Életműdíj: Lázár Kati A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg: Závada Pál – Mohácsi István – Mohácsi János: EGY PIACI NAP A legjobb előadás: BORISZ DAVIDOVICS SÍREMLÉKE (Újvidéki Színház, rendezte: Alekszandar Popovszki) A legjobb rendezés: A SALEMI BOSZORKÁNYOK (Weöres Sándor Színház, Szombathely, rendezte: Alföldi Róbert) A legjobb zenés/szórakoztató előadás: CHIOGGIAI CSETEPATÉ (Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy, rendezte:…
Hogy én lettem-e radikálisabb néző, vagy a kőszínházak mennek keresztül egy finom konszolidálódási folyamaton, azt nagyon nehéz megállapítanom. Valószínűleg egyszerre történik a kettő. Mindenesetre a jelen aggasztó társadalmi folyamataira csak igen óvatosan, szőrmentén reagál a mainstream színházi közeg, és új formai megoldásokkal is ritkán kísérletezik. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem tesz ilyet,…
Ha elolvasunk pár Hernádi Judittal foglalkozó cikket vagy vele készült interjút, kisebb közhelyszótárat állíthatunk össze azokból a jelzőkből, életeseményekből, amelyeket vele kapcsolatban az újságírók felvonultatnak. Gyanússá ezek a szavak számomra A félelem megeszi a lelket című előadás láttán váltak.
A film rákérdez arra, hogy megszülethet-e a kapcsolat kultúrák, idegenek között, hogy képes-e bármilyen társadalom befogadó lenni? Ember-embert el tud-e fogadni? Az Alföldi-féle rendezés viszont kijelenti és bizonyítottnak veszi, hogy vagyunk mi, a normálisak, akik nyitottan és szeretetben élünk, és vannak ők, az abnormálisak, akik mind bolondok, és akikhez minekünk az égvilágon semmi közünk.
