„Nem nehéz előre látni, hogy ha felbukkan egy félelmetes új betegség – mert az AIDS, legalábbis járvány formájában, mindenképpen újnak tekinthető –, amelynek kiváltó okait nem látjuk még tisztán, akkor ez a betegség kitűnő alkalmat nyújt új metaforák megalkotására.”
A járványok tömegesek, és a gyógyíthatatlan járványok rengeteg egyén halálával járnak. Nem magától értetődő, hogy miként lehetne egy-egy pandémiát színre vinni. Mivel minden járvány sajátossága, hogy túllép a térbeli és időbeli kereteken, ezért sem a színházak, sem az artaud-i példában szereplő egyetemek és szólóperformanszok nem tűnnek hiteles helyeknek, médiumoknak a járvány performatív megidézésére.
Frunză visszafogott, a szöveget és a színészi játékot érvényesülni engedő hozzáállással látszik dolgozni. Elsősorban reprezentálja Tony Kushner szövegét, de azt gondolom, van annak jelentősége, hogy ez az előadás éppen itt és éppen most jött létre. Frunză ugyanis rendezőként nem kell semmit sem csináljon ahhoz, hogy a néző ijesztően aktuálisnak érezze a nyolcvanas évek Amerikáját, a…
