Napról napra

Bodor Panna (1992) dramaturg, Budapesten él Csáki Judit (1953) kritikus, Budapesten él Cseicsner Otília (1974) szerkesztő, dramaturg, műfordító, Budapesten él Dézsi Fruzsina (1995) újságíró, szerkesztő, doktorandusz, Budapesten él Dömötör Adrienne nyelvész, színikritikus, Budapesten él Forgách András (1952) író, dramaturg, műfordító, Sződligeten él Gabnai Katalin (1948) drámatanár, színikritikus, Budapesten él Gajdó Tamás (1964) színháztörténész, Budapesten él […]

Milyen kihívásokkal jár a színházcsinálás a fővároson kívül? Kell-e kerülni a „vidéki színházak” kifejezést? Lát-e a szakma Budapesten túl? Mit tud ajánlani egy pályakezdő színésznek egy városi színház? Mi a feladatköre és milyen a jövőképe vidéken egy színházi intézménynek? BODOR PANNA kérdéseire BARNÁK LÁSZLÓ, a Szegedi Nemzeti Színház, BÉRES ATTILA, a Miskolci Nemzeti Színház, GEMZA […]

Többedszerre futunk neki, hogy kibontsuk, de legalábbis boncolgassuk, milyen szerepet töltenek be a városi színházak az ország kulturális vérkeringésében. Már az elnevezés is fontos, hogy vidéki helyett – külföldi mintára – a városi színház terminust használjuk. És bár egyáltalán nem könnyű, megpróbáltuk függetleníteni magunkat a nemegyszer romboló kultúrpolitikától, és kizárólag szakmai alapokon vizsgálódni. (Lehet egyáltalán?) […]

Kritikusokat, színháztörténészeket kérdeztünk a városi (vidéki) színházak és színházcsinálás láthatóságáról. Nem generációs alapon, de szem előtt tartva a minél nagyobb tapasztalatot, a minél régebbi kritikusi működést. Arra voltunk kíváncsiak, mennyire látszik Budapestről – ahol a legtöbb (kevés kivétellel szinte az összes) gyakorló kritikus él – a nem fővárosi színjátszás. Vannak/voltak-e olyan, nem fővárosi színházi műhelyek, […]

Abban a pillanatban, amikor a Pesti Magyar Színház 1837. augusztus 22-én megnyitotta kapuit, kettészakadt a magyar színésztársadalom. (Kérdés persze, hogy ekkoriban a színpadra lépők közül hányan tekintettek tevékenységükre úgy mint hivatásra.) Kerényi Ferenc hívta fel a figyelmet arra, hogy a „Pesti Magyar Színház létesítése, majd országos pártolás alá vétele viszonyítási alappá tette az új intézményt. […]

Egy színház élőlény mivolta akkor mutatkozik meg igazán, ha több év távlatából látunk rá a működésére. A budaörsiek színházára az utóbbi években lehetett fölfigyelni, pedig nagy történet van a mostani sikerek mögött. Sok erős ember elszántsága emeli magasba ezt a csúcs felé tartó intézményt. Megéri röviden átfutni a huszonöt év történetét, megemlítve azokat, akik nélkül […]

Jogos feltételezésnek tűnhet, hogy az elmúlt évek pandémiás időszaka nemcsak az önmagunkhoz és környezetünkhöz fűződő viszonyunkat rendezte újjá, de egyszersmind azon mechanizmusokat is átstrukturálta, amelyek mentén a kultúráról, így többek között a színházcsinálásról (nem utolsósorban annak jelentőségéről) is gondolkodunk. A járványhelyzet számos olyan innovatív, az alkotói és befogadói alapállást egyaránt megmozgató megoldásra hívta fel a […]

1994-ben újjáalakult, vagy ha úgy tetszik, átmeneti szünet után ismét működni kezdett a Stúdió K. Természetesen ugyanúgy Fodor Tamás vezette tovább az együttest, miként előtte több mint két évtizeden át. Ám tíz éve Fodor hátrébb lépett, és a társulat vezetését átengedte tanítványainak. Hogyan történt a váltás? Milyen nehézségekkel kellett szembenézniük az egymást váltó igazgatóknak? Változott-e, […]

Önmagát leginkább színésznek szokta nevezni. Kétségtelenül elfogadható és igaz öndefiníció, bár hosszú ideig mégis elsősorban rendező volt. És többszörös társulatalapító és színházvezető. Ezeken kívül is sok-sok szállal kötődött és kötődik a színházhoz, mindenekelőtt előadó-művészeti teljesítményét vagy szinkronszínészi és rendezői munkásságát említem.

Tamással a viszonyunk már a kezdetektől izgalmas volt, és szikrázó. Tizenkilenc évesen becsöppentem az Etoile színészválogatásába – vagyis nem becsöppentem, hanem sokakkal együtt én is jelentkeztem Tamás csapatába –, ami az Orfeo együttes legérdekesebb vállalkozásának ígérkezett, és akkor történt a híres eset, midőn – a szó helyénvaló, elvégre fél évszázada történt – Tamás nem figyelt […]

Tizedik alkalommal rendezték meg Kaposváron az ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálét. A kerek évforduló azért is különleges, mert 2002-ben, amikor a fesztivál indult, még nem létezett Magyarországon ifjúsági színház, mostanra viszont nemcsak külön kategóriává nőtte ki magát, de ebből volt idén a legnagyobb merítés is.

A Magyarországi Bábszínházak Találkozója a Covid miatt utoljára négy éve valósult meg, vagyis idén sokkal nagyobb merítésből kerültek produkciók a fesztivál műsorába.