Napról napra

Íratlan szabály a (tánc)színházban, hogy ha már feltétlenül szükséges, csak az gondolkodjon a nézők helyett, akinek vannak gondolatai.

Szereplői bátrak, nem finomkodnak se egymással, se magukkal, de velünk, nézőkkel/olvasókkal sem. Párhuzamos monológokként induló kis történeteket látunk, melyek nem a végtelenben találkoznak, hanem annál sokkal hamarabb, s ráadásul a szemünk láttára.

A Kilencnek hirtelen szezonja lett: játsszák Temesváron, és a járvány alatt a Budapesti Operettszínházban is próbálni kezdték, a bemutató szeptemberben várható.

A Budapesti Skizo ijesztő könnyedséggel vetíti egymásra a 90-es évek kábítószertől ködös, élőhalott világát és a jelenünk humán értelmiségének egy általános életérzését. Az aktualitást az adja, hogy az arcunkba tolja: nincs aktualitás. Eltekintve ugyanis a külsőségektől, egyszerűen évtizedek óta egyformán rohadunk.

Az úrhatnám polgár ezúttal egy felkapaszkodott, politika által megcsinált újgazdagról, a kövérkés, esetlen és hiú, uborkatermelőből oligarchává lett Mészárosról szólt. A Mészáros vezetéknév nem hangzott el az előadásban – iparági pletyka szerint nem hangozhatott el –, csak a keresztnév: Máté. Mivel Mészáros Máté alakította, parádésan.

Lépésről lépésre hagyjuk magunk mögött a koronavírus járványt, kimerészkedünk a karanténból, a kirakatok üvegében megpillantjuk megtört vonásainkat. Ahogy ott állunk és sajnáljuk magunkat, egyszer csak észrevesszük, hogy hatan-nyolcan ugyanígy merednek a poros, nap vakította tükörbe. Ezen aztán kacagni kell, de legalábbis elmosolyodni, és sétálni tovább újabb kirakatok elé.

Szerencsés véletlenek sorozataként tekint az eddigi pályájára a bölcsész végzettségű bábművész, aki a gyakorlatban, társulatoknál tanulta a bábozást. Debrecenben az École des Bouffons francia nyelvű egyetemi színpad tagja volt, majd a Kalipszis Egyetemi Színpadon és a KonzervArtaudrium Színházi Műhelyben játszott. Az alternatív színészi lét helyett a bábszínészetnél kötött ki, egy workshopnak köszönhetően, amit a Vojtina […]

Az előadásnak köszönhetően a Nagyerdei Stadion, a pitiáner magyar jelenben meglehetősen szűkös értelmezési tartománnyal bíró talált tér jelentése kibővült, társadalmi hasznossága pedig jócskán megnövekedett.

A cirQular játék a testekkel, játék a terekkel és játék a nézőkkel. A város újraélesztése nem először foglalkoztatja Lennart Paart és Zoletnik Sophie-t, a cirQular koncepciójának a kidolgozóit. 2020-ban pár napig újcirkuszi mutatványokkal tették színesebbé a budapestiek karantén hétköznapjait a PLACCC Fesztivál Wa(l)kingthe City programsorozatában. (Már nem is tudom hány írásomban hivatkoztam a PLACCC-ra és nem […]

(…) az a kezdetektől világos volt, hogy a színpadi szöveg csak akkor „dúsulhat” mai fordulatokkal, ha a sztoriban is lesznek új fordulatok, felidézve olyan jól ismert zsánereket, mint a standup, a börleszk, vagy a sitcom. Egy percig sem állítom, hogy következetes voltam abban, mely panelszituációkat szedtem ízekre kisrealista kérdéseimmel (hogy aztán még irreálisabb panelszituációval helyettesítsem […]

…ez alkalommal személyesebb színezetű a program. A legsikerültebb standupokban a jelen közállapotának éles, odamondó kritikája inkább az önvallomás, a saját sorskérdések kihangosításának „melléktermékeként” jelenik meg.

Ritka az a színházi este, amikor hazafelé azt dünnyögi az ember, hogy „No, akkor most megtanuljuk X vagy Y nevét!”. Időnként azért megesik. Abban, hogy az Átrium és a Mentőcsónak új bemutatóját látva, a tavalyi évben Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában végzett, s most – mondhatni – teljes fegyverzetben elébünk álló Kovács Máté […]