Napról napra

A Trambulin egy markáns és mélyre hatolásra késztető mozgásnyelvvel, valamint elsősorban Maday Tímea révén az alkotás élményével, a Budapest Tánciskola pedig a mozgásnyelvek sokaságával és ezekre alapozva a teljes alkotói szabadság lehetőségével kínálja meg növendékeit. A tapasztalatok szerint mindkettő célravezető út.

Kelemen Kristóf és és Pálinkás Bence György kvázi társulata egyfelvonásos ökológiai groteszkben mutatja be a kortárs magyar kormány elmúlt hét évének összes őrületét. Az előadás egyetlen növény identitásán keresztül, egy kertinstallációban meséli el, hogy juthatott idáig az ország morálisan. A műfaj valahol a munkásmozgalmi szavalókórusok, az ismeretterjesztő slam, és a multimédiás performansz között lavíroz.

Ebből a világból emelkedik ki Gruse, ezektől a színészi játékmódoktól választható le Pálmai Anna alakítása. Az ő jelenléte, reszketése nem reflektált, hanem tiszta, egyszerű: valós, valódi.

A POSZT sajtótájékoztatóján a meghívottak arról tájékoztattak: a tulajdonosok egyet tudnak érteni az alapkérdésekben, ennek köszönhetően a rendezvény jelentős és sikeres megújuláson ment át. Ugyanakkor az SZTT egyik tagja, Stuber Andrea nyílt levelében a grémium működésének kudarcáról írt.

A POSZT sajtótájékoztatóján a meghívottak arról tájékoztattak: a tulajdonosok egyet tudnak érteni az alapkérdésekben, ennek köszönhetően a rendezvény jelentős és sikeres megújuláson ment át. Ugyanakkor az SZTT egyik tagja, Stuber Andrea nyílt levelében a grémium működésének kudarcáról írt.

A Ratville különös haláltánc, melyet az itt-ott fejét villanásnyira felütő, fanyar, groteszk humor csak még baljósabbá tesz. A Reptében hőse pedig hol táncoló fogalomnak, megtestesült eszmének, hol a kozmosz szívszorító magányra ítéltetett, tárgylemezre emelt teremtményének tűnik.

Ötvenhat talán lehetne „közös nevező” (a kifejezés elhangzik a darabban), de mintha nem lenne az. Nem az – kell (aligha először) ráébrednünk. Sem itt a hazában, sem ott kinn az Újvilágban.

A sötét drámákat és a bohóckodást egyaránt élvezi. Vékony mezsgyén táncol a belefeledkezés gyönyöre és a lelki pokolba szállás között. Négy éve a Radnóti Színház tagja.

A Borisz Godunov nem a hatalmi konfliktus megjelenítése, hanem a társadalmi-politikai manipuláció ábrázolása miatt lehet alkalmas alapanyag az aktualizáló, áthallásokat teremtő rendezői koncepció számára.

Ödön von Horváth élesen metszett figurái, cselekményfordulatai ugyanis, ha nem óvatos a rendező, könnyűszerrel beleragadhatnak a didaktikusság, és ezzel a direktség csapdájába. Gáspár Ildikónál ezt önkéntelenül felerősíti olykor az aktualizálás szándéka.

Ahogy a GOLD-ban, a SACRE-ban is valamiféle anyagiságot kell keresnünk. Ha az előbbi a térből bomlott ki, vagy azzal állt összefüggésben, akkor az utóbbit az időhöz való kapcsolatában érdemes vizsgálnunk.

Callas ugyanis, akit egy remek táncos, Aleszja Popova alakít, mindvégig ott libeg, lebeg a színpadon. Szinte mint egy szellem, mint egy árnyék, olyan könnyedén.