Napról napra

Hód Adrienn is pont azt csinálja szívós módszerességgel évek óta, amit táncosai: olyan helyekre nyúlkál, ahova nem illik, olyan területekre tapint, ami sokszor kellemetlen. De mégis muszáj nézni. Mert érdekes. Mert nem enged hátradőlni. Mert magamat is jobban megismerem általa.

A Hűség, ha az oktatáspolitika komolyan venné a színházi nevelés iskolai szerepét, kötelező előadás lehetne a gimnáziumokban, természetesen levezető beszélgetéssel egybekötve.

Lázadó és engedelmes, zárkózott „kislány” és szenvedélyes szerelmes, halkszavú, akire nem lehet nem figyelni.

Úgy gondolom, Magyarországon nem beszélhetünk általánosságban ilyen határeltolódásokról, inkább csak a független színházi és táncszínházi körökben.

Ma ünnepeljük szeretett tanárunkat, lapunk egykori főszerkesztő-helyettesét, kritikuskollégánkat, a SZÍNHÁZ Alapítvány kuratóriumának elnökét, Nánay Istvánt. Köszöntjük őt 80. születésnapja alkalmából. Ezt a szerény kötetet nyújtjuk át fizikailag és itt most virtuálisan is. Szerzőink: Bérczes László, Csizmadia Tibor, Jákfalvi Magdolna, Vidovszky György, Gimesi Dóra, Meczner János, Darida Veronika, Zsigmond Andrea, Kállai Katalin, Angelus Iván, Fodor Tamás, […]

Kicsit tényleg olyan, mint egy párterápia színpadi verziója: a színészek szituációkat mutatnak meg, amelyekhez a közönség kommentárokat fűzhet, van, amikor kérdezhet, tanácsot adhat, vagy alakíthatja a jelenetek folytatását.

Minden kornak és helynek megvan a maga III. Richárdja, és mindig olyan, amilyet érdemel: ezt a legújabbat, Andrei Şerbanét a Radnótiban mind tökéletesen ismerjük.

A születés természetes dolog, de nem egyszerű. Van, aki kilökődik, van, akit kisegítenek és akad, aki természeti katasztrófaként érkezik a világba. Aztán nem elég csak előbújni, élni is kell meg emberré válni. A kettő között azonban lehet összefüggés, tulajdonképpen ezt kutatja a két táncelőadás a maga módján, különböző perspektívából.

Kellene találni valami szakkifejezést arra a nem ritka esetre, amikor a rendező – engedve a nyomasztásnak és a (tév)hitnek, hogy a közönséget minden pillanatban „etetni” kell – afféle hatás-tűzijátékot pakol a színpadra.

A színházzal folytatott önreflexív játék azonban nem kerül kibontásra, megmarad puszta ötletként, mely olykor-olykor felvillan a látvány egyes elemein…

…ha tehát egy adott esetben a meztelenségnek oka és célja van, akkor nem kérdés, hogy szabad-e használni.

Ez valóban a populáris kultúra, s nem az üres kapitalista celebkultúra megsemmisülésének estéje volt…