Napról napra

JAN FABRE, a belga kortárs képzőművészet és színház öngerjesztő popsztárja egy vérperformansszal (My body, my blood, my landscape) hívta fel magára először a figyelmet 1978-ban, utoljára pedig egy monstre, szünet nélküli, 24 órás színházi előadással (Mount Olympus – To glorify the cult of tragedy),[1] amelynek tavalyelőtt volt a premierje Berlinben. A határok átlépése a művészetben […]

A Turay Ida Színházról bizonyára nem elsősorban szorosan vett színházkritikai szempontból érdemes értekezni. Szigorúan vett esztétikai teljesítményénél alighanem fontosabb az a társadalmi szerep, amelyet a maga közegében betölt. A Turay Ida Színház a Kálvária téren, a főváros VIII. kerületében van, annak is a külső részén. Kérdés, van-e ennek jelentősége.

Bevallom, nem tudom, honnan ered a József Attila Színházra évtizedek óta használt „vidéki” jelző, sőt „a legvidékibb színház Budapesten” meghatározás, de megszabadítva minden esetlegesen belegondolt dehonesztáló árnyalattól, a jelentést egy vidéki színház feladata és repertoárja felől megközelítve pontosan leírja azt, amit a műsorra nézve látunk. Mivel vidéken egy színház van – igen, vannak ott szép […]

Az évadértékelők sorából nem maradhatnak ki a fiatal, független színházi kezdeményezések. Azért választottuk ezt a többes, kötetlenebb, egymásba kapcsolódó megszólalási formát, hogy előadásokról, pillanatokról, színészekről, rácsodálkozásokról, ne pedig életművekről legyen szó. Szeretnénk hangsúlyozni, milyen sokra tartjuk a kísérletezést és az istenkísértő próbálkozásokat, még akkor is, ha ez a munkamódszer esetleg hullámzó színvonalat eredményez, hol remekműhöz, […]

„Sznobizmusod ellenére alapos szöveg” – jellemezte leszúrásnak is beillő dicsérettel vagy dicséretnek is beillő leszúrással az egyik alkotó Alföldi Róbert Passio XXI című előadásáról írt kritikámat. És hiába az első zsigeri tiltakozásom, be kellett magamnak ismernem, hogy igaza van (a sznobizmusban mármint).

A musical magyarországi bemutatójának útját a színházak műsortervezési rendjének ismeretében követhetjük végig. Formális cenzúra nem működött, de az állami és tanácsi fenntartásban működő színházak (és gyakorlatilag csak ilyenek voltak) évados műsortervüket csak a mindenkori kulturális minisztérium jóváhagyása után realizálhatták. A színházak által tervezett és engedélyezésre benyújtott darabok közül egyiket-másikat elsősorban politikai megfontolások alapján utasították el, […]

Feladata-e a színháznak átgondolt kulturális jövőképpel rendelkezni? És társadalmi jövőképpel? Mit tud kezdeni a színház a kulturális demokráciával, a kulturális javakhoz való egyenlő hozzáférés gondolatával? Elhiszi-e, hogy dolga van ezekkel a víziókkal, és hasznos, pontosabban „közhasznos” a működése? Lehet a színház a kreatív, tudatos, szolidáris világ garanciája?

A Mentőcsónak Egység volt az idei Thealter fesztivál díszvendége – sűrű áttekintést nyújtott ez a Bodó Viktor vezette egykori társulat tantermi, színházi neveléssel foglalkozó kisebb csapatának munkájáról.

HAJÓS ZSUZSÁval, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ programtervezőjével és TAKÁCS GÁBORral, a Káva Kulturális Műhely szakmai vezetőjével KRICSFALUSI BEATRIX beszélgetett.

A színházi nevelés és színházpedagógia soha nem látott virágkorát éli Magyarországon. Lassan alig van olyan színház (legyen bár kő- vagy független), amelynek ne lenne színházi nevelési vagy színházpedagógiai programja. Ugyanakkor a színházi szakemberek jelentős része még mindig ismeretlenként, idegenkedve tekint a területre. Pedig ezek a programok hasonló változatosságot mutatnak, mint a színház bármely más területe: […]

A mű témája a férfi-női kapcsolatok és korunk más társadalmi kérdéseinek komikus helyzeteken keresztül történő bemutatása.

Szabó Máténak szinte minden fokozásra van egy kis ötlete, nem csak annyi, hogy a szereplők egyre gyorsabban táncoljanak, mintha tömeghipnózis áldozatai lennének.