Napról napra

A Szegedi Nemzeti Színházban több mint egy éve műsoron van egy kamaszkori szerhasználattal foglalkozó színházi nevelési előadás, a Kék Tesla. És én őszintén remélem, hogy még sokáig rajta is marad: az alkotók hozzáállását, szakértelmét, és a létrehozott színházi formát tekintve egyaránt kiemelkedő produkció.

Két előadás, két helyszín, két kortárs dráma hasonló témafelvetéssel: hogyan avatkozik be a történelem a hétköznapi ember életébe? Ezzel a témával bőven lenne dolgunk, hiszen nem jeleskedünk naprakész ismeretekben sem a közelmúlt, sem régmúlt magyar történelmének vonatkozásában. Sajnos a következményeket társadalmi szinten naponta érzékeljük. Így különösen érdekelt, hogy a családi vagy személyes emlékezetben megjelenő történelem […]

„A szegényember hazaviszi a bánatát, és begyújtja a családi sportpoklot…” – olvashatjuk a Miskolci Nemzeti Színház Leenane szépe című előadásának színlapján, azonban Keszég László rendezése ennél jóval érzékenyebben, árnyaltabban dolgozza fel Martin McDonagh saját boldogtalanságuk miatt egymást tudatosan és öntudatlanul kínzó, sakkban tartó karaktereinek történetét. A tabudöngető, tematikailag gazdag darab a kiváló színészi alakításoknak köszönhetően […]

Hiszünk még a Fidelióban – szabadságban, egyenlőségben, testvériségben, a jó diadalában és a gonosz megbűnhődésében? Nikolaus Habjan bécsi rendezése, mellyel a Bécsi Állami Operaház fél évszázad után a mű első új szcenírozását ünnepelheti, kevéssé látványosan és még kevésbé provokatívan, de annál intenzívebben próbál megküzdeni ezekkel a kérdésekkel.

Cseberből vederbe lépett a sepsiszentgyörgyi színház igazgatását Pál Ferenczi Gyöngyitől átvevő Albu István. Eddig a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház játszóhelyének renoválása miatt kellett nem színházi körülmények közé színházat varázsolnia. Most ugyanez következik a sepsiszentgyörgyi társulat otthonának tervezett átépítése miatt. Így talán utoljára láthattunk miniévadot a város XIX. századi díszterméből 1957-ben szocreálosított színházban – remélve, hogy […]

Miközben a Recirquel társulata minden eddiginél grandiózusabb produkcióval – a Millenárison bemutatott Walk My World című immerzív showműsorral – hódít, addig a társulathoz kötődő két fiatal táncos-artista arra vállalkozott, hogy megmutassa: a Recirquel művészeti vezetője, Vági Bence által kifejlesztett cirque danse műfaja sokkal puritánabb körülmények között is érvényes és hatásos lehet.

Nem a premiert, hanem a rákövetkező előadást látom. Fel is tűnik a közönség hangulati másfajtasága. Minden harmadik ember arcán reménykedő jókedv, olyan, amilyet hangversenyek gyülekező publikumán lehet időnként észrevenni. Ez a „Most majd mindjárt jó lesz!”-érzésének kissé réveteg mosolya. Sejtenek valamit? Nézzük hát!

A magyarországi néző számára meglepő, hogy a volt jugoszláv tagköztársaságok színházai mennyire nyíltan és bátran vállalják a politikai állásfoglalást. Nem, vagy nemcsak aktuálpolitikai kérdésekben, hanem általában az emberi jogokkal kapcsolatban, melybe beletartoznak olyan „kényes” ügyek, mint a nemek közti egyenlőség vagy a menekültekkel kapcsolatos bánásmód kérdése is.

A Desiré Fesztiválnak minden évben van egy önálló címe, vagy legalábbis mottója, idén ez a „Lupus in fabula”. Ha a farkast emlegetjük, fel fog bukkanni, bár persze eszünkbe juthat Pilinszky Van Gogh című verse is: „Világ báránya, lupus in fabula, / a jelenidő vitrinében égek!” Hogy ki az a „lupus”, hogy a színház kit vagy […]

Zentán fontos tapasztalatban van részünk. „Az ünnepet általában megünneplik” – vagyis az ünnep nem ráadásként követi a munkát, ellenkezőleg: szükséges része annak. A Kamarafesztről írunk, és azon túl, hogy az ünnepet a színház kultikus természeteként értjük, lássuk gondosan végzett intézményi feladatnak is.

Szinte közhely (nem is halljuk gyakran cáfolni), hogy akár szűkebb, akár tágabb környezetünkön nézzünk ma végig, az alkotáshoz rendelkezésre álló térről megállapíthatjuk, hogy az bénítóan szűkös. A tehetetlenségben pedig nyilván úgy tűnik, eredmény sem lehet, ami miatt ünnepelhetnénk. Zentán fontos tapasztalatban van részünk. „Az ünnepet általában megünneplik” – vagyis az ünnep nem ráadásként követi a […]

A halálnak sok formája lehetséges, és ez a kiszámíthatatlanság rémisztő. Az idő múlása és az időskor az elkerülhetetlen halálra emlékeztet, amit olykor hosszú, lélekölő folyamatok előznek meg. Ezzel szembesíti közönségét a Stúdió K Színház legújabb előadása, az Elengedni nehéz.