Napról napra

A témaválasztása is egyetemesen átélhető, a halál, az elmúlás árnyékában mutatja föl hőseit: egy fiatalembert, aki az apja halála után évekkel még mindig viaskodik veszteség érzésével.

Az elmúlt hetek, hónapok eseményei nyomán akaratlanul is átértékelődött, amiről ezt a beszámolót írom. A saját testhez való viszony, a másik testéhez és a térhez, városhoz való viszony a COVID-19 előretörésével átrendeződni látszik.

Nagyon rövid időn – három éven – belül négy előadás is készült az Ádám almáiból magyarországi színházakban. Nem gondolom, hogy távol áll az igazságtól, ha azt mondom, a darab alapanyaga, a 2005-ös dán film csak egy szűk nézői réteg számára hivatkozási alap, ezért nyugodtan eltekinthetünk a médiumváltás tárgykörétől, és koncentrálhatunk a dráma aktuális színpadi megvalósításaira.

„Véletlenszerű találkozások vonzásában ide-oda jár a világ színpadai között, mindig készen arra, hogy feltüzeljen egy társulatot” – írja Georges Banu francia kritikus a román színház nagy hatású, nemzetközileg elismert alkotójáról. Silviu Purcărete a craiovai Nemzeti Színházban rendezett előadásaival robbant be. Az Übü király, a Titus Andronicus és a Phaedra Avignontól Pekingig aratott nemzetközi fesztiválsikerei után […]

Ezzel a keretezéssel és szemléletmóddal az alkotók nem a cselekményen belül akarnak újdonságot felfedezni, hanem kívülállóként, a közönséggel együtt akarják megfejteni az eseményeket.

Időutazás egy másik világba… – ez a beszélgetés még március elején készült Molnár Gusztávval, és bár azóta az ő mindennapjai is megváltoztak, vannak dolgok, amelyekkel kapcsolatban csak remélni tudjuk, hogy egyszer majd aktualitásukat vesztik.

A Maladype Színház Yvonne című előadása egyetlen markáns rendezői ötletre épül, mégpedig arra, hogy bármelyikünk lehetne Witold Gombrowicz darabjának visszataszító Mutyulija. A címszerepre minden este más-más gyanútlan nézőt rángatnak fel a színpadra, akiben néhány perc elteltével tudatosul, hogy az előadás végéig biztosan nem ül vissza a helyére, hiszen főszereplőt csináltak belőle egy darabban, amit – […]

A szerzőpáros láthatóan olyan történetet keresett és írt, amelyen keresztül saját korosztályukról, a saját társadalmukról beszélhetnek. Nem rejtették véka alá ezt a törekvést, de tökéletesen kiegyensúlyozták a darabban a politikát és a pszichológiát. Míg egy koherens lélektani drámát követhetünk nyomon, a magyar társadalom számos forrongó kérdésébe botlunk.

„Lehet, hogy dudva, ami itt kinő, de az élet jeleit mutatja” – mondja Láng Annamária a karantén-Hangosítóban, amely arról szól, hogy ki mit és miért csinál vagy nem csinál a karantén alatt. A másik két vendég Ladányi Andrea Barcelonából és Ördög Tamás Budapestről, akikkel Gócza Anita beszélgetett.

A színház története során már rengeteg átalakulást megélt, így most is tudnia kell választ adni a jelenlegi helyzetre, amelyben az internet az egyetlen közvetítő médium. (…) Nem fontos, kinek jutott előbb eszébe egy megoldás, váljon közös tudássá – végre viselkedhetnénk igazi közösségként mi, színházi emberek. Ez a kísérletezés nem az analóg színház helyettesítésére kell, hogy […]

Különös ismertetőjele a humor, a jellegzetes orgánum és a szexepil. Az utóbbi években az Átrium a fő bázisa, ahol a viccestől a szívszorítóig, a társalgási vígjátéktól a musicalig változatos színekkel játszik. Hályogkovács módjára, különösebb ambíciók nélkül kötött ki a színészetnél, ami csak látszólag mond ellent annak, hogy mindent belepakol a szerepeibe. Karrier helyett izgalmas projektek […]

Zenés űrtörténet animációkkal és a magyar költészet remekeivel – így csomagolták a Madách Színházban bemutatott, Szemenyei János által írt és rendezett Bolyongókat. Az előadás az önmegismerés és a felelősségvállalás allegóriájaként működik, és arra hivatott, hogy felébressze a gyerekekben a versek iránti szeretetet.