A Hangosító 37. adásának témája a felnőtteknek szóló bábszínház. A vendégek: Hoffer Károly, a Budapest Bábszínház rendező-tervezője, Kiss Ágnes, a szegedi Kövér Béla Bábszínház igazgatója, Kocsis Eszter, a Budapest Bábszínház bábkészítője és Kovács Domokos bábos. A moderátor Gócza Anita.
Úgy sejtem, közel az idő, amikor megszületik az első, Formanek Csaba munkásságát elemző szakdolgozat, s meglehet, valaki már gyűjti is az anyagot hozzá. Kell a művelethez persze egy rugalmas témavezető konzulens, s egy nagy munkabírású hallgató, aki beleássa magát az írói, rendezői, színészi életmű máris jelentős méretű halmazába, remélve, hogy végül képes lesz megfogalmazni, vagy…
Mi maradna egy az 1980-as években írt drámából – Göncz Árpád Mérlege az 1980-as Találkozások című kötetében még „csak” egy tizenhárom oldalas novella –, ha zárójelbe tennénk mindazt, ami a szerzőjével történt, amit a szerzője tett a nyolcvanas évek után, a politikusi pályát, a köztársasági elnökként derűs bölcsességgel viselt hivatalt, az utóbbi fél évszázad fényév…
Ez a cikk egy kísérlet. Saját kedvünk és a kényszer játszanak benne egymás kezére. Mindhárman láttuk 2022. május 8-án Leja Jurišić és Marko Mandić Together című előadását a MU Színházban, és utána belekeveredtünk egy virtuális párbeszédbe, amely a közösségi médiában kezdődött[1] – és itt folytatódik. Hogy lehet, hogy egy ilyen kivételes előadást ilyen kevesen látnak?…
Ahogy elolvastam az Orlai Produkció új bemutatójának címét, szinopszisát, szereposztását, rögtön megképződött a fejemben egy generation gap-dramedy, a maga lehetséges történetszálaival, a karakterek közti konfliktusokkal és békülésekkel, nagy egymásra találásokkal, a fiatalok közt szövődő szerelemmel. Hát… alaposan mellétrafáltam.
A szövegkönyv legnagyobb kihívása, hogy a kanonizált szimbólummá, Izrael állam politikai vallásának részévé vált Szenes története mögé tud és mer-e nézni. A szöveg megírásakor hozott emlékezetpolitikai döntések határozzák meg, hogy mennyire lesz népszerű a darab és hozzájárulhat-e Szenes Anikó hazatéréséhez születésének századik évfordulóján.
Nem az tesz igazán bizonytalanná, hogy a műfaj ezúttal megfoszt a látás kényelmétől. A magány nehezebb.
Lehet igazolást adni a rendezői koncepcióra – hírnév, celeblét, bulvársajtó kulcsszavak emlegetésével –, de azt nem hihetjük egy percig sem, hogy a Chicago alaphelyzete és alapérzete megfeleltethető a miénknek.
Képletesen ez, a formálhatóság felismerése maradt emlékezetes az idei, számomra első THEALTER-ből. Az a jelenség, ahogyan a színpad és a közönség új tudást termel, a színpad felajánl, a közönség megvitat.
Másképpen néz végig az ember naponta négy-öt darabot, mint mikor egy este csak elugrik színházba. Akaratomon kívül egymás tükrében kezdtem vizsgálni minden előadást, keresni a közös elemeket, hasonló témákat, megoldásokat, egymáshoz viszonyítva hoztam minőségi ítéletet is.
