok úgy döntöttek, hogy abban az…

Magam sem értem, hogy csináltam

Szakács Györgyi jelmeztervező

Mindig ruhák között élt, de sem a rajzot, sem a jelmeztervezést nem intézményben tanulta. Építészmérnöki karra járt, de… A Színházi Kritikusok Céhének idei életműdíjasával Csáki Judit beszélgetett.

Fesztiváltörténetek

Ha nyár, akkor fesztiválok. Ha tél, akkor is fesztiválok, mert alig akad hónap a hazai színházi évadban és azon túl, amikor ne taposnának egymás sarkára az ilyen-olyan, kisebb és nagyobb, tematikus vagy általános színházi mustrák, de most mi kifejezetten a nyáriakat állítottuk egymás mellé, azokból is ötöt – a szerintünk legjelentősebbeket –, történeti távlatban szemlélve-tanulmányozva…

Ígéretes kezdet, drámai végjáték

POSZT-idővonal

2001-ben indult a Pécsi Országos Színházi Találkozó, melyet több mint egy évtizedig közösen szervezett a Magyar Színházi Társaság és Pécs városa, ám 2012-ben Vidnyánszky Attila szervezete, a Magyar Teátrumi Társaság is bevásárolta magát a fenntartók közé. Majd 2019-ben az MSZT kiszállt. A rendezvény évek óta viták kereszttüzében állt, mígnem 2021 márciusában bejelentették, hogy megszűnik. Az…

Nánay István: Szubjektív Kisvárda

Életem egy része a kisvárdai fesztivál, de úgy is fogalmazhatnék: ezt a találkozót kicsit én is alakítottam. Csaknem negyedszázadon át voltam állandó résztvevője, hol mezei nézőként, hol kritikusként, és sok évig amolyan „szürke eminenciánsként” (ahogy Darvay Nagy Adrienne e titulussal A kisvárdai fesztivál című könyvében megtisztelt). A második találkozón már ott voltam, néhányról egyéb elfoglaltságom…

Urbán Balázs: Templom és rakéták között

A Zsámbéki Nyári Színház szubjektív krónikája

A legtöbbször nem könnyű válaszolni arra a kérdésre, vajon melyik volt az első meghatározó előadás egy-egy színház/alkotóműhely életében, amelyiktől kezdve megkülönböztetett figyelemmel követjük működését. Egy színházi műhely jelentékennyé válása ugyanis általában hosszabb folyamat, amely az egymást követő – egy irányba mutató, de nem feltétlenül egyenletes minőségű – bemutatók során alakul. A Zsámbéki Nyári Színház markáns…

Jászay Tamás: Talpraesett túlélők

A szegedi THEALTER első harmincegy évéről

Elmondom, mit ne várjon az olvasó ettől a cikktől, ami a szegedi THEALTER Fesztivál helyét és helyzetét kívánja feldolgozni, vagy legalább megkísérelni értelmezni: objektivitást és távolságtartást, rideg tényszerűséget és tudományosságot. Helyette merőben szubjektív emlékidézést, a történeti háttér véletlenül sem teljességre törekvő felvázolását, a fesztivál elhelyezési kísérletét helyi, regionális és országos kontextusban. Ha nagyon akarnám, járhatnám…

Egynyári legendák

Papp Tímea és Valuska László négykezese az AlkalMáté-projekt tizennégy évéről

Amikor 2021 augusztusában Dömötör András a Jordán Adél című előadás egy pontján Máté Gábor szerepében rituálisan harakirit követett el, azzal véget ért a 2007-ben elkezdett színházi projekt, a Máté Gábor és Horvai István 2003-ban végzett színészosztályából lett alkotóközösség előadás-sorozata. Hogyan született meg az AlkalMáté Trupp? És tényleg legendás ez az osztály? Hogyan egyensúlyoztak valóság és…

Felidézni a felejtést

Görög Befogadás – migrációs történetek tegnap és ma / Liberty fesztivál, Trafó

Erős évadkezdés egy fesztivál, amelynek a programjában kizárólag ősbemutatók szerepelnek. Köztük Kelemen Kristóf virtuális sétája, Böröcz Judit, Pálinkás Bence György és Szigeti Máté kórusszínháza, a STEREO AKT performatív doku-sétája, valamint a Gondolat Generátor legújabb színházi nevelési programja. Az augusztus végi egy hétben szintén látható volt két képzőművészeti alkotás, Antal Balázs és Hatházi László köztéri muráliája,…