Színházi látásmódjuk, stílusuk és gondolkodásmódjuk sokban rokonítható, így csak idő kérdése volt, hogy Horváth Csaba rátaláljon Bernhardra és szövegeinek érvényes megközelítésére.
…a legtöbb Shakespeare-hősnek van valami fogyatékossága vagy egy nem látható problémája. Ez utóbbiakat megfordíthatnánk, úgy, hogy a testükön válna láthatóvá a problémájuk, és a szellemük lenne hibátlan. Amikor majd egyszer ezzel tudok a színpadon foglalkozni, akkor nem a sérültségemről fog szólni az előadásom. És ha ez sikerül, akkor ezzel az adottsággal is meg tudok bűvölni […]
Rend és erő van ebben a produkcióban. És a vele való találkozás óta csak erősödik az a sejtés, hogy amit ebből a szövegből ki lehet hozni, azt ki is hozták belőle. Sőt.
Alonzo King a ballettre egyfajta tudományként tekint, mely az energia és a fejlődés egyetemes és mértani elvein alapszik, s egy olyan új mozgásnyelv létrehozására törekszik, mely a klasszikus balett technikáiból indul ki.
Hogyan fogom ezt feldolgozni? – kérdezi kétségbeesetten a sokat tűrt Recsord Rables, Honoshország kulturális minisztere. Mintha csak a számból vette volna ki a szót – hasít belém a gondolat a nézőtéren –, hiszen ember legyen a talpán, aki vissza tudja adni azt az eszement tobzódást, amit Bodó Viktor és Mózsik Imre színpadra álmodott az Átriumban […]
Ez az előadás nem arról szól, hogy az élethazugságok a velük való szembenézés nélkül belénk rothadnak – egy asszony személyes tragédiáját kapjuk…
Pár nappal közös, rendhagyó bemutatónk után – a debreceni MODEM, Billentyűk című kiállítására készítettünk a tárlathoz és Blattner életéhez szorosan kapcsolódó színházi előadást – írok Mátravölgyi Ákosról. Ákos szögletes szivárvány kapukat álmodott a térbe. A kapuk egyre kisebbek és kisebbek, végül egy elasztikus, vetíthető anyaggal bevont kockába futnak. Gondolataimat ezekhez a kapukhoz kapcsolom.
Berecz Zsuzsa (1980) dramaturg, fordító, művészeti és közösségi programok szervezője, Budapesten él Czenkli Dorka (1989) újságíró, színháztörténész, doktorandusz, Budapesten és Vácon él Cserne Klára (1991) író, rendező, dramaturg, élőszereplősjáték-tervező, az Átváltozó Egyesület elnöke, doktorandusz (MOME) Csizmadia Tibor (1953) rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára, Budapesten él Dézsi Fruzsina (1995) újságíró, szerkesztő, egyetemi hallgató, Budapesten […]
A fesztiválprogram korpusza nem egyetlen témára épül, ha mégis megpróbálnék ilyenket megnevezni, olyan univerzális témákat mondhatnék, mint ember és közösség, ember és társadalom, ember és hatalom, ember és magánya.
Bojana Kunst szlovén filozófus, dramaturg, performanszkutató. A gießeni Justus Liebig Egyetem tanára, ahol a Choreography and Performance című nemzetközi programot vezeti. Munkáiban többnyire feminista performanszelméletekkel, valamint a művészet, a kapitalizmus és az intézményrendszer viszonyával foglalkozik. BERECZ ZSUZSA és CSERNE KLÁRA beszélgetett vele.
Arthur Mitchell, akinek feketeként elsőként sikerült neves amerikai balett-társulatnál vezető táncossá felküzdenie magát, 1968. április 4-én éppen Brazíliába készül, hogy az amerikai kormány felkérésére ott alapítson balettiskolát, ám megtudja, hogy Martin Luther Kinget megölték. És Brazília helyett hazaindul. Mert otthon van feladata.
Társadalmi, történelmi és kulturális okokból is magától értetődő, hogy a főként a színes bőrű (balett-)táncosnőket[4] érintő diszkrimináció elsősorban az USA, nem annyira Európa tánc- és balettéletének jellemzője.
