Urbán Balázs: Mániák és szenvedélyek Szép Ernő: Vőlegény – Orlai Produkció – Szentendrei Nyári Játékok A Novák Eszter rendezte produkció már szentendrei bemutatóján is kellemes perceket szerez, és azt sem zárom ki, hogy az őszi, budapesti premierre valóban kiemelkedő előadássá érik.
Papp Tímea: A városnak a világról Három gyerekszínházi előadás Bécsben – Dschungel Wien Missziójukban az eddiginél is hangsúlyosabbá tették a nyitottságot, a programok tekintetében még kiemeltebbé vált a jelenidejűség. Az előadások fókuszában a változó, mozgalmas világ áll, műfajtól függetlenül, a korosztály szócsöveként erre akarnak reflektálni.
Pressburger Csaba: Katedrálisból káromkodást Kis Magyar Pornográfia (Esterházy Péter művei nyomán) – Újvidéki Színház, Újvidék De miként a Javított kiadás is inkább Esterházy Péterről, az apja titkolt múltjával szembesülő íróról, az ő érzéseiről, gondolatairól szól, az előadás is elsősorban a Narrátor perspektíváját helyezi előtérbe.
Koltai Tamás emlékezete Ma két éve hunyt el Koltai Tamás kritikus, főszerkesztőnk, kollégánk, barátunk. Két éve, hogy nem vitathatjuk meg vele ötleteink, nem jelez vissza írásainkra, nem fűz megjegyzést a készülő lapszámokhoz. „De tudjuk, hogy én és a te beszélgetésed ezzel nem szakadt meg.” (Színház, 2015/09) A Színház archívumában élő többszáz írásában kerestük fel most őt: a jelenlegi […]
Molnár Zsófia: Valóságshow Grund Színház: Hazaviszlek 07/06 & Momentán Társulat: Fiúk Ketten 07/06 A Pride fesztiválprogramjában idén több – témáját tekintve nyilván passzoló – színházi előadás is szerepelt, köztük egy kettős improvizációs est, a Grund Színház és a Momentán Társulat kombója.
Fáy Miklós: Vízfüggönyös századok FINA Világbajnokság 2017 – Nyitóünnepség (r. Káel Csaba) Nekünk a kis ország küszködése jutott, bebizonyítani, hogy nem is vagyunk kis ország, és ha nem tudnák, Mátyás király idejében virágzott a reneszánsz.
Fischer Botond: A hiány rítusai Hormon - Kolozsvári Állami Magyar Színház …hamar derengeni kezd, hogy a hiányérzet itt kiszámított. Hogy az alcímben jelölt próbálkozás az együttlétre evidens módon a nézővel való együttlétre tett próbálkozás, a néző státusának felfüggesztése is tét itt. A kőszínházi nézővel való együttlét a tét.
Az évad örömei, botrányai, fordulatai… (2) …az alkotók, producerek szerint Évad végi rendhagyó számvetésünk keretében először kollégáinkat, a kritikusokat kérdeztük az évad legjeiről. Most pedig az alkotóknak és a producereknek tettük fel ugyanezeket a kérdéseket – más, izgalmas szempontok, és vannak közös dolgaink is…
Nem a műfaj van válságban, hanem az előadók Horeczky Krisztina interjúja Simon István táncművésszel Ma nem sokaknak adatik meg a lehetőség ilyen sokszínű repertoárt eltáncolni. Ám az, hogy a helyzetem ma kivételesnek tűnik, nagyon elkeserítő is. Azt mutatja, hogy egyre szűkül az a mozgástér, amiben a művészeknek módjukban áll kipróbálniuk magukat, hogy a társulatok egyre kevésbé vállalnak rizikót, ami igaz a repertoár összeállítására is.
Kovács Dezső: Kedélyes horror Sam Holcroft: Családi játszmák – Orlai Produkciós Iroda …hőseink a szó szoros és átvitt értelmében is zsugáznak egymással; az idegekkel, a tűrőképességgel, a toleranciával, az empátiával; a kierőszakolt szeretettel.
Tompa Andrea: Je suis állat Bevezető a Színház júliusi számának fókuszához: állatok a színpadon Az állat akkor is „fegyelmezett test”, foucault-i értelemeben, amikor azt játszatja vele az ember, hogy nem. Valójában lehet, hogy a teljes szabadságot soha nem látjuk, láthatjuk a színpadon. Csak az erdőben, a saját házunk táján domesztikált állataink jelenlétében.
Tarján Tamás: El a fejjel Mihail Lermontov: Álarcosbál – Budaörsi Latinovits Színház Torlódnak a fiatal hősökben a kalandvágy, hazardírozás, féktelen-felelőtlen életvitel, önpusztítás, ingerültség, tehetetlenség, düh, csábítás, csalás, bosszúállás, megbánás néha igazi hőemelkedést nem mutató lázrohamai.