Napról napra

…ha a nézőben folyamatosan működnie kell egy (tükör)fordítógépnek, ami állandóan jelez az agyunknak, hogy ez a badarság valójában nem ezt a badarságot jelenti, hanem valami mást, az tökéletesen meggátolja, hogy bármi, ami elhangzik, a zsigereinkig vagy a szívünkig hatoljon.

Pedig kevésbé poénkergető és a mocskos szájat ennyire nem erőltető szövegalakítással, a magándiskurzusok száműzésével a kölcsönös, engesztelhetetlen gyilkolhatnéknál bizonyára megrázóbban kiderülhetett volna például, Dunának, Oltnak mennyire nem egy a hangja, ha mondjuk olyan nemes közös vállalkozásról van szó, mint a nagyszabású bankrablás.

Másrészt a Tabu kollekció ruhakölteményeinek nagy része inkább vicces, bájos vagy épp – a maga abszurd tematikájával együtt – szép, mint provokatív. A halál ebben a humoros formában pont annyira jellemző téma, amennyire nehezen megközelíthető a maga komolyságában.

Kedves Olvasók, mint bizonyára tudják, szeptember 21-én adtuk át a kritikusdíjakat. Az eredményeket (vagyis minden kritikus összes szavazatát és az indoklásokat) az októberi lapszámunkban publikáljuk. Idén először megszólaltattuk azokat a kollégákat is, akik évről évre nem tudnak élni szavazati jogukkal: Tompa Andrea szólalt meg először, és lehetővé tettük, hogy a Színházi Kritikusok Céhe tagjai közül […]

Nem volt betervezve, hogy elmegyek Magyarországról. Bizonyos szempontból persze nem találtam a helyem, és az akkori hazai táncélettel szemben is nagyon kritikus voltam, de még nem értem meg arra, hogy koreográfusként boldoguljak. Itthon semmi olyat nem találtam, amihez kapcsolódni tudtam volna. De tényleg semmit. Nihil és depresszió lett úrrá rajtam, legszívesebben abbahagytam volna a táncot.

Ekkor csoda születik. Szétválaszthatatlanul eggyé válik színház és élet.

…van a szakmán belül egy komoly konfliktus, miközben arról kellene beszélni, hogy a POSzT mitől XXI. századi. Vagy a magyar színház mitől XXI. századi. Merthogy erre most nagyon nehéz válaszolni.

Abba a csapdába, hogy most magyarázkodjam, magam csaltam magunkat, amikor szerkesztőként kitaláltuk, hogy meghívjuk kritikuskollégáinkat, mondják el, miért nem élnek szavazati jogukkal. Októberi lapszámunk régóta közli a kritikusdíj eredményeit, az egyes kritikusok szavazatait, indoklásait, s most lám, a nem szavazóknak is teret nyitunk.

Hagyományok csaptak össze, a szívós, konok, népi, paraszti, római katolikus és magyar a lehengerlő, erős, diktatórikus kommunizmus ellenében. A nézők persze tudják – Ukrajna egyenlő háború, atomkatasztrófa, maffia -, hogy lose-lose lesz ebből. A birodalmi Szovjetuniónak annyi – de ez nem a magyar falvakon múlott –, és a kisközösségi összefogásnak is lőttek.

„Párbeszéd a magyar színház jövőjéről” címmel augusztus 26-án harmadik alkalommal rendezett előadóművészeti szakmai konferenciát a Magyar Művészeti Akadémia, ezúttal a kecskeméti Katona József Színházzal együttműködésben, az országos színházi évadnyitó felvezető programjaként, ahol az egyik szekcióban az előadó-művészeti pályázati rendszer továbbgondolása volt a téma. Fény derült egy eddig lappangó pályázati lehetőségre is.

Még most is nehéz belegondolni. Belebújni a gondolatba, hogy volt neki halálhíre. Nem napsütéses délutánja volt, porcelánhattyúja, bélelt nagykabátja…